Absolom egy börtönsziget - csak hogy rögtön választ adjak a magyar cím miatt felmerülő égető kérdésre. Túl snassz lett volna a "No escape" címet tükörfordítani, ezért inkább a Menekülés New Yorkból mintájára keresztelték el Ray Liotta immáron közel 20 éves filmjét (bár az is igaz, hogy Escape from Absolom néven is futott egy időben). Ami egyébként nem olyan rossz választás, lévén Carpenter klasszikusával mutat némi rokonságot a tekintetben, hogy mindkettő alkotás a jövőben játszódik egy olyan szigeten, amit börtönként használnak és a főhős minden áron ki szeretne jutni onnan.
Sőt, mindkettő esetében a régebb óta ott sínylődő rabok kialakítottak egyfajta közösséget maguknak, aminek dinamikája persze az újonnan érkezett szereplő hatására alaposan felborul. De míg a Menekülés New Yorkból cselekményének színtere egy lepukkant városrész, addig Absolom szigete maga (lehetne) a földi paradicsom, a rabok a természet lágy ölén ringatóznak. Még ennél is lényegesebb különbség azonban, hogy a Menekülés Absolomból koránt sem olyan jó (inkább átlagos), így nem véletlen az sem, hogy nem túl ismert.
J.T. Robbins százados (Ray Liotta) látszólag minden ok nélkül fejbe lövi a felettesét, amiért egy szigorúan őrzött, magánkézben lévő börtönbe kerül - igaz nem marad ott sokáig, mert rögtön kihúzza a gyufát. Ezért az igazgató úgy dönt, hogy Absolom szigetére száműzi, ahol a rabok nagy része vad ember, akik az újonnan érkezetteket jól megkannibálják, míg kisebb részük egy békés, önfenntartó közösségben él a part mentére szorulva. Robbins természetesen előbb a rossz arcokkal találkozik és a sziget történelmében először sikeresen kimenekül a karmaik közül...
A felütés, amikor főhősünk megérkezik a hiper-szuper biztonságos, szökésbiztos futurisztikus börtönbe egy kicsit a 2 évvel korábbi Fortress című filmre hajazott - amit akár egy rossz előjelnek is vehettem volna... De szerencsére itt csak rövid időt töltünk, hiszen pár perccel később már Absolom szigetén találjuk magunkat, ahol dzsungellakó indiánok módjára vadásszák le főhősünket a kannibál rabok - akiknek egyébként az átlagos életben maradási ideje a szigeten a vezérük szerint fél év, mégis 500-nál is többen vannak és újabb lakók sem érkeznek a több hetet felölelő cselekmény alatt. Csak hogy egy kicsit kukacoskodjak...
Absolom érdekes hely. Nem mondom, hogy máshol nem láttam még ilyet (fura példa lesz, de a Kék lagúna című filmben is hasonló a felállás), de annak ellenére, hogy nem a legeredetibb gondolat, működőképes. Szerencsére nem a gonosz kormány műve mindez, a filmben kihangsúlyozzák, hogy erről a helyről csak a magánkézben lévő börtön fejesei tudnak, így a kegyetlenség sem a rendszerből önmagából, hanem annak kiskapuit kihasználó szemétláda börtönigazgatótól származtatható.
És most itt megint kukacoskodnék, mert ez mind szép és jó, csak éppen nem sok értelme van, hiszen a magánkézben lévő börtönnek az kell legyen a célja, hogy minél több rabot szállásoljanak el, akik után kapják majd a kvótát. Szóval az isten háta mögötti helyre eltüntetni több száz embert nem vall okos gazdaságpolitikára, de még efelett is szemet hunyhatunk, hiszen az alapanyag, Richard Herley regénye nyilvánvalóan adott volt, ezen a koncepción nem lett volna egyszerű változtatni.
Liotta tökös katonaként talán nem a legjobb választás alkatilag sem (itt megint csak a Fortressre és Christopher Lambertre utalnék) és mivel a film nagy részében J.T. Robbins csak ismerkedik a sziget szabályaival, háttérbe szorul - nem a legjobb karakter főszerepre. Van helyette viszont rögtön két karizmatikus vezető is: Lance Henriksen az Atyaként a békés szigetlakók spirituális útmutatóját formálja meg egész jól, míg Stuart Wilson ügyesen táncol a ripacskodás határvonalán, de szerencsére át sosem lépi, így egy emlékezetes gonoszt kapunk tőle.
Félig-meddig börtönös filmről lévén szó, nem hiányozhat a hullajelölt fiatal srác karaktere sem, akit itt Kevin Dillon formál meg. Szerencsére bátrak voltak a készítők és egy nem szokványos dolgot is megléptek vele a film végén, amiért dicséret illeti őket. Érdekességként megemlíthető, hogy kizárólag férfiakat látni a vásznon (nőknek csak az árnyékát néhány ködös visszaemlékezésben). Ez egyébként nem olyan meglepő a börtönkörnyezet miatt, de mindenképp dicséretes, hogy meg sem próbáltak valami elcseszett szerelmi szálat beleszuszakolni. Így végül egy élvezetes, de azért könnyen feledhető 90-es évekbeli film lett a Menekülés Absolomból-ból...
