Michael Bay over-the-top akció-sci-fijét a mai napig imádom - igen, ez nekem még a gyerekkorom volt, és igen, nem tudok nem nosztalgiával gondolni rá. Egyszerűen minden túlzása ellenére egy nagyon jó, nagyon érzelmes, és akciódús mozinak tartom, aminek a végén már persze kb. 10 évesen is röhögtem, mégis ezzel párhuzamosan mindig elmorzsoltam egy könnycseppet Bruce Willis önfeláldozásán... Ha nem is éri el az "élmény" Mufasa halálát, azért még így is erős hatással volt és van rám a mai napig.

Bátor coming out volt ez tőlem, tudom, de mivel ez egy személyes blog, szeretek a filmekről őszintén beszélni, és nem kívánok megfelelni az aktuális trendeknek - mert ugye most épp egy olyan korszakban élünk, ahol alap Michael Bayt utálni, noha a fickó nagyon ért a rendezéshez (legalábbis ami az akciókat illeti), csak mindig túltolja a dolgokat. Ez volt a helyzet már az Armageddonnal is, ami az 1999-es világvége hangulatot igyekezett meglovagolni, és tette ezt sikerrel, lenyomva a föld alá a Deep Impactet is...

Annyit csavartam a dolgokon, hogy ezúttal eredeti nyelven néztem meg, mivel szinkronnal már annyiszor láttam - gondoltam egy kis újdonság nem árthat. De. Ártott. És kicsit már azt is kezdem érteni, hogy az USÁ-ban miért utálják még a magyaroknál is jobban ezt a filmet: egyszerűen sokkal rosszabbul hangzik az eredeti nyelven, mint azzal a mi kis világhírű, igazi hungarikum magyar szinkronunkkal. Sokkal több élettel telnek meg a karakterek a honi átdolgozásban - és ezt most nem csak a megszokás miatt mondom, becsszó (Liv Tylernek botrányos hangja van a való életben).

A sztori szerint egy aszteroida tart a Föld felé, és sajnos elég nagy ahhoz, hogy a kocc után kiirtson minden életet bolygónkon. Szerencsére a NASA tudósai egy megoldással állnak elő: felszíni fúrással egy elég mély lyukat kellene odavarázsolni, beletölteni egy atombombát, és felrobbantani, mielőtt még késő lenne. Egyszerűnek hangzik, nem igaz? Mivel az (olaj)fúrás nagyobb tudomány, mint az asztronautáskodás, a Bruce Willis alakította főhősünk inkább úgy dönt, hogy saját maga és a fura szerzetekből álló csapata kell ide, mert könnyebb 2 hét alatt megtanulni túlélni az űrben, mint fúrni...

Van az a sztori, miszerint Ben Affleck megkérdezte Bayt, hogy miért nem inkább az űrhajósokat tanítják meg fúrni és küldik ki az űrbe, mire Bay elküldte őt a p*csába... Nagyjából így kell elképzelni magának a forgatókönyvnek a megírását, és az akkor felmerülő kételyek kezelését is: kit érdekel? Határozott elképzeléseink vannak, amitől működik a sztori, nem kell, hogy az emberek belegondoljanak abba, amit látnak, elég ha erre a két és fél órára lefoglaljuk őket annyira, hogy ne legyen idejük gondolkodni egy percig sem.

Igen, az így készülő filmek többségét nagyon tudom utálni az öncélúságuk miatt, és igazából az Armageddonnal sem kellene kivételeznem. És mégis megteszem. Mégpedig azért, mert hibátlanul működik, amit látunk. A sok szereplőt is ügyesen mozgatják, mindenkinek megvan a maga külön sztorija, ami még legalább érdekes és vicces is, és ezen felül a nagy egész (az emberiség megmentése) is kellően "hollywoodian" van bemutatva ahhoz, hogy nehéztüzérséggel hasson a nézők érzelmeire.

A színészi játék - na most kapaszkodjatok meg - tök jó! Ezek a karakterek attól működnek igazán, hogy minden színész egy hatalmas nagy hülyéskedésként élte meg a filmet, és ettől aztán minden szereplő igaznak hat. Mivel sok szereplőt mozgatnak, kulcsfontosságú volt karakteres színészeket szerezni, és ezt talán Ben Affleck kivételével sikeresen abszolválták is (Medve, az orosz, vagy Rockhound ötcsillagos figurák). Affleck pedig hozza azt az idegesítő seggfejet, akinek az önfejűsége végül kifizetődő lesz... Vele kéne azonosulni, de egy ilyen karakterrel valószínűleg csak a vérbő amcsik tudnak, senki más.

Rengeteg a poén, rengeteg az esemény, amit belesűrítettek ebbe a két és fél órába: az ember néha már csak kapkodja a fejét, hogy hogyan jutottak el A-ból Z-be, de pont emiatt a pörgőssége miatt akárhányszor újra lehet nézni. Korához képest a CGI is rendben van, és persze meg kell emlékezni még Liv Tyler apukájáról, és az ő bandájáról, mert egy elképesztően jó zenét rittyentettek a film mellé. Így lett az Armageddon egy akárhányszor újranézhető, minden májkölbéjsága ellenére is baromira jó filmélmény.