Azért az mindenképpen jó mérőszáma egy filmnek, ha a "The End" felirat feltűnésekor csak annyit tud mondani az ember, hogy "Váó". Hát A domb esetén velem pontosan ez történt, úgyhogy ezennel ki is neveztem magam kereszteslovaggá azzal a céllal, hogy térítsem a jónépet filmügyileg: Márpedig ezt a Sidney Lumet rendezte mozgóképet mindenképpen látnia kell a lehető legtöbb embernek. Neked is. Meg neked is. És neked is. Neked kétszer!
Csak hogy mondjak még pár csábító dolgot: igaz, hogy fekete fehér, meg régi, de Sean Connery játssza benne a főszerepet! Bajuszban. Sidney Lumet rendezte. Az a csávó, aki a Hálózatot, a 12 dühös embert, vagy a Kánikulai délutánt is. Utóbbi kettő azért is különösen jó példa, mert azok is egy helyszínen játszódnak (Fonda és társainak vitája teljesen, Pacino klasszikusa csak nagyrészt), akár csak A domb című film is. A helyszín ezúttal egy angol katonai börtön a második világháborúban az észak-afrikai fronton.
Szóval ebbe a kopár, forró, homokos fegyintézetbe 5 új rab érkezik. Valaki "csak" lopott pár italt, valaki az arabokkal seftelt, de Joe Roberts nevű főszereplőnket például parancsmegtagadásért és felettesének bántalmazásáért ítélték el. Az új lakókat be kell törni és erre kiváló munkaerőnek bizonyul a szintén frissen érkezett fegyőr, Williams őrnagy és úgyszintén kiváló terepnek bizonyul a fegyencek által felépített szép kis dombocska a börtön udvarán. Sajnos Williams egy kicsit túl komolyan veszi a feladatát, úgyhogy kezdetét veszi az 5 rab pokoljárása, minek következtében egyikük elhalálozik...
Rögtön a negatívumokkal kezdem: a közel két órás film kicsit lassan indul be, talán az elején elkélt volna még a vágóolló (de amint beindul... huh). Ezen felül egy 1965-ös filmnél már elvárná az ember, hogy ne lássa meg minden ötödik jelenetben a kamera árnyékát a falon, vagy a földön. Igen, sajnos a világítás egyenesen pocsék, az operatőri munka pedig nem elég körültekintő, hiába van pár nagyszerű megoldás (rabokat felülről, tiszteket alulról veszik, hogy érzékeltessék a különbséget köztük).
Magát a filmet úgy kell elképzelni, mint Kubrick Acéllövedékének első felét (a kiképzést), csak épp két órában. A rabok már az első pillanattól fogva folyamatos terror alatt vannak a ki-ha-én-nem kiképzőtiszt(ek) miatt és elég hamar elvesztik az eszüket. Ehhez hozzájárul még az elképesztő meleg, a rengeteg gyakorlatoztatás, aminek szerves része a címben említett dombon történő fel-le futás teljes felszerelésben (rosszabb esetben gázálarcban, csak hogy érezzék az elítéltek a törődést).
Az események ott kapcsolnak igazán magas fokozatra, amikor a Stevens nevű rab elhalálozik és a tisztek egymást mosdatva megpróbálják eltussolni a dolgot. Innentől kezdve már folyamatosan csak az üvöltözés folyik, nem semmi munka lehetett a fegyőröket alakító színészeknek (és szinkronszínészeknek) eljátszani a jeleneteiket. Apropó magyar változat: szerintem meglehetősen jól sikerült szinkront kapott a film bár sajnos az eredetivel nem tudtam összehasonlítani, mindenesetre a hangok passzoltak a karakterekhez és magyarul is jól működtek a parancsolgatós jelenetek és a kicsit vicces tiszti beszéd.
Sean Connery jó, de lehetne jobb is. A kiábrándult erkölcsi mintakép szerepe amúgy sem passzol a fiatal verziójához, ő ahhoz túlságosan ravasz tekintetű. De van helyette három igazán nagyszerű alakítás: Ossie Davis, mint egyetlen néger a film vége felé jutalomjátékot mutat be, eszméletlen jól hozza a figurát. A show azonban a két börtönőré, az újonnan érkező Williamset alakító Ian Hendryé és a felettesét megformáló Harry Andrewsé. Láthatóan nagyon élvezték a rájuk osztott szerepet, szinte lubickoltak benne.
A domb az utolsó háromnegyed órájában bravúrosan beszippantja a nézőket és beülteti őket Conneryék cellájába, hogy testközelből érezze át mindenki azt a lelki és fizikai terrort, amit ennek a pár szerencsétlennek el kell viselnie. Az elképesztően jól megírt párbeszédek (ezen ne is csodálkozzunk, egy színdarab adaptációjáról van szó) garantálják, hogy ez a film nyomot hagy az emberben és sokan egy életre megjegyzik maguknak. Ugyanis kiváló filmélmény, amit sajnos kevesen ismernek. Még...
