Seth Rogen egy jól körülhatárolható stílust képvisel Hollywoodban. Van egy általa nagyon szeretett és jól bejáratott karaktere (ami lényegében önmaga sokak szerint, erre reflektált tavaly az Itt a vége című film elején), úgyhogy az ember bizony meglepődik, ha valami mással rukkol elő. Nem mondom azt, hogy feltétlenül jó, vagy rossz, ha változtat, de mindenképpen dicséretes, ha más típusú karakterben is kipróbálja magát, ha megvan a színjátszáshoz a tehetsége, ha nincs.
Igazság szerint egy átlagos színész, aki a rutinja miatt már otthonosan mozog a kamera előtt, és pontosan tudja, hogy mi az, amit még képes eljátszani. A Szekatúrában nem a szokásost, de nem is valami nehezet vállalt: Barbra Streisand egy szem pici fiát alakítja, akit anyukája éjjel-nappal hívogat, és még mindig úgy bánik vele, mint egy gyerekkel, és aki nagyon okos szerves kémikus (khmm, rezeg a léc) és kitalált valami újfajta tisztítószert, amit viszont az atyaúristennek sem tud eladni...
A Szekatúrában tehát fogják a túlgondoskodó anyukát és a kicsit szerencsétlen fiát, és összezárják őket egy (lehetőleg minél kisebb) autóba, hogy egy keletről nyugat felé tartó hosszú kocsiút közben egymás (és a néző) agyára menjenek. A Rogen által alakított Andrew feltett szándéka, hogy anyját egykori szerelmével, a San Franciscoban élő Andrew Marglis-szal összehozza, hogy végre újból boldog legyen, a Streisand által alakított Joyce pedig arra próbálja rávenni csökönyös fiát, hogy változtasson a marketing stratégiáján...
Túl sok izgalom, mi? Vajon összejön-e az egykori szerelmespár? Vajon sikerül-e eladnia valamilyen cégnek a tisztítószert? Vajon mikor lesz elege Andrewnak és nyírja ki az anyját, hogy aztán egy bokor tövében elásva megszabaduljon minden gondjától? Vajon mi volt az alkotóknak ezzel a filmmel a szándékuk? Megnevettetni az embereket? Azt azért nem hinném... Vagy az anyai szeretet fontosságáról szerettek volna egy példabeszédet forgatni? Szinte vártam, hogy mikor fakad dalra Barbra Streisand, és kezdi el énekelni a "Joyce-ful, Joyce-ful love"-ot...
Szóval road movie... csak épp nem túl jó. Tavaly írtam egy cikket a Személyiségtolvaj című rettenetről, amiben hasonlóan a Szekatúrához két nagyon eltérő típusú karaktert zárnak össze egy kocsiba. Annál a filmnél az volt a baj, hogy kifejezetten kínos volt a poénok (vagy a poénoknak szánt izék) többsége, itt pedig az a gond, hogy jóformán nincsenek is poénok. Hozzáteszem, ez még a jobbik eset, hiszen nem kell mindig sírvaröhögős vígjátékot készíteni, csak az a baj, hogy a Szekatúra másban sem nagyon erős.
A drámai rész gyengécske, izgulni nem nagyon van miért, a film végi fordulat kiszámítható, de nagyon, viszont legalább kedves és aranyos - ez ennek az alkotásnak az egyetlen komolyabb pozitívuma. Mindeközben nézhetjük, hogy jó amerikai szokáshoz híven Barbra Streisand befal fél kiló félig nyers húst egy óra alatt egy autópálya melletti grillétteremben, vagy hogy anya és fia egy sztriptízbárba menekülnek a hirtelen kitörő hóvihar elől, ahol aztán... semmi vicces nem történik.
Seth Rogenről már esett szó: nem nagyon erőlteti meg magát, viszont Barbra Streisand egész jó. Úgy tud folyton folyvást szerető és gondoskodó anyát játszani, hogy közben a nézőt mégsem idegeli halálra. Állítólag még Golden Globe jelölésre is esélyes volt, de azért én ilyen messzire nem mennék el. A Rogen-Streisand páros mindenesetre ha a forgatókönyvnek "hála" döcögősen is, de működőképes. Meg nem mentik a filmet, de valamelyest javítanak a dolgokon.
A Szekatúra tehát túlságosan semmilyen ahhoz, hogy bárkinek jó szívvel merjem ajánlani. Ez is olyan dramedy, amit háttérzajnak érdemes csak betenni vasárnap délután, amikor az ember pihenni szeretne. 10 perc bőven elég hozzá, hogy elaludjunk rajta, és nem fogjuk bánni, hogy kimaradt valami, ha fél óra múlva felébredünk. Ez a két név számomra ennél jobbat ígért: egy jobb vígjátékot (Rogen) és egy jobb drámát (Streisand). Végül azonban két szék közt a...
