Yep. Bizony ezen a címen fut a The longest yard című 1974-es film szeretett hazánkban. A film, ami azóta már két feldolgozást is megélt: először az angolok gondolták úgy 2001-ben, hogy megéri ezt az amerikai futballos sztorit európai futballosra átírni, másodszor pedig maga Adam Sandler látta úgy, hogy ideális testalkata van a főszerepre (mint profi exfutballsztár) és elférne a dialógusokban pár "klasszikus" poénja. Nem mintha ez az eredeti nem lenne vicces, lévén részben ez is vígjáték.
Burt Reynoldsnak minden esetre mindez jobban állt. Nem állítom azt, hogy a feldolgozások jobbak, vagy rosszabbak lennének: mindegyikben vannak olyan dolgok, amikért lehet szeretni és olyanok is, amiket én szívem szerint kihagytam volna. Talán a három filmből már lehetne gyúrni egy olyat, ami minden szempontból kielégítő. Pedig speciel a Hajrá, fegyencváros! mögött Robert Aldrich állt, aki többek közt a Piszkos tizenkettőt, vagy az eredeti Főnix útját is rendezte...
Szóval Paul Crewe-t, az egykori futballsztárt ittas vezetésért és hivatalos közeg ellen elkövetett erőszakért letartóztatják és egy texasi börtönbe kerül, ahol az igazgató él-hal az amerikai fociért. A börtönőröknek van is egy fél-profi csapatuk, így felkérik főhősünket, hogy segítsen be az edzésbe. A nagy ötlet az, hogy egy rabok elleni bemelegítő mérkőzéssel hozzák formába az őrök gárdáját. Eleinte a bentlakók nehezen állnak kötélnek, lévén Crewe karrierje egy bundagyanús meccs miatt tört ketté, de végső soron meglátják a lehetőséget a meccsben: ha megverik az őröket, azt soha nem veheti el tőlük senki.
Nagyszerű alapötlet, a közepesnél egy fokkal jobb kivitelezés. A játékidő túl hosszú, ennek egy jelentős részét ráadásul a meccs tölti ki. A meccs, amit európai szemmel nagyon nehéz követni, hiszen itthon nincs nagy gyökere ennek a sportágnak, bár kétségkívül izgalmas lehet, meg látom a lehetőséget benne a taktikázáshoz. Játékfilmhez azonban ez túl sok (ráadásul a vágások sem a legjobbak) és szerintem ez a legnagyobb gyengesége ennek a produkciónak.
Az Adam Sandler-féle változat jobb e tekintetben, mert ott sokkal ügyesebben és érthetőbben van bemutatva, hogy mi történik éppen. Viszont a Reynolds-féle férfiasabb, talán még egy kicsit komolyabb is. A legnagyobb különbség a kettő közt azonban pusztán a különböző korszakokból adódik: a Hajrá, fegyencváros! elítéltjei ugyanis dolgoztatva vannak, így egy csomó fontos jelenet a közeli munkatáborban és nem magában az intézményben zajlik.
Reynoldsra mintha csak ráöntötték volna ezt a szerepet. Megvan hozzá a sármja, megvan hozzá a testalkata is. Vicces dolog, de a színészi karrierje is hasonlóképpen megtört a 80-as évek végén, mint az általa játszott Crewe sportolói pályafutása. Oké, ez a film nem arról szól, hogy összeszedi magát és újra a profik közé kerül, mint ahogy azt Reynolds tette a 90-es évek második felében, de akkor is érdekes látni ezt a kvázi jövendőmondást. Szerencsére Burton nem került sose börtönbe...
A forgatókönyv a karaktereket javarészt 1-1 tulajdonsággal elintézi, lévén itt mégis csak egy "heist" moziról van szó, igaz annak legtágabb értelmében. Magyarul: kell egy csapat, amiben különböző képességű emberek összefognak egy célért, hogy elérjék. Ennek pedig velejárója az, hogy nem lehet mindenkit szépen kifejteni, minden szereplőre rövid idő jut. Úgy is mondhatnám, hogy kénytelen-kelletlen klisékaraktereket kellett összehordani, hogy meg tudjuk különböztetni X-et Y-tól.
De mindez működik. A Crewe vs Hazen igazgató szál a legérdekesebb, még úgy is, hogy a Csontdaráló című Sandler-filmnek hála nem először találkoztam vele. Reynoldsról Sandlerrel szemben azonban elhiszem, hogy amit csinál, azt azért csinálja, mert tökös gyerek (igaz az európai változatban Vinnie Jones még rajta is simán túltesz). Mivel idehaza nem túl ismert film, beszerezni nem egyszerű, de legalább az amerikai futball hazai rajongóinak mindenképpen kötelező.
