Bevallom, először azt hittem - lévén a film 1943-as -, hogy eredetileg fekete-fehérben forgatták, majd később, egy DVD/BD kiadás miatt színezték csak ki utólag, digitálisan. Gyanúsak voltak a szürke színek, meg gyanús volt az is, hogy a technika ekkoriban még olyannyira gyerekcipőben járt (és emiatt nagyon drága is volt), hogy a világháború alatt Angliában (!) nem hittem, hogy lett volna pénz ilyesmire. De tévedtem. Ez a közel 3 órás romantikus-háborús (valójában háború ellenes) eposz még egy ilyen kimerítő háború közepette is elkészülhetett.
Magyar vonatkozása is van a filmnek: Pressburger Imre írta (és kicsit rendezte is), kooperálva Michael Powellel, akivel egy másik közös munkáját, a Diadalmas szerelmet tavaly levetítették a Cinesfesten is, a miskolci születésű filmes tiszteletére. "Emeric" Pressburger egyébként a világháború kitörése előtt Berlinben és Párizsban dolgozott, de zsidó származása miatt jobbnak látta a szigetországban folytatni filmes (elsősorban forgatókönyvírói) pályafutását, még úgy is, hogy angolul sem tudott...
Ha bárki azt hinné, hogy ez a film Blimp ezredesről szólna, ki kell ábrándítanom: ilyen nevű karakter nem szerepel benne. Blimp ezredes egy képregényfigura, egy amolyan tipikusan angol tiszt: becsületes, szabályokat betartó, tradicionális, és elavult. Eredetileg egy törökfürdőzés alkalmával hallottak a kitalálói egy olyan beszélgetést, amiben két tiszt azt ecsetelte, hogy a lovasság katonáinak a tankok belsejében is kötelesnek kellene lenniük a sarkantyúikat viselni. A pocakos, rozmárbajuszos ezredes figurája ezt követően elevenedett meg az újságon hasábjain.
Főhősünk Clive Candy tipikus Blimp ezeredes: törökfürdőben pihen, elavult nézeteket vall, de mindig a tapasztalatára hivatkozik, és persze poroszos bajuszt visel. De nem volt ez mindig így: az 1900-as évek legelején, a búr háborúkból hazatérő veterán Németországba látogat, ahol egy kisebb becsületsértés elkövetése után párbajozni kényszerül egy ismeretlen német tiszttel, akivel később jó barátok lesznek. Az első világháborúban még aktívan kiveszi a részét, a másodikban azonban már nem tart rá igényt az angol hadigépezet, ami nagyon megviseli, hiszen egész életében csak két dolognak élt: a háborúnak és egy bizonyos nőideálnak.
És ezzel el is érkeztünk ahhoz, amiről valójában szól a film: Clive Candy fiatalkorában hoz egy rossz döntést, és lemond arról a nőről, akit valójában szeretett, de még maga sem tudott róla. A hiánya nyomán megszállottan keresi azokat a fiatal nőket, akik egykori szerelmére emlékeztetik. Ilyen lesz későbbi felesége, és sofőrnője is. A film bár sosem próbálkozik túl komolyan venni magát (néha eléggé tipikus vígjátéki elemeket is tartalmaz), ha a nőkről van szó, mindig kicsit szomorkásabb hangnembe csap át.
Az alkotók nem félnek kritizálni az angol hadsereget: szó esik például a Búr háborúk kapcsán a koncentrációs táborokról, amiket az angolok használtak a világon először, de az idealista és talpig becsületes Candy heves kiállásai az angol hadsereg ellen felhozott vádak ellen is amolyan szatirikus fricskák. Ezen felül az egyik legfontosabb karakter a filmben egy német tiszt, aki az angolok ellen harcolt az első világháborúban, de ennek ellenére Candy mellett a másik pozitív karakter a Blimp ezredes...-ben. Nem csoda, hogy Churchill ki nem állhatta a filmet, és be akarta tiltatni.
Maga a sztori három komolyabb szakaszra bontható: az évszázad első pár esztendeje, ahol főhősünk még fiatal, és naiv, az első világháború, és kicsivel utána ahol főhősünk kicsit idősebb, és naiv, és a második világháború és kicsit előtte, ahol főhősünk öreg, és naiv... Mindezt - és most nem túlzok - elképesztően ügyes maszkmesteri munkával megtámogatva. A film elején csak onnan tudtam, hogy az öreg pocakos fickót ugyanaz a színész játssza, mint a fiatal tisztet, hogy a magyar változat hangjait bemondták a nyitókreditek alatt. A két karakter annyira különbözik, hogy két markánsan eltérő hangot kapott (Kerekes József, Forgács Gábor) idehaza...
De hitelesen van ábrázolva az öregedés, és hiába játszik ugyanaz a színésznő három különböző karaktert is, nagyon nehéz bennük felismerni a közös pontot, pedig egyáltalán nincs olyan erősen elmaszkírozva. Technikailag, és a színészi játékban (szép hosszú snittek vannak, nehéz lehetett eljátszani) is a korhoz képest abszolút a csúcson lévő film, amit a kicsit elnyújtott játékideje tesz csak embert próbálóvá, mert egyébként egy nagyon érdekes, vicces, és romantikus mozi, ami 20 évet is simán letagadhatna...
