A cserkész, csavar, mohikán és műszak után jöjjön hát az erőd, amiben Robert Redford és a nemrég elhalálozott James Gandolfini tartanak egy kis farokméregető versenyt katonásan. Bár az alkotók állítása szerint a fő témája a sakkozás (nem maga a játék, inkább a taktika), ebből sajnos nem érződik át sok minden a filmből. Helyette gonoszkodó börtönigazgató terrorizál becsületes, a büntetést meg sem érdemlő rabokat. De ez meg ugyebár már 2001-ben is lerágott csont volt.
Az eredetileg tervezett plakát, amit aztán a 2001. szeptember 11-i terrortámadás miatt végül nem használtak
Az utolsó erőd a legszebb példája annak, hogy mit tesz egy projekttel, ha sikerül mellé egy sztárt leszerződtetni. Robert Redford belépésével ugyanis átírták a szkriptet (pontosabban annak második és harmadik felvonását), amiben eredetileg a lecsukott ezredes lett volna a szemétláda, aki az egyébként jó arc börtönigazgató ellen hergeli a tömegeket és lázítja fel őket úgy, hogy komoly csatát vívjanak az őrök és a rabok. De hát ugye az imidzset nem áldozhatjuk fel, így kapjuk az ősi receptet ismét, ezúttal egy katonai börtönben, a jelenben.
Eugene Irwin tábornok egy bevetés alkalmával kinyíratta az embereit, ráadásul mindezt a felsőbb parancs ellenében. Miután bűnösnek vallotta magát, a Winter ezredes parancsnoksága alá tartozó katonai börtönbe kerül, ahol eleinte a rabok ki nem állják, de később megtörik a jég, miután az idősödő tiszt fenenagy kitartásáról tesz tanúbizonyságot. A börtön vezetésének azonban (mivel ugye ők gonoszak) nem tetszik, hogy a rabok nem mindig azt csinálják betűről betűre, ami a szabálykönyvben van, ezért kemény büntetéseket szabnak ki minden kis apróságért. Irwin úgy dönt, hogy fellázítja az ex-katona rabokat, hogy átvegyék a hatalmat a börtön felett.
Nem lenne ez egy olyan rossz film, ha nem a szokásos gonosz igazgató-csóri rabok történet köré épülne. Na meg persze ha kicsit jobb motivációkkal szolgálna mindkét részről és nem csak a hirtelen pálfordulásokat kapnánk meg a szereplőktől. Kicsit több, mint két órás, az igaz, de szerencsére nem érződik rajta, hogy hosszú lenne, a felesleges jelenetek nagy részétől megkímélték a nagyérdeműt. Akció... az csak igazából a végén van, addig be kell érnünk szócsatákkal és a brutalitás ábrázolásával.
Sok szempontból a Gladiátort idézi a film, noha minőségben azért távol áll tőle. Itt is a nagy hadvezért fogja össze a többi rabszolgát (rabot), hogy létszámfölényben okosan harcolva megleckéztessék a technikai túlerőt. Itt is van egy olyan vezér, aki alkalmatlan a posztra, ezért ezt kompenzálandó folyamatosan bizonygatja, hogy ő van a világ tetején, de ezzel csak azt éri el, hogy még inkább lenézzék, megvessék. És a legvége... nos, maradjunk annyiban, hogy még az is nagyon hasonló.
A film végi lázadás egyértelműen a fénypont. Sajnos az előkészületeket nem mutatják, de a harc során jócskán találni kreatív megoldásokat, amikkel szép lassan elfoglalják az épületet. Az erőd itt nem csak metafora, a színhelyül szolgáló katonai börtön korábban valóban az volt, így aztán ennek a háborús sakkjátszmának egész jó színteret biztosít. Szerencsére nem csak sablonkarakterekből dolgoznak, de azért abból is akadt: Aguilar személyében például a börtönös filmek tipikus hullajelöltjéhez volt szerencsénk.
De a két főszereplő már más tészta. Igaz ugyan, hogy megírva semmi eredetiség nincs bennük, de James Gandolfini például képes volt úgy előadni a gonoszkodást, hogy közben szimpatikus, megértő fejet vágott. Minimalista játékával a film elején sikerült teljesen összezavarnia (mondjuk ebben nyilván szerepet játszott az is, hogy kezdetben a szkript sem egy velejéig gonosz igazgatóval dolgozott). Robert Redford pedig... olyan Robert Redfordosan oldotta meg a feladatát, színészveteránként a háborús veterán is könnyen ment neki.
Az ekkor még nem túl ismert Mark Ruffalo kapta a legizgalmasabb karaktert, kár, hogy sokáig nem használják, de talán pont ennek köszönhető az, hogy idejekorán belehúzza a néző egy skatulyába, minek okán meglepődünk egy kicsit rajta a film végén. De csak egy kicsit. Az utolsó erőd lehetett volna egy sokkal jobb mozi is, de nem éltek a lehetőséggel. Így megmaradt egy, az átlagosnál valamicskét jobb börtönös filmnek, amiben két híres brit sakkozó nevét viselő katona a rács két oldaláról "ki a legény a gáton"-t játszik.
