Az idei Oscar-díj nagy esélyese volt Spielberg Lincolnja, ami abba a korba kalauzolta el a nézőt, ahol a feketék még szinte mind rabszolgák voltak, nem tekintettek rájuk emberként. Az 1860-as évek környékén az amerikai polgárháború időszakában bizony nem lehetett könnyű, ha az ember nem a megfelelő bőrszínnel született. Az 54. hadtest története is ebben a korban játszódik és amíg Spielberg drámája egy száraz történelemkönyvből való felolvasásra emlékeztet, az 54. hadtest lényegesen szórakoztatóbbra sikeredett...
Pedig a film 1989-ben készült Edward Zwick rendezésében, akinek ez volt az első komolyabb mozirendezése (később olyan filmekkel örvendeztette meg a nagyérdeműt, mint a Bátrak igazsága, a Véres Gyémánt vagy Az utolsó szamuráj). Témája pedig nem más, mint az 54. hadtest története - most gondolom meglepődtetek. Az 54. hadtest olyan, mint a 13. alkotmánykiegészítés: amerikai történelem, aki ott született, bizonyára tanulja, de az átlag magyarnak ez nem sokat mond. De hogy ne maradjunk tudatlanok, elárulom, hogy ez volt az első feketékből álló ezred az északiak seregében.
Szóval a történet ennek az ezrednek a születését és megdicsőülését (az eredeti cím "Glory") mutatja be 2 órában: A Matthew Broderick által megformált Robert Shaw egy módos család sarja, aki miután megsebesült a harcmezőn, egy időre hazaköltözik. De nemsokára új megbízást kap: legyen a formálódó fekete ezred, a már említett 54. hadtest ezredese. A feladat nehéz, ezért barátja Cabot Forbes segítségére is szüksége van: a csupa feketéből (többnyire szökött rabszolgából) álló horda szép lassan sereggé fejlődik: megtanulják a rendet, megtanulnak harcolni... A probléma csak annyi, hogy a hadvezetés inkább fizikai munkára küldené őket, semmint a harcmezőre, mert nem bíznak a kvalitásaikban...
A feketék elfogadásáról szóló filmet kétségkívül megéri rendezni, hiszen ez még napjainkban is forró téma az amerikai kontinensen, pedig már elég rég volt, hogy az utolsó rabszolgát is felszabadították. Anélkül, hogy átcsapnék politikusba, számomra nyilvánvaló, hogy ennek hottopicként tartása bizonyos hatalmi erők érdeke - de pont emiatt a filmművészetben időről időre előkerül egy-egy értékelhető darab a témában. És ha már egy ilyen film megszületik, akkor az Akadémia tagjai is kitüntető figyelmet szentelnek neki, mert görcsösen kell bizonygatniuk, hogy nem rasszisták. Kicsit sem...
A nyilvánvaló üzenetén túl (köszi-köszi feketék, hogy az őseitek harcoltak a "demokráciáért") a film a néző szórakoztatását is kitűzte céljául és szerintem ebben máris több lett a Lincolnnál. Utóbbi forgatókönyve és rendezése sem volt kimagasló szerintem (nem keresték a kihívásokat, gyakran tv-film szintű, belső terekben beszélgetős jelenetekkel untatták a nagyérdeműt), viszont az 54. hadtest története fordulatos és izgalmas. Oké, ehhez az kellett, hogy Robert Shaw karakterén felül mindenki más kitalált legyen: a forgatókönyv egy jó történetet mesél tehát el, ami "loosely based on a true story".
De erre szükség is volt, hiszen ha a pontos információkra vagyunk kíváncsiak, hát dokumentum filmet keresünk... Ha remek karaktereket akarunk látni egy látványos és érdekes történetben, akkor pedig irány a mozi: a film olyan neveket vonultat fel, mint Matthew Broderick, Cary Elwes, Morgan Freeman és Denzel Washington. Utóbbi első Oscar-díját is ezért a filmért kapta Trip, a nagyképű, nagyszájú és (belül, titokban) nagyszívű közlegény megformálásáért. Furcsa volt ilyen fiatalon látni Denzelt és érdekes volt megfigyelni, hogy a mostanában oly jellemző mimikája bár itt is megjelenik, még egyáltalán nem olyan erőteljes, mint mondjuk a Kényszerleszállásban.
A film egyik legfőbb hibája, hogy nincs igazi főszereplője. Ezt a feladatot Matthew Broderickre bízták, de egyrészt a karaktere nem kapott elég játékidőt, másrészt valahogy nekem hiányzott a karizmája, amivel kitölti a jeleneteket, így csak egy volt a sok-sok ember közül, aki a filmben játszott. Persze ez nem csak az ő hibája: kapott maga mellé egy segítőt (Cary Elwes) és egy kiképzőtisztet is, ami miatt a film nagy részében kevés dolga volt Shaw-nak ezredesként. Ehhez hozzájárult még a tipikusan éretlen, fiatal, mégsem lendületes jelleme, ami megint csak nem kimondottan főszereplőhöz illő attitűd. Az utolsó fél órában már lényegesen nagyobb a szerepe, de addigra már túl késő.
Morgan Freeman egy kicsit csendesebb karaktert kapott, mégis ellentétben Broderickkel az ő jelenléte sokkal meghatározóbb volt a jeleneteiben. A többi néger szereplőre sem lehet panasz, Jihmi Kennedy jól hozta az iskolázatlan rabszolgát, Andre Braugher pedig az iskolázott, szabad embert. Szóval van itt minden: nagyszájú és csendes, iskolázott és iskolázatlan - ennek megfelelően kapunk bőven feszültségforrást és segítőkészséget is maguk közt a katonák közt, de Shaw és emberei viszonya is érdekes: elvárta, hogy felettesként tekintsenek rá azok is, akik addig a legjobb barátai voltak. Ez szintén sok érdekes jelenethez vezetett és megalapozta a karakter "átalakulását" a film végére. Külön említést érdemel még a kiképzőtiszt is, akit John Finn játszott: őt úgy kell elképzelni, mint az Acéllövedék Hartmanját lényegesen nagyobb szívvel.
A film sajnos nem váltotta be nálam a hozzá fűzött reményeket, én valamiért még ennél is többre számítottam. Nyilván az én elvárásaim voltak magasak, de Az utolsó mohikán szintjét szerintem nem sikerült megugrania. Pedig voltak benne csaták bőven és epikus jeleneteket is szántak bele, de mégsem lett az igazi. A Robert Shaw levelezéseit felhasználó nem túl pontos adaptáció mindent megtett, hogy szórakoztasson, de a katarzis elmaradt - igaz, soha rosszabbat. Megnézni mindenképpen érdemes, mert a téma érdekes és nézőbarát módon lett tálalva.
