Jó, ezt az alcímet felejtsük is el azonnal, mert nemcsak hogy borzalmas, hanem konkrétan nem sok köze van ahhoz, amiről maga a film szól. A Maverick ugyanis egy könnyed hangvételű, csavaros westernvígjáték, amin remekül tudnak még azok is szórakozni, akik ki nem állhatják ezt a vadnyugati zsánert. A Richard Donner-Mel Gibson rendező/színész páros nem csak a Halálos fegyver filmeket jegyzi, hanem az Összeesküvés-elméletet és mai westernünket is.
Maga Maverick karaktere pedig nem 1994-ben született meg, amikor ez a remek kis vígjáték is készült, hanem sokkal korábban: a fénykorát az 50-es évek végén és a 60-as évek elején futó TV-sorozat idején élte, majd 20 évvel később, a 80-as években ismét megpróbáltak életet lehelni a sorozatba és további 18 epizódot gyártottak. Ami a jelen filmünk szempontjából érdekes, az az, hogy az eredeti címszereplő James Garner volt, aki ebben a moziban is szerepet vállalt, igaz most a rivaldafényt átengedte egy fiatalabb kollégának, Mel Gibsonnak.
Világra szóló pókerversenyt szerveznek a vadnyugaton, amire a beugró 25 000 dollár. A rendkívül ügyes zsugás Maverick is erre a viadalra igyekszik, csak épp 3000 dollár hiányzik még neki a nevezéshez. Miközben a barátaitól próbálja behajtani az adósságait, valaki mindenáron meg akarja akadályozni, hogy hősünk időben eljusson a versenyre. Mindeközben egy szépséges profi hölgyjátékossal (és egyben piti tolvajjal), Annabelle Bransforddal is összehozza őt a sors...
Kitűnő szórakozás ez a film. A több, mint 2 órás játékidő úgy telik el, mintha ott sem lenne. Igaz, a forgatókönyvíró talán kicsit túlcsavarta a dolgokat, a végén már igazi átverés-orgiát kapunk (még M. Night Shyamalan is megirigyelné), de ez legyen a legnagyobb bajunk. Izgalomból sincs hiány, ami annak tükrében, hogy tulajdonképpen egy nyamvadt kártyajáték megnyeréséről szól, eléggé nagy dolog. Ebben persze nagy segítségünkre vannak azok az "almissziók", amiket a főhősnek teljesítenie kell, hogy nevezhessen a versenyre.
Igen, olyan ez, mint egy videojáték: újabb és újabb kis feladatokat kap Maverick, hogy összegyűjtse a hiányzó pénzt és lejárja a hiányzó kilométereket a pókerviadal helyszínéig. Közben pedig gyors, pattogós dialógusokkal és ügyesen kidolgozott szereplőkkel varázsolják el a nagyérdeműt. Nem férhet hozzá kétség, hogy a Maverick a legszórakoztatóbb westernfilm: öröm nézni minden percét. Ehhez persze kellett a csúcsformában lévő Mel Gibson és Jodie Foster ellenállhatatlan párosa is.
Gibsonra mintha csak ráöntötték volna ezt a szerepet. Tökéletes hozzá a fizimiskája: megvan a sármja, a csibészes mosolya is. Hozza a Halálos fegyver filmekből ismert nagyszájú, kissé cinikus, másokat sokat heccelő és a mindenkivel sokat bohóckodó szeretni való és eszes figurát, miközben Jodie Foster úgy képes elbűvölő lenni, hogy már megjelenésének első percétől kezdve sejtjük/tudjuk, hogy ő sem szent életű. De hát a vadnyugaton ugyan volt-e valaha is ilyen ember?
Egy nagyszerű belső poént is sikerült belevinni: Danny Glover, aki a Halálos fegyver filmekben (amiket ugye az ezt a filmet is jegyző Richard Donner rendezett) Gibson társát játssza, egy elképesztően vicces cameo szerepben rabolja ki azt a bankot, ahol épp Maverick is tartózkodik (érdemes megnézni a linkelt videót). A végén pedig még odaböki a Murtaugh nyomozónak hála a filmszeretők körében szállóigévé vált mondatot: "I'm too old for this shit".
Egyébként rengeteg utalás és apró cameo van ebben a filmben, bár utóbbiak egy részét kénytelenek voltak kivágni, mert így is elég hosszúra sikeredett a végső verzió egy vígjátékhoz képest. Maga Zsigmond Vilmos, az operatőr is feltűnik egy kisebb szerepben. Szóval a filmőrültek is megtalálják a saját maguk szórakozását a Maverick nézése közben, de ugyanúgy lehet ajánlani olyanoknak, akik nem különösebben rajonganak a western zsánere iránt, mert ez ennél a filmnél nem akadály.