Keanu Reeves amilyen közkedvelt sztár volt a 90-es években, annyira keveset hallani felőle manapság. A minőségben egyre romló Mátrix trilógia után volt még pár emlékezetes szerepe, de a sci-fi/fantasy vonalon hiába próbált, nem tudott érvényesülni. Se a Constantine, se az Amikor megállt a Föld nem sikerült túl jól. Aztán csend. Legalábbis a hazai mozikban már pár éve nem láthattuk főszerepben - ezt a hiányt próbálja most pótolni a részben hazánkban forgatott 47 roninnal.
Idén két filmet is jegyez Keanu és mind a kettő szorosan a távol-keleti kultúrkörhöz kötődik (a saját rendezésében készült Man of Tai Chi-ról nincs információm, hogy tervezné-e valamelyik forgalmazó a behozatalát). Az, hogy ilyen szerepeket vállal talán nem véletlen, hiszen legnagyobb sikere, a Mátrix is eléggé közel áll ehhez a világhoz. Tán a régi dicsőség pislákoló lángját akarja újra begyújtani, vagy csak megtetszett neki Ázsia misztikussága, nem tudom. De a visszatéréshez ennél többre lenne szükség.
A 47 ronin legendája eléggé népszerű Japánban: már az 1900-as évek elején megjelent a filmvásznon (először egy rövidfilm formájában) és azóta számos mozgóképes feldolgozást megélt már. Az északi területek ura, Kira, egy boszorkány segítségével megbűvöli főhőseink gazdáját, Asanot, aki szörnyű tettet hajt végre öntudatlan állapotban. A sógun (a legfőbb góré a vidéken) az életét nem, de a becsületét megmenti és felajánlja neki, hogy akasztás helyett önként kiolthatja az életét. A gazda nélkül maradt szamurájok így roninná válva, Kai-al (Keane Reeves), a félvér harcossal kiegészülve egy évvel később bosszút állnak a nagyravágyó, folyton rosszban sántikáló Kirán...
Vegyesek az érzelmeim, de annak hála, hogy a téma iránt cseppet sem érdeklődő barátnőmet sikerült bevonzania, a mérlegem nyelve végül a kedvezőbb verzió felé kezd hajolni. Az biztos, hogy nem bízták a véletlenre az alkotók: a japán kultúrában járatlanok rögtön az elején narráció formájában minden szükséges információt megkapnak, aminek segítségével könnyebben érthetővé válik, mi miért történik, mi folyik éppen a filmben.
Szóval már csak azt a fránya rasszvakságot kell leküzdeni, de úgy kb. fél óra után már sikerül beazonosítani a sok, első ránézésre teljesen egyforma japán színészt és onnantól kezdve már minden érthetővé válik. A történet egy natúr, jól át-, és kisütött bosszúsztori egy kicsit talán hosszú felvezetéssel, de ez utóbbi még annyira nem is zavaró, hiszen - ellentétben a legújabb Farkas-filmmel - az alkotók egy korrekt képet adnak a távol-keleti kultúrából, annak minden szépségéből és furcsaságából.
Ellenben maga a bosszú felvezetése már más tészta. Döcög, de nagyon - valahogy úgy kell elképzelni, mint egy videójátékban az almissziókat (embereket összegyűjteni, fegyvereket és információkat szerezni), amiket teljesíteni kell ahhoz, hogy megküzdhess a főellenséggel. Innen hiányzott a megfelelő ív, szerintem ez a rész olyan, mint egy rozoga hullámvasút. Hol nagyon izgalmas, hol vicces, hol pedig csak azt várod, hogy lépjenek már tovább onnan...
Az akciószekvenciákkal sem voltam kibékülve: gyors vágások, sok közeli - tipikusan a valódi koreográfia hiányát jelölik. Igazából sokszor nem is tudni, hogy mi történik, csak azt látjuk, hogy mindenki nagyon küzd. Ehhez jön hozzá a CGI nem mindig indokolt használata. Furcsa, hogy pont a fantasy műfaját vágják teljesen taccsra a komputer generált effektek. Hiányzik belőlük az ötletesség és - mivel annyira sajnos nem is szép - nagyon látszik rajta, hogy ténylegesen nincs ott semmi a színen, csak utólag adták hozzá.
-large-picture.jpg)
Persze van egy-két jó megoldás is (ötletes kameramozgások), ezt aláírom, de a boszorkány polipkar-szerűen mozgó haja, vagy a sztori elején feltűnő randa CGI róka hazavágják rendesen az élményt. A végső küzdelem - amire természetesen sor kerül, ezzel nem árulok el nagy titkot - egyértelműen a film csúcsa. A lopakodások és az észrevétlen bejutás a kastélyba ügyesen kivitelezett. A harcokban is akad izgalom, bár kicsit rövidek ellenben az is látszik, hogy azon tényleg nem spóroltak semmit. Egy első filmes rendezőtől szép munka.
Keanu Reeves jó csapatjátékos, ugyanakkor szerepe szerint javarészt kívülálló. Nem egyértelmű főszerep az övé, de ügyesen formálja meg a figuráját (kár, hogy szegény egy szerelmi szálat is kapott). Tadanobu Asano a Thor-filmek egyik skandináv isteneként (lol) lehet ismerős: most Stohl Buci hangján, non-stop mosollyal gonoszkodik csupán - igen, Kira pöttyet egysíkúra sikeredett. Ôishi, a szamurájok (majd később a roninok) vezetője ellenben nagyon is izgalmas, többrétű karakter. Az ő fájdalmát átérezzük, az ő kötelességtudatát és döntéseit elfogadjuk. Zombieboy (Rick Genest) meg beugrott egy cameora, hogy elmondjon egy mondatot, szerepeljen két rövid jelenetben és kapjon egy menő karakterposztert a marketing kedvéért.
Szóval a 47 ronin előzetese nem árul zsákbamacskát - a film is pont ugyanolyan. Néhol látványos (a 3D-t is igyekeznek kihasználni, amikor csak lehet), néhol kifejezetten gagyi effektekkel operáló, néhol humoros (akadnak nagyon vicces pillanatok is), de legtöbbször nagyon komoly, sokszereplős fantasy. A 2 órás játékidő hamar eltelik, a befejezés is kellően tökös, viszont nem tudom egyértelműen ajánlani mindenkinek. Nem kell tőle sokat várni és akkor kellemesen is csalódhatsz.
