Tavaly került nálunk a mozikba ez a vígjáték, aminek minden jelenetéről messziről lerí, hogy francia alkotással van dolgunk. Magát az alaptörténetet éppenséggel nem mondanám elcsépeltnek, de sok poén, sok fordulat ismerős lehet azoknak, akik akár csak 5 hasonló kaliberű darabot láttak eddig egész életük során. Szóval egy viszonylag eredeti, de legalábbis nagy potenciállal bíró történetből, hasonlóan a hazai filmkészítési szokásokhoz, a franciáknál is sikerült egy hamar feledhető limonádét készíteni.
Ez tipikusan az az eset, amikor a 60 000 forintos minőségi borból csinál fröccsöt, vagy vadászt az ember. Persze, lehet úgy is fogyasztani, de talán értelmesebb lenne tisztán inni, hogy legalább úgy tűnjön, mintha értene hozzá az ember. Szóval van ez az alapgondolat, hogy a társadalmunkban teljesen elfogadott kapcsolati modell az idősebb férfi, fiatalabb hölgy kombináció, ellenben ritkaság- és csodaszámba megy ennek a fordítottja. Kész a high concept, írjunk hozzá történetet!
Na és itt máris rögtön elbukik a film: főhősünk Alice, egy 40 felé járó fapina, aki egy menő lapnál dolgozik szerkesztőként, szomorúan veszi tudomásul, hogy pusztán szakmai hozzáértése kevés ahhoz, hogy feljebb jusson, nem ártana kapcsolatokat is kiépíteni és népszerűvé/izgalmassá válni, hogy a sztereotipan meleg főnöke felfigyeljen rá. Egy repülőút és egy elhagyott pendrive segítségével megismerkedik egy egyetemista sráccal, akivel egy twitterre felkerült félreérthető fotó váratlan kedvező visszhangja miatt összejön. Először csak érdekből, de nem fogjátok kitalálni: végül egymásba szeretnek!
Attól nem kell félni, hogy bármi spoilereset leírnék itt, mert tulajdonképpen a koncepció ismerete és az első 5 perc elég ahhoz, hogy pontosan képben legyünk a fordulatokkal. Van persze némi bizonytalanság (pl.: hogy vajh' mikor dugnak először főhőseink), de ezeknek a momentumoknak sem a megléte a kérdéses, hanem a kirakósban betöltött szerepe. Meglepődni tehát maximum azon fogunk, hogy ez a film tényleg ennyire kiszámítható.
A rendezői székbe egy horror/thrillerrel befutó direktor ült - lám egy más zsánerből érkező szaki is képes egy ekkora klisét fantáziamentesen összetákolni. Volt egy-két baromira gyenge vágás, legtöbbször olyankor, amikor az ember várná, hogy a hosszan felvezetett poént végre lecsapják, de végül csalódottan kell tudomásul vennünk, hogy se eleje, se vége a jelenetnek - no de akkor meg mi a francot keres a filmben? Valamivel ki kellett tölteni a játékidőt?
A karakterek többségét egyetlen jellemvonással intézik el, ez alól még maga Alice sem kivétel, egyedül érdeke (és később szíve) választottja, Balthazar tűnik úgy, mintha tényleg valódi ember volna. Ismétlem, egy átlagos francia komédiáról van itt most szó, szóval nem kell mély karakterábrázolásokban gondolkodni, ellenben ez a figura tényleg érdekes a többiekhez képest és nem csak amiatt, hogy az őt alakító Pierry Niney Adrian Brodyt megszégyenítő nózival büszkélkedhet.
Alice megformálását Katherine Heigl francia kiadására osztották, aki a rá szabott viszonylag egyszerű feladattal sem birkózik meg tökéletesen. Külső jegyeiben abszolút megfelel a "Cougar"-ral (A Vizsga két személyre után ismét "pumának" fordítva) vagy "MILF"-fel szemben támasztott esztétikai és életkori követelményeknek (magyarul a színésznő tényleg egy dugandó harmincas), de mivel szinte az egyetlen jellemvonása annyi, hogy hideg és merev, mint a fagyasztott hulla, nem sok mindent tud magával kezdeni.
Azt pedig "komikum" címszó alatt sajnálatos módon túlzásba viszi, hogy eljátssza azt, hogy csak játssza a fiatal férfiakat faló domina üzletasszonyt. Ez nyilván rendezői utasítás/francia standard, de számomra rohadtul zavaró volt. Persze túlzás lenne azt állítani, hogy a Felcsípvén nem lehet röhögni, mert éppenséggel akad pár abszurd szituáció, vagy viccesre megírt párbeszéd, ami működik. De hogy az ezekre vadászás megér-e másfél órát, azt mindenki döntse el maga.
