Alfred Hitchcock egyik leghíresebb filmjéhez - szánom-bánom - még csak most volt szerencsém. Talán jobb is ez így, hiszen ez egy olyan darab, amit érett fejjel biztosan többre értékel az ember. Elég csak végiggörgetni az imdb "connections" menüpont alatt található listáját, hogy meglássuk, mekkora hatással volt a Hátsó ablak a filmgyártásra. Készült belőle direkt remake is Christopher Reeve főszereplésével, de ha úgy vesszük a 2007-es Disturbia is az, csak a 21. század trendi thriller-felfogásához igazítva.
A film egyike annak az 5 Hitchcock mozinak, amikre sokáig, egész pontosan 1984-ig kellett várni, hogy Alfred visszavásárolja a jogaikat és mozikba kerülhessenek. Egy egész lakóházat felépítettek díszlet gyanánt a Paramountnál, több lakásba bekötötték a vizet és az elektromos áramot, azaz lakhatóak voltak. A legfontosabb dolog, amit meg kell említeni a Hátsó ablakkal kapcsolatban azonban az, hogy szinte végig egy nézőpontból lett rögzítve, a főszereplő lakásából...
L.B. 'Jeff' Jefferies fotósként dolgozik, vagyis csak dolgozna, mivel a legutóbbi manővere után 6 hétre táppénzelte magát: eltörött a lába. A máskor folyton mozgásban lévő főhősünk rettenetesen unatkozik otthonában, így kedvenc szórakozása a szomszédok megfigyelése lesz. A szemközti lakásban egy összeszólalkozás után hirtelen eltűnik a fekvőbeteg asszony. Jeff a férjre gyanakszik, de bizonyíték hiányában még magánnyomozó ismerőse sem hisz neki. Egyedül az ápolónője és barátnője ad neki igazat, így a trió veszi kézbe a nyomozást és rakja össze a történetet a gyanús elemekből és információmorzsákból.
Kétségkívül a legnagyobb erénye a filmnek, hogy még a nézőt is elbizonytalanítja a szembeszomszéd, Thorwald bűnösségével kapcsolatban. Hiába az árulkodó apróságok, igazi, kézzel fogható bizonyítékot nem sikerül felmutatni, így hamarabb gyanakszunk Jefferiesre, hogy megártott neki a forróság és az öt hetes otthonlét. Ráadásul Thorwald sztorija is szinte minden apróságban passzol, hiába a gyanús viselkedése az ominózus éjszaka alatt.
Hitchcock kamerakezeléséről már volt szó, de legalább ugyanolyan zseniálisan bánt az öreg a hangokkal is: az első jeleneteket leszámítva nincs külső zene, aláfestésként csak olyan dallamokat hallunk, amiket a ház minden lakója. Ebben nagy segítségére volt a mesternek az egyik lakásban élő zeneszerző karaktere, aki élve a nagyvilági életét folyamatosan biztosítja a muzsikaszót. Az ő lakásában cameozik egyébként ezúttal a direktor úr is, aki öt másodperces szerepe szerint épp egy órát állít be.
A főszerepet James Stewartra bízták, aki remekül birkózik meg a feladattal. Ez fontos is volt, mert szinte minden jelenetben részt vesz, szóval mindenképpen egy olyan színészt kellett találni, aki egyéniségével kitölti a vásznat. Hozzá pedig ideálisan passzolt még a nagy korkülönbség ellenére is, az egyik legcsinosabb Hitchcock-szőke, Grace Kelly. Kettejük viszonyát Robert Capa és Ingrid Bergman szerelméről mintázták. Érdekesség, hogy Grace viszonylag rövid színészi karrierje során ez az egyedüli film, amiben rágyújt, ő ugyanis nagyon ellene volt az ilyesminek. De hát Alfrednak ki tudna nemet mondani?
A mellékszereplő fronton is sorjáznak az emlékezetes alakítások: az ápolónő szerepére Thelma Rittert sikerült megszerezni, aki az előző években zsinórban 4 Oscar-jelölést is begyűjtött. Nagy kár, hogy a Hátsó ablakért nem jelölték, pedig itt is kiválóan hozza a kicsit szókimondó, de nagyszívű asszonyt. Thorwaldot pedig Raymond Burr játszotta szintén nagyszerűen: sikerült neki úgy átadnia a karakter lényegét, hogy legtöbbször csak távolról, hang nélkül láthattuk őt a vásznon.
A Hátsó ablak 4 Oscar-jelöléséből egyet sem váltott díjra (abban az évben a Rakparton tarolt), pedig mind a rendezés, mind a forgatókönyv megérdemelte volna (díszletre még csak nem is jelölték). Ez természetesen nem jelent semmit: bérelt helye van a legtöbb 100-as listán, amin minden idők legjobb filmjeit sorolják fel. Bár én olyan extra magas elvárásokkal ültem neki, hogy esélye sem volt azokat megugorni, nem csalódtam benne. A Hátsó ablak annak ellenére, hogy az én 100-as listámra nem feltétlenül kerülne fel, mindenképpen kötelező darab.
