Még az őskorban láttam - hát újranéztem. Furcsa is, hogy tavaly a silány Colin Farrell adaptáció után nem jött rám a nosztalgiázhatnék, de hát így alakult. Mindenesetre Schwarzi egyik legjobb filmje még bő 20 év után is fantasztikus élmény, bár némely trükkfelvétel megkopott már, pár másik meg túl bizarr az én picinyke ártatlan lelkemnek. A 90-es évek elejének egyik legdrágább filmje és nagy blockbustere tehát kiállni látszik az idők próbáját, amit picit annak is köszönhet, hogy a tavalyi remake nem sikerült túl jól...
Hollywoodban jól tudják, hogy a Marsra helyezni egy film történetét felér az öngyilkossággal. Ha mindenáron meg akarnak a producerek szabadulni a fölös pénzüktől, gyorsabb módja elégetni a szajrét, mint sem forgatni belőle valamit. A Total Recall azon kevés mozik közé tartozik, amik a vörös bolygóra helyezett történet ellenére is jól muzsikáltak a kasszáknál, köszönhetően talán annak, hogy a kor egyik nagy rendezőzsenije, Paul Verhoeven dirigálta és az egyik legnagyobb akciósztár, Arnold Schwarzenegger menekült a rosszfiúk elől.
Douglas Quaid, a földi építőipari munkás folyton a Marsról álmodik, de nem tűnik úgy, hogy valaha is eljutna oda. Ezért elmegy egy Recall nevű céghez, akik jutányos áron emlékeket ültetnek az emberek fejébe kellemes nyaralásokról a világ minden tájáról. Egy kis extraként pedig az ember levetheti a bőrét is és egy másik személyként élheti át mindazt, amit betáplálnak az agyába. Quaid a titkos ügynök verziót választja, de az emléktáplálás közben valami félresiklik és kiderül, korábban agymosást végeztek rajta és a kormányszervek a nyomában vannak. Hirtelen egy durva összeesküvés-elméletbe csöppen, ahol senki sem az, aminek látszik: még a saját feleségében sem bízhat... Vajon mindez álom, vagy a valóság?
Álom. Egyértelműen persze sosem mondják ki, de rengetegszer utalnak rá. Három különböző alkalommal szellőztetik meg például azt, hogy mi fog a főhőssel történni (puccos hotelban lakik, a végén övé lesz a nő, kék ég a Marson, stb...) Persze végig ott lebeg ez a kettős érzés az emberben, de maga Verhoeven, a film rendezője is úgy nyilatkozott, hogy az első, kb. 20 perc kivételével Quaid álmait láthatjuk. Ez az ötlet szerintem eszméletlenül zseniális, simán vetekszik az Eredet alapkoncepciójával. DE:
Van egy hatalmas szívfájdalmam, ami nem hagy nyugodni és ami miatt nem lett 100%-os az élmény. A probléma a történet elmesélésében keresendő: szerintem ha igazán ütősen akarták volna megoldani, akkor az egész sztorit Quaid szemszögéből mutatják be nekünk, azaz bármit, ami olyan helyen történik, ahol nem tartózkodik a főhős, egyszerűen ki kellett volna hagyni. Ettől lett volna igazán zseniális és ez szolgált volna komoly forgatókönyvírói kihívással... Így is több, mint 40 szkriptváltozat készült.
Az, hogy mindez álom, a lehető legjobb érv, bármilyen egyéb "baki" felbukkanásakor: ki az az idióta, aki nem golyóálló üveggel oldotta meg a Mars légkörének kizárását? Hogy épül fel minden sebéből villámgyorsan a főhős? És hogyan él mindent túl? Mi a francért eszelne ki egy ilyen bonyolult (értsd: millió helyen félrecsúszhat) tervet bárki is? Azért, mert egy építőmunkás így képzeli el a Marsot, azért, mert a titkos ügynök-program írója bizonyára egy kirúgott hollywood-i forgatókönyvíró volt, akinek elszállt a fantáziája.
Ezért aztán tényleg nem érdemes túl sokat a kliséken agyalni, mivel a filmnek épp ezek adják az esszenciáját. Leszámítva a már említett történetmeséléssel kapcsolatos problémámat, szerintem egy nagyon okosan összerakott mozi ez, ami saját maga legitimizálja, hogy minden elborult dolog megtörténhessen benne. Azt aláírom, hogy vannak benne kicsit nehezebben érthető dolgok, mint például a Recall miért keveri bele a feleségét, meg a munkatársát, hiszen ha vége az álomnak, az nagyon be tud majd zavarni...
Arnienál tudjuk, hogy nem érdemes nagyon a színészi játékát firtatni, sosem a drámai alakítások miatt nézzük a filmjeit, de legalább a szerep jól áll neki: a keménykötésű építőmunkás/titkos ügynök, aki a memóriája elvesztésével könnyen sebezhetővé válik, tökéletes alapanyag. Michael Ironside és a nagyon fiatal és dögös Sharon Stone is feltűnik - utóbbi karakterétől szerintem túl korán megszabadulnak. Talán ez az egyetlen olyan pont, ami a remakeben jobban meg van csinálva. Szóval igen, az Emlékmás egy okos és látványos film és még ha nem is ér fel Nolan 2010-es Eredetéhez, hasonló funkciót töltött be pont 20 évvel korábban...
