Az úgynevezett "heist" filmeknek manapság is nagy divatja van a filmiparban, pedig már elég régi találmányok (lásd Kubrick Gyilkosság című noirja 1956-ból). A leghíresebb példák természetesen az Ocean's filmek (az első rész itt is egy 1960-as mozi remakeje), amikbe egy csapat nagyágyú színészt szerződtettek a biztos siker érdekében. Aztán vannak azok a darabok, amik kicsit keverik az alapkoncepciót más műfaji elemekkel (Robot és Frank, vagy az Eredet esetén sci-fi, a Hogyan lopjunk felhőkarcolót-nál pedig vígjáték), hogy feldobják a végeredményt.
És akkor jön Danny Boyle, fog egy 12 éves TV-filmet és csinál belőle egy kissé zavaros, 18-as karikás misztikus thrillert és odadobja a néző elé: "Nesze!". Mi pedig nyámmogunk rajta egy keveset, vágjuk az idióta pofákat, ami akkor jön elő, amikor nem igazán értjük, hogy épp mi a fene történik... Aztán mikor azt hisszük hogy vége, ráeszmélünk: van még vagy 25 percnyi játékidő. No, ekkor érzi úgy az ember, hogy túlsütötték amit kapott és hogy több a csavar benne, mint a kürtős kalácsban.
Az alapszituáció pedig rém egyszerűen indul: van egy kép, amit el kellene lopni. Van egy beépített ember egy aukciós házban, aki pontosan tudja, mikor mit kell tenni, ha képet próbálnak rabolni, így ennek megfelelően fel is készíti a tolvajokat minden eshetőségre. Aztán egy rejtélyes októl vezérelve egyszer csak ő maga húzza keresztül a számításokat, amikor ellenáll saját társának, aki ezt egy puskatussal történő jól irányzott ütéssel honorálja. Az eredmény: főszereplőnk részéről pár hónap lábadozás a kórházban emlékezetkieséssel súlyosbítva, a rablóknál pedig egy képkeret, kép nélkül...
Boyle stílusa nem tartozik a kedvenceim közé, sokan tartják zseninek, de én csak egy korrekt rendezőt látok a képében. Abban azonban biztos vagyok, hogy ezen a filmen sokat dobott az, hogy az ő kezei között készült. A gyors vágásokat már megszokhattuk tőle, így az események ennek segítségével szélsebesen peregnek is, közben pedig egy olyan kusza, de valahol mégis lenyűgöző látvány tárul elénk, hogy bármelyik 80-as évekbeli videoklip megirigyelné a neonfény-áradatot.
Egyébként ezeknek a fényeknek a használatát sok esetben indokolttá is teszi a rendező, sőt az autóút csomópontjai kivilágítva piros neonnal és fentről fényképezve kicsit (de tényleg csak kicsit) emlékeztetik az embert az idegrendszer szerteágazó hálózatára. És innen már csak egy ugrás az agy, az elme, ahol igazából maga a film is játszódik (ha nem is Nolan-i magasságokba emelkedve, de elvarázsol). Szóval a rendezés és az operatőri munka csillagos ötös.
Ha nagyon bele akarnék kötni valamibe, akkor - akármennyire is kemény diónak és jól összerakottnak tűnik - a forgatókönyvnek mennék neki. Ilyen talán még sosem fordult elő, de a film végére úgy éreztem, hogy kezdek immunissá válni az újabb és újabb csavarásra, amit elkövetnek a történettel. Az utolsó előtti csavar konkrétan felvet egy csomó kérdést: [spoiler]Nem hiányzott valakinek az a lány, akit megölt (rendőrséggel kerestetés, telefoncsörgetés)? Nem nyomoztak a kocsi után? A parkolóban nem terjedt a hullaszag? Mert ha a legyek be tudták köpni a tetemet, akkor bizony a gázok csak úgy szállhattak kifelé...[spoiler vége]
No, vegyük sorra a három főszereplőt: Rosario Dawson merészsége mindenképp értékelendő, szerencséjére teljes meztelenkedése nem volt öncélú, a készítők találtak rá okot, hogy megmutassák tetőtől talpig. Maga az alakítás is teljesen rendben van: ha kell fél, ha kell magabiztos, ha kell gonoszkodik. Vincent Cassel már megint gangxta, de hát akinek ilyen álla van és még a színészkedéshez is konyít valamit, ne is csodálkozzon, ha csak ilyen szerepeket kap... És persze van még nekünk egy James McAvoy-unk, akinek a figurája kétségkívül a legösszetettebb és bármennyire is jól áll neki a csibészes mosoly, nem biztos, hogy erre a szerepre ő volt a telitalálat...
Ez utóbbi megállapításom csupán főszereplőnk külsejére vonatkozik, hiszen a filmbéli Simont (akit alakít) én nem éppen így képzelném el a való életben. Mindent egybevetve azt kell mondanom, hogy a Transzot látni kell számtalan okból kifolyólag (egyedi látvány és zenei aláfestés, Dawson pucéran, az első pár csavar), de mégis számomra túl sok volt, amit kaptam. Európai film, ezt le sem tudná tagadni. Danny Boyle pedig hibátlan munkája ellenére maradt a "korrekt rendezős" listámon továbbra is...
