Szegény Ryan Reynoldsnak nem elég, hogy akárhányszor a vásznon van az utóbbi időkben főszerepben, annak tuti, hogy csúfos pénzügyi bukás a vége, most már ott tart, hogy elég, ha a hangját kölcsönzi egy animációs karakternek és máris az lesz a mezőnyben az a ló (vagy csiga), amire senki sem merne fogadni. Croodékkal csapatban még sikeresen kalapolták össze a büdzsé többszörösét, de egyedül nem ment: hiába ígér elképesztő száguldást a Turbó marketingkampánya, az az igazság, hogy ez a sztori bizony nem pörög maximális fordulatszámon.
Pedig az alapötlet nekem tetszik, hiszen mégis csak a gyerekek a célközönség. Egy csiga, ami baromi gyors - ez kérem vicces. De ha jobban belegondol az ember, egy egész estés játékfilmre feltunningolni mindezt bizony baromira problémás, nem is sikerült a készítőknek. De egy másik, újabban sajnálatos módon az animációs produkcióknak egy elég gyakori problémájával is ismét szembetalálkoztam: nincs humor benne, amin a felnőtt kísérők szórakozhatnának.
Turbó, a csiga egy csapat másik csúszómászóval éli lassú életét. Egy kisvárosi ház kiskertjében zabálják kétpofára a paradicsomot. Főhősünk azonban egész nap csak a száguldásról álmodik, amit persze a csigacsalád nem néz jó szemmel. Egy furcsa baleset után azonban valóra válik Turbó álma: Nitroval feltunningolva magát, elképesztő sebesség elérésére képes, így amikor egy tacoárus kisebbségi megtalálja ezt a csodacsigát, úgy dönt, hogy indítja az Indy 500 autóversenyen.
Az abszurditással nincs gond, csak azzal, hogy ebből nem kovácsol előnyt magának a film. Helyette arra fektetik a készítők a hangsúlyt, hogy minél több játékfigurához való, külső jegyeikben markánsan különböző, de fejenként 1-1 belső tulajdonsággal, ha bíró mellékkaraktert kreáljanak, mert azok jól mutatnak ugye a plakátokon. De ezek a versenycsigák annyira emlékezetesek, hogy másnap már azt sem tudtam, hogy hányan voltak. Meg hogy mit kerestek egyáltalán a filmben.
Azt, hogy poénkodtak, kicsit erős túlzásnak tartanám kijelenteni, maximum ízetlenkedtek, aminek megint csak a felnőtt nézők látják a kárát (kínosan gangxta valamennyi). Ha nem jelent meg volna pont idén a Hajsza a győzelemért, azt mondanám, hogy az a baj, hogy nem lehet egy órákon keresztül körbe-körbe száguldó autósportról izgalmas filmet csinálni. De ezek szerint a hiba nem ott van, hogy nem lehet, hanem ott, hogy a Turbó készítőinek nem sikerült.
Jöjjön az üzenet, hiszen a mozijegyért cserébe önfeledt szórakozást (nem pipa) és valami hazavihető bölcsességet kaphat jó esetben az ember: soha ne add fel! Még akkor sem, hogy ha pont a legvégén hagy cserben téged az, akinek, vagy aminek köszönhetően most ott vagy, ahol. Ez a fele egy abszolút szimpatikus és vállalható lezárás, csak az a gond, hogy ezt megelőzi az "álmodozz csak, egyszer úgy is az öledbe pottyan valami jó dolog", ami ordas nagy hazugság...
Persze szerencsére valamennyire árnyalja a képet az, hogy főhősünk nem csak ábrándozik, hanem próbál is tenni az ügyért, még ha teljesen esélytelennek is tűnik a kitűzött cél elérése (és még úgy is, ha mindenki, aki csak ismeri, próbálja lebeszélni róla). No és van egy harmadik megszívlelendő jó tanács: szerezz barátokat. Építs kapcsolatokat, akikre számíthatsz - szóval lényegében a Turbóval tudat alatt dörzsölt politikusnak képzik ki a csemetéinket.
Az animáció DreamWorks színvonalú, egy pöttyet gyengébb csupán a csúcstechnikánál, a főszereplő idegesítőre van megírva és sajnos nem ez a forgatókönyv legnagyobb hibája: a verseny vége felé felmerül, hogy esetleg még sem Turbó fogja megnyerni, ami nyilván nagy csalódással járna főhősünk számára, de a pár ezer dolcsit (lényegében saját maguk reklámozására) befektető üzlettulajdonosok is irdatlan nagy csődöt vizionálnak. Na de kérem! Ti már akkor nyertetek az üzleten, amikor bejelentették, hogy a csigátok indul egy autóversenyen! - Áh, miért is keresek bármiféle logikát egy gyerekmesében?