A Börtönpalotát, ha egy mondatban akarnám jellemezni, az Éjféli expressz jól nevelt kishúgaként hivatkoznék rá. Egy nem túl tehetséges, leginkább női főhősökkel dolgozó rendező utolsó mozis munkája, ezzel a filmmel váltotta meg a jegyét a tv sorozat gyártás véget nem érő világába. De persze nem akarom én ezt a filmet a sárba tiporni, de ha nem tudnám, hogy Jonathan Kaplan rendező itt már 52 éves volt, azt hihetném, hogy mindez egy kezdő direktor szárnypróbálgatása pár szintén a karrierje elején álló színésznővel.
Pedig aztán még azt sem lehet állítani, hogy noname forgatókönyvírók adták ki a kezeik közül a film szkriptjét némi apróért cserébe. Mert bár Adam Fields ezt az egy kikacsintását leszámítva producerként tevékenykedik (minőségben vegyes felhozatallal), David Arata nevéhez fűződik a Kémjátszma, vagy Az ember gyermeke (!) forgatókönyve is. Akárhogy is nézem, ezek a filmek szépen össze voltak rakva, még sincs a Börtönpalota egy súlycsoportban velük.
Két tinédzser csajszi az egyetem előtt akar egy felejthetetlen nyarat, ezért saját szakállukra Thaiföldre mennek, miközben a szüleiknek azt hazudják, hogy Hawaii-ra utaztak. Bangkokban aztán megismerkednek egy ausztrál csávóval, aki addig csapja nekik a szelet, míg rá nem veszi őket, hogy kiugorjanak egy hétvégére Hong Kongba utána. A lányok nem is sejtik, hogy valójában csak csalinak használják őket: csomagjaikba drogot rejtettek, így míg a vámosok rajtuk csámcsognak egy névtelen bejelentésnek hála, a valódi futárok gond nélkül feljuthattak a gépre. És hogy mi vár két drogcsempészre Dél-kelet Ázsiában? Jó hosszú börtönbüntetés...
Óriási ziccert hagy ki a film azzal, hogy csak ímmel-ámmal mutatja be a börtönviszonyokat. Amúgy is ritka a női börtönben játszódó mozi, nem hogy a külföldi rácson túli mély vízbe dobott mit sem sejtő turistás... Ehelyett inkább azzal foglalkoznak, hogy vajon ki is a hibás, miért kell nekik itt sínylődniük és amúgy is az összes thai vezető korrupt (annyira azért nem, hogy USA dollárral meg lehessen kenni őket) és csak példát akarnak statuálni, meg a seggüket féltik, ezért aztán esélytelen, hogy valaha is tárgyalást nyerjenek a csajok...
Ez a példát statuálós szál egyértelműen az Éjféli expresszre hajaz, kár, hogy annak a filmnek az igazán jó dolgait nem próbálták majmolni. Dörzsölt ügyvéd, aki mégis tehetetlen, az bezzeg van... Igaz, próbálkoztak egy köcsög bentlakót (motiváció nélkül) és pár segítőkész honfitársat (motiváció nélkül) beleírni a cselekménybe, de egyáltalán nincsenek kifejtve, esélyük sincs, hogy emlékezetesekké váljanak, mint Jimmy Booth vagy Max figurája Alan Parker filmjében.
Túl sokat foglalkoznak a felvezetések és a lányok ártatlanságával, így nem marad elég idő az igazán izgalmas dolgokra. A szökési kísérlet, a napi börtönrutin Thaiföldön, az összeszedhető nyavaják és persze a belső hierarchia mind-mind csak érintőlegesen jelenik meg. A nyomozós szál pedig - különösen a végkifejlet tükrében - egyáltalán nem fontos vagy meghatározó, inkább időhúzásnak tűnik. Főleg, hogy a nagy rejtélyek vagy megvilágosodások olyanok kb., mintha egy tizenéves agyából pattantak volna ki.
Pozitívumként meg kell említenem az elég egyedi "beszélő" bemutatását, mert nem mindennapi, ahogy a látogatók és az elítéltek 5 méterről ordibálnak egymással egyszerre, a rácson keresztül. A lányok lebukása után nagyon nyomasztó képsorokat kapunk a kihallgatáskor és az ideiglenes börtönben - szintén pirospont. Ahogy azért is dicséret jár, hogy rengeteg zenét használnak, nem csak instrumentálisan, hanem komplett popszámokat beválogatva a repertoárba.
Karakterek? Jenki Hank még okés, Bill Pullman próbál életet lehelni bele: van személyisége, ami itt nagy szó... A főszereplő lányduót pedig ahhoz képest, hogy két ma már eléggé ismert színésznő formálja meg - Kate Beckinsale és Claire Danes - nem különösebben lopja be magát a néző szívébe. Pedig aztán ők az "ártatlanok", akikkel naivitásuknak köszönhetően csomó rossz dolog történik. Legalább a végét tökösebbre csinálták annál, mint amire számítani lehetett az előzményekből.
A Börtönpalota kiváló tanmese a csitri amcsi tinilány generáció számára, hogy ha el is utazol a világ másik végére a szüleid tudta nélkül, mindig legyen nálad... izé... sose legyen nálad heroin. Ne bízz az idegenekben, ne írj alá olyat, amit nem tudsz elolvasni és ne cselekedj olyat, amivel megbánthatod az öribarinődet. És ha ez a korrupt világ nem vette még el a kedvedet az odautazástól, akkor halkan megjegyezzük, hogy arrafelé rohadt nagyok és baromi sokan vannak a csótányok! És még a füledbe is bemászhatnak.
