Az utóbbi fél év az oldschool, R besorolású akciófilmek gyászosan gyenge szereplésével telt a mozikban: a sort a Dredd 3D nyitotta, majd Schwarzi nagy visszatérése, az Erőnek erejével is elhasalt, de az igazán nagy koppanás Stallone buksiját érte, ugyanis a Fejlövés még az előbb említett két filmet is alulmúlta a kasszáknál. Egyre bizonyosabbá válik, hogy a moziközönség már nem kér a klasszikus (értsd: kivénhedt) akciósztárok magánakcióiból, főleg, ha azt csak 18 év felett lehet megtekinteni.
Igen, mert az a korosztály, amelyik a 80-as évek izompacsirtáiért rajong már nem jár moziba, maximum a DVD-t veszi meg, hogy ha a gyerek végzett az Én kicsi pónimmal és felszabadul 2 órára a TV, legyen mivel eltölteni azt a szusszanásnyi időt. Mert igény - biztosra veszem, hogy - van az ilyen filmekre, csak ez a 22-es csapdája-szindróma: ha nincs mozibevétel, kevesebb pénzt adnak a következő ilyen filmre, aminek aztán gyengébb lesz a minősége, tehát nem éri meg moziban megnézni, így végül még kevesebb pénz jut a következőre...
A mozis buktán, a régimódi akcióstíluson és a 18-as karikán túl van még egy közös pontja az említett 3 filmnek: nem is olyan rosszak. A Dredd 3D-t konkrétan imádtam, azt a filmet tanítani kellene, Schwarzi sheriffkedése veszettül szórakoztató és Stallone televarrt bérgyilkos-eposza is sok jó pillanattal szolgál. Kétségkívül a három közül utóbbi a leggyengébb (sokszor rezgett a léc), de ez nem jelenti azt, hogy nem éri meg a ráfordított 1,5 órát. A forgalmazó mindenesetre betojt, így nálunk moziban nem, csak DVD-n jelent meg végül ez a képregény alapján készült film.
James Bonomo profi bérgyilkos New Orleansban, akinek társát kinyírják az egyik melója után, ő is épp, hogy megmenekül. Egy washingtoni zsaru (Taylor Kwon) kezd nyomozni az ügyben, aki hamar Jimmy nyomára bukkan: a két férfi egyezséget köt, hogy a továbbiakban együtt járnak utána a dolgoknak. Persze mindketten más munkaeszközökkel dolgoznak, amiből aztán rengeteg feszültség adódik: Taylor tisztességesen akarja megoldani az ügyet, míg Jimmyt csak a bosszú hajtja...
Bámulatos, hogy hogyan tud egy film egyszerre mocskosul jó és irtóra trágya is lenni. A Fejlövést múzeumban kellene mutogatni, annyira ritka képviselője fajának. Összességében ugyan számomra pozitív volt a mérlege, de Walter Hill tett róla, hogy elbizonytalanítson a nézése közben. És most itt nem a néha idétlenül, klipszerűen fel-le gyorsított (és abszolút nem a film hangulatához illő) jelenetekre, vagy az idióta 1 másodperces bevágásokra gondolok.
Van egyszer a "jó" oldal: Jimmy és Taylor a két főszereplőnk, akik együtt isteniek. Stallone karaktere cinikus, ami rohadt jól áll neki, humoros, ami szintúgy, ellenben néha egy hatalmas seggfej: egy igazi karakter. Taylor ugyan jóval egyszerűbb a nagyon-de-nagyon becsületes rendőr szerepében, de remekül egészíti ki a Sly által megformált bérgyilkost. A szituációk, amikbe keverednek jók, nem tipikusak, ritkábban használatosak az ilyen filmekben. Ez így tökéletesen működik.
Viszont a "rossz" oldal: Az nem csak jellemvonásaiban rossz. Hanem úgy mindenben. A karakterek kidolgozatlanok, a motivációkat egy tollvonással intézték el és pocsék színészeknek adták a szerepeket. Christian Slater feladata például annyi volt, hogy felmondja a gonoszkodásuk háttértörténetét a nézőknek (olyan emberek közt, akiknek erről tudnia kellene). De a korrupt üzletember-politikusfelvásárlós-korrupt zsarus szál unalmasabb és elcsépeltebb bárminél.
A fordulatoknak csak egy része ugyan, de kiszámítható és akad pár rosszul átgondolt momentum (pl.: a kishíján haldokló zsaruból kiműtik a golyót és hopsz: a film hátralévő részében kutya baja), ellenben mégis bőven elfér a nézhető kategóriában, sőt, ha neccesen is, de befér az élvezetes alkotások szűk táborába (és most nem a nosztalgikus Lisztes szól belőlem). A végjáték, ahogy azt kell, a leglátványosabb, bár nagy kár volt az elcsépelt jelenetek legelcsépeltebbjéért: azért, amikor Jason Momoa karaktere eldobja a pisztolyt, hogy puszta kézzel küzdjön meg hősünkkel... Ez már 20 éve is gáz volt.