Nem, ez nem a Foxi Maxi élőszereplős változata, hanem a legendás, négyszeres Oscar-díjas rendező, John Ford westernje Wyatt Earpről, a szintén legendás sheriffről. Magyar címről egyelőre nem tudok, félő, hogy nem is hozták be még hozzánk, noha 1946-ban készült egy igazi nagyágyú, Henry Fonda főszereplésével. Fekete-fehér, hamisítatlan régimódi western, amiben a híres OK karámnál történt lövöldözést dramatizálták. Tudjátok, amolyan hollywoodi módra.
Azért azt mindenképpen meg kell említeni, hogy a rendező úr a való életben is ismerte filmje főhősét, Wyatt Earpöt (ebbe azért félelmetes belegondolni) és az ő visszaemlékezései alapján rekonstruálták a jelenetet, így azon csak néhány kisebb változtatást ejtettek. De szerencsére azért a My Darling Clementine a fináléban történő lövöldözésen túl is képes mutatni valamit: egy igazi klasszikus western, jó lelkű, illedelmes, de tökös főhőssel aki egy fontos barátra lel Tombstone városában.
Wyatt Earp (Henry Fonda) és három fivére egy nagy csordát terelnek keletről nyugat felé Kaliforniába, amikor egy Tombstone nevű kisváros mellett megállnak. Míg a három legidősebb fivér este belátogat a településre, öccsüket meggyilkolják, marháikat elhajtják. Wyatt elfogadja a városiak által felkínált sheriff-állást két megmaradt testvérével, hogy felkutathassák a gyilkosokat. Közben pedig a hírhedt Doc Holliday is visszatér a városba. Kezdetben paprikás a hangulat közte és Earp között, de végül barátok lesznek...
És hogy ki az a Clementine? Nem jutott valami nagy szerep a hölgy számára, ő inkább csak amolyan dísz a díszletek előtt. Ő a megtestesült ártatlanság, az, akire/amire minden western hős vágyik. Eredetileg nem Cathy Downs színésznőt szánták a szerepre, hanem Jeanne Craint, de mivel olyan kevés jelenet jutott Clementinenak, inkább egy kevésbé ismert hölgyeményt válogattak be. Tudjátok, ez a jelenség ma is megfigyelhető, csak most valahogy úgy néz ki, hogy van ez az új blockbuster film, amibe kellene egy jó testű, nagy csöcsű r*banc...
Persze nem állítok én olyat, hogy Cathy Downs rosszul játszana a My Darling Clementineban, csak hát sajnos a viszonylag fiatalon, rákban elhunyt színésznőnek ez volt a leghíresebb szerepe... És itt is csak annyi volt a dolga, hogy rebesgesse a szempilláit, ha Victor Mature vagy Henry Fonda épp felé néz. Persze ez itt még a 40-es évek, az ebben a korban készült filmek sokkal színpadiasabbak a színészi játékot illetően, mint amennyit az én ízlésem elbírna, de ettől függetlenül élvezetes volt a film.
Ford még egy kis Shakespearet is becsempészett a vadnyugati csehóba, amiből végül egészen furcsa jelenet kerekedett. Persze mindez csak arra volt jó, hogy bemutassák vele, hogy Doc Holliday nem egy közönséges törvényen kívüli, hanem egy nagyon művelt ember (mondjuk a doktori címet sem véletlenül nyerte el). A való életben Holliday egyébként fogorvos volt, de ebben a filmben - szintén mintegy set-upként - sebészorvosként ábrázolják... Igen, jól sejted, valakit meg kell majd műtenie.
A díszletekkel nem voltam kibékülve, igaz a 40-es években ennél többre nem nagyon lehetett számítani, de túl gyakran tűnt fel, hogy stúdióban lettek rögzítve a levetített képsorok. A fekete-fehér kép miatt persze kevésbé feltűnő mindez, de azért látszik. Viszont a zene... A címből már lehet sejteni, hogy felcsendül többször is a My Darling Clementine, de más klasszikus nótákat is játszanak a csehóban, vagy csak zenei aláfestésként, amikor Fonda épp valami úriemberhez méltó dolgot csinál.
Doc Holliday Victor Mature megformálásában eléggé érdekes figurára sikerült. Bár a film elején úgy tűnik, hogy egyértelmű, hogy kik ölték meg Wyatt öccsét, a doki ellentmondásos karakterével egy-két pillanatra sikeresen elbizonytalaníthatják a nézőket - persze csak ha nem ismerik ennek a legendás párosnak a történetét... Nem mintha John Ford nem a saját szájíze szerint formálta volna a dolgokat (van egy elég lényeges változtatás a végkifejletet illetően). A My Darling Clementine egy kicsit már poros, de mégis egy nagyszerű klasszikus western.
