-Korábbi munkám 2013. február 5.-ről, a facebookról átmentve-
A 80-as évek akciósztárjai a 90-es években átnyergeltek a vígjáték frontra: Schwarzenegger az Ikrekkel nyitott (bár ez még az előző évtized vége), majd jött az Ovizsaru, Az utolsó akcióhős, a Junior (amiben az Ikrek sikerét már nem tudták meglovagolni), a Hull a pelyhes éééés a Batman és Robin, bár ez utóbbi nem annak készült. Stallone sem volt tehát rest és rögtön leszerződött az akkori legjobb vígjátékrendezőhöz, John Landishez, hogy összehozzák az Oszkárt. A vígjátékvonalon még olyan "klasszikusokat" klasszikusokat kaptunk tőle, mint az Állj, vagy lő a mamám, vagy az Utolsó akcióhőshöz sok tekintetben hasonlító Pusztítót.
John Landis olyan sikeres vígjátékokat rakott le az asztalra, mint a Blues Brothers, Szerepcsere, Kémek, mint mi, A három amígó, Amerikába jöttem, Oszkár míg végül szíven döfte a karrierjét a Beverly Hills-i zsaru 3-mal. A felsoroltak közül jelen film mellett nekem nagy kedvencem még A három amígó és az Amerikába jöttem, szerintem így kell kinéznie egy igazán ütés vígjátéknak. Szóval az öreg John több kultuszfilmet is rendezett, így Stallone jól döntött, hogy hozzá szegődött egy régi francia színdarab amerikainalizálása reményében.
Mert az Oszkár egy francia színdarabból (és nem filmből készült), bár a franciák is elkészítették a maguk verzióját Louis de Funés szereplésével, mégsem mondhatjuk remakenek (ahogy pl.: A True grit című Coen film sem remakeje a John Wayne verziónak, hanem mindkettő ugyanannak a könyvnek az adaptációja). A gengszterfilmek ebben az időben virágkorukat élték még, köszönhetően Scorcese munkásságának, született egy-két igazán kiváló darab (nem úgy, mint most (lsd.: Közellenség, Gengszterosztag)), szóval az időzítés megfelelő volt.
A történet - mily meglepő - szinte végig egy helyszínen játszódik, hiszen a színdarabot nyilván így írták meg: Angelo "Snaps=Frankó" Provolone házában, aki az apja utolsó kívánságát igyekszik teljesíteni, azaz felhagy a gengszterléttel, és becsületes üzletember válik belőle. De ahogy sorra jönnek az események, rá kell ébrednie, hogy ez nem is olyan könnyű. A rendőrök le akarják buktatni, a rivális gengszterfőnök le akar csapni, a bankárok, akikhez csatlakozni akar pedig ki akarják használni, nem mellesleg még a lányáról is kiderül, hogy terhes, stb, stb... Egy szóval kész felfordulás lesz az az egy nap (délelőtt), ami alatt mindez megtörténik...
A történet klasszikus kabaréfordulatokkal operál, mint minden második magyar "vígjáték", azaz van benne táskacsere... Minden másodikat mondtam volna? MINDEN magyar vígjáték valami tévedésre épül, valami cserére, amit viccesnek szánnak. Persze a színdarab megírásának idejében ez még koránt sem volt egy elcsépelt megoldás, ma is klasszikusnak mondanám, persze csak a jó kezekben - és olyan itthon nincs. Szóval személy- és táskacsere van itt bőven, ami mai szemmel nézve nem lenne feltétlenül annyira vicces, na de a tálalás... Az első osztályú.
Az egész film feszes és pörgős, mindig történik valami, és kiváló karakterekkel dolgozik. Stallone (magyar szinkronnal) hiteles és komikus is egyben a jó útra térő maffiafőnök és családfő szerepében, és kapunk mellé két nagyon vicces mellékkaraktert is Aldo és Connie személyében. A filmben még a komoly karakterek is nevetségesen vannak ábrázolva, és nincs hiány helyzetkomikumokból és jó dumákból sem. Szerintem aki látta már a filmet, biztos tud idézni 1-2 sort belőle bármikor, ha nem, nézze meg a legutóbbi videómat :)
A mellékszereplő fronton szinte Kánaán van: Tim Curry, Marisa Tomei, Ornella Mutti, Linda Gray, William Atherton - csupa akkoriban nagyon menő név, Tomei még azóta is egy közepesen ismert, Oscar díjas színésznő, aki még közel 50 évesen is tartja magát. A Finucci fivéreknek köszönhető a magyar hip-hop underground két fenegyereke, Siska és Check második neve is (Feenoocchiz) és a Pokol konyhája című albumuk, bár közülük már csak Siska aktív - és ez most jelenleg egyik olvasót sem érdekli :)
Az Oszkár bármikor jó szórakozást nyújt és az Ikrek, és Ovizsaru mellett ez a film is biztatóan hatott, hogy nagy akciósztárjainknak lehet jövője a vígjátékfronton. Persze azóta kiderült, hogy nem. A saját magukra reflektálás nem annyira direkten már a 90-es években megvolt (Utolsó akcióhős, Pusztító), ebben az évtizedben meg elénk nyomták az Expendables filmeket, amikben az összes kivénhedt akciósztár megkapta a kis visszatérését, bár nagyon úgy tűnik, hogy ez is csak egyszeri csoda volt, az emberek már nem vevők rá többé. Szóval, ha Stallonéből akartok nosztalgiázni, és könnyű filmre vágytok, én az Oscart javaslom.
