Mivel most szeptemberben befutott a legújabb része a Richard B. Riddick életét bemutató sci-fi franchisenak, a friss mozizás előtt gyorsan elővettem a nagy öreget, az idén 13 éves első részt, ami akciósztárt csinált Vin Dieselből. Tettem ezt nemcsak amiatt, mert régen láttam és elkapott a "jó volna már újranézni" érzés, hanem azért is, mert az új installáció az előzetesek alapján nagyon sok rokonságot mutatott ezzel a filmmel, én pedig ki szerettem volna szúrni minden apró egyezést.
Low budget sci-finek mondják, igaz 23 millióból készült, ami azért nagyon erősen súrolja a fogalom felső határát. Persze a sci-fi legtöbbször a látványról (is) szól, így aztán olcsóból nem nagyon lehet megoldani. A Hold például csak 5 misiből készült, igaz ott nincs is sok látnivaló, inkább a történet a lényeg. Ellentétben a Pitch Blackben egy komplett új világot prezentálnak nekünk ügyesen. Egy sivatagi bolygót, ahol sosem megy le a nap és a felszín alatt rejtélyes szörnyek várnak arra, hogy megtörténjen a napfogyatkozás...
Ami 22 évente csak egyszer fordul elő, igaz az tartósabb pár óránál: erre a bolygóra zuhan le egy utasszállító hajó, miután meteoresőbe keveredett. A vegyes kompánia közt egy fejvadász és annak zsákmánya, a hírhedt gyilkos, Riddick is megtalálható. A maroknyi túlélőnek az örökös napsütéssel, a légszomjjal, a csoporton belül egyre növekvő feszültséggel és az elszabadult Riddickkel is meggyűlik a baja, ám az igazi gondot azok a bizonyos rejtélyes szörnyek és az épp esedékes napfogyatkozás jelentik...
Szerintem maga a történet zseniálisan egyszerű és a lehetőségekhez képest elég sokat ki is hoztak belőle. Az egyedüli szívfájdalmam az akciójeleneknél béna operatőri munka és a még annál is gyatrább számítógépes effektek. De ezen felül viszont színvonalas, hangulatos film és valamennyire egyedi látványvilággal is rendelkezik, amit már csak azért is lehet szeretni, mert kézenfekvő megoldást használtak, ami ráadásul rohadt olcsón megoldható (az egyik nap kéken világít, így amikor az van fenn, a kép is kékes, amikor a másik kettő süt, akkor pedig sárgás és fakó).
Fülbemászó a zenei aláfestés is - erről meglehetősen ritkán írok, de itt most mindenképpen meg akartam említeni, hogy a Pitch Black alá emlékezetes és a filmhez is jól passzoló dallamokat sikerült írnia a zeneszerzőnek. De lehet bármennyire hangulatos a képi világ, vagy a hangzás, ha a szereplők nincsenek a helyzet magaslatán, az egész mit sem ér. Szerencsére az itt még fiatal Vin Diesel karizmájával elviszi a hátán az egészet.
Persze azért erős túlzás lenne ezt egyedül az ő érdemének betudni. Igazság szerint Diesel csak a harmadik és egyben utolsó felvonásban válik főszereplővé, addig javarészt a többiek ténykednek. A főbb karakterek emlékezetesek és sokoldalúak, a Radha Mitchell által megformált Carolyn Fry például komoly jellemfejlődésen esik át, de a szent ember és "ministránsfiúi", a piás régiségkereskedő, a magát srácnak kiadó lány, vagy a drogos fejvadász esetében sem panaszkodhatunk sablon-, vagy üres karakterekre.
Néha a film felrúgja a saját maga által felvázolt szabályokat: így például a légszomj és annak ellensúlyozása csak addig fontos, amíg be nem indulnak az akciózások, hiszen onnantól már problémás lenne még ezt is beleszőni a cselekvésekbe. Ugyanígy gyenge lábakon áll a lények fényérzékenysége: az üregeikbe szűrődő fény (Carolyn látogatásakor jól látni) például lényegesen erősebb, mint az, amivel később, a menekülés során távol tudják tartani őket.
Az apró bukfencek, az alacsony költségvetés miatt alkalmazott "sejtetések" és a gyatra CGI ellenére a Pitch Black sikeresen kiállta az idők próbáját. Hangulatos és érdekes sci-fi, ami létrehozta az egyik legmenőbb antihőst a filmtörténelemben. Aki jól lát a sötétben, büszkén vállalja, hogy veszélyes gyilkos és szabadidejében a többiekkel trollkodik... Mégis van szíve, mégis szerethető. A saját elvei szerint él(ne) magányosan, csak hát ez a fránya sors más utat szánt neki. De mi ezt nem bánjuk.
