A második rész érkeztével ideje volt feleleveníteni Kenneth Branagh két évvel korábbi (Bosszúállók előtti) rendezését, amiben az akkor még alig ismert Chris Hemsworth megcsinálta magának a világhírnevet. No nem mintha valami kimagasló alakítást produkált volna, egyszerűen annyit tett, hogy aláírt a filmtörténelem egyik legsikeresebb vállalkozásához, a Marvel-univerzumhoz. Sokszor mondják, hogy a beskatulyázás a színészek rémálma, de biztosra veszem, hogy több, mint 99%-uk első füttyre szignózna most egy főbb karakterhez a Disneynél még bagóért is, mert garantáltan beindul vele a szekér.
Ahogy az beindult ugyebár Chrisnél is, aki idén a Hajsza a győzelemértben már egész korrekten alakított, igaz még ott is csak a szőke, magabiztos szépfiú karakterét hozza, mint az összes többi filmjében, de mivel ez utóbbi életrajzi produkció volt, a kritikusok mindezt elégedetten nyugtázták. Na de 2011-ben Chris sokak számára még csak Kirk kapitány apucija volt a Star Trekből, aki 3 perc után jól önfeláldozta magát és ennyi... Ez a csávó hogy jön ahhoz, hogy eljátssza a hatalmas Thort?
Hát úgy, hogy Thor egy végtelenül egyszerű karakternek lett megalkotva a filmvásznon. Forrófejű, nagyképű uralkodópalánta, aki meg akarja mutatni a világnak, hogy mekkora hatalma van, csak mert beleszületett - ám amikor megfosztják ettől, hirtelen rájön, hogy nem árt, ha kicsit jobb ember (isten) lesz, mert nem olyan jó móka, ha visszanyal a fagyi. Ez egy eléggé sablonos, nagy múltra visszatekintő karakterrajz, amit a zsarnok kis p*cs királyfiakról szóló mesékben előszeretettel alkalmaznak már nagyon-nagyon rég óta. De mivel Tony Starknál az első vasember-film kapcsán bevált... nos...
Szóval voltak a Jégóriások, akikkel az asgardiak, élükön Odinnal... blablabla. Van ez a Thor gyerek, akiről az előző bekezdésben értekeztem és akivel jól kib*szik a fogadott öccse, Loki, a csínytevő skandináv isten. A dolgok úgy alakulnak, hogy a végtelenül bölcs apuci trónörökösét hamarjában kiátkozza és elküldi a Földre, ahol immáron halandóként összefut Jane Fosterrel, a (természetesen) dögös asztrofizikussal és kompániájával. Thor úgy beszél, mintha egy Shakespeare drámából szalajtották volna, de Jane-t mégis sikerül meggyőznie arról, hogy léteznek más világok a miénken kívül is és ő az Asgard nevűnek a szülöttje... ami éppenséggel most bajban van, mert Odin egy szívroham következtében elkezdett vegetálni, így Loki került a trónra.
Kenneth Branagh, a Shakespeare-színész és rendező első blikkre furcsa választásnak tűnhet egy szuperhősfilm dirigálásához, de éppenséggel a Thorban pont egy királydráma lapul a felszín alatt (azért annyira nincs az elrejtve), szóval a direktor úr kedvence pont témába vág. Érződik is a filmen, hogy nagy gondot fordítanak a trónörökös és a fogadott másodhegedűs fiú, valamint az apjuk közti sajátos viszonyra, tulajdonképpen ez a katalizátora az eseményeknek.
A CGI segítségével megalkotott világ kicsit nekem műízű és steril ugyan, de ez utóbbi (ahogy utánaolvastam) szándékos húzás volt, hogy elüssön más fantasyktól (pl.: A Gyűrűk Ura trilógiától). Most azt, hogy a film 150 millió dollárt kóstált, a végeredmény tekintetében kicsit túlzásnak érzem, lévén semmi olyan nagyszabású grandiózus csatajelent nincs benne, ahol látszódnának a ráköltött milliók (néha meglehetősen gagyik az effektek). Sőt, éppenséggel nagy sztárgázsiról sem beszélhetünk.
Oké, van itt egy Anthony Hopkins, meg egy Natalie Portman (aki még a forgatás alatt nem volt Oscar-díjas), de egyikük sem főszerepben. Igen, utóbbi is, hiába ő lenne a női főhős, eléggé sz*rul van kihasználva. Próbálják odarakni mindenhová, de mivel még csak az ismerkedősdi megy Thorral, nem kap elég hangsúlyt a figura (ezen a második részben sem sikerült sokat javítani). Persze löki a süket dumát, amiben van pár wikipédiából ollózott fizikás kifejezés és igyekeznek úgy csinálni a készítők, mintha valami fontos szerep jutott volna neki, de valójában csak kellett egy jó és okos nő Thor mellé, Portmannek pedig még mindezt el is hisszük.
A (viszonylag) frissen felfedezett főszereplőpáros, a Thort és Lokit alakító Chris Hemsworth, illetve Tom Hiddleston azt hozza, amit várni lehet. Igen, még Loki sem olyan nagy ász ebben a részben, ő a Bosszúállóknak köszönheti az azóta óriásira duzzadt népszerűségét. Itt utólag rá kellett döbbennem, hogy sajnos nincs ő sem maximálisan kiaknázva, amiben szerintem szerepe lehet annak is, hogy Branagh nem tűnik egy nagy humorheroldnak. Az alapszituációhoz képest túl komolyra rendezte meg a filmet, így eddig számomra ez a második legrosszabb poszt-vasember Marvel film az Amerika kapitány után. Persze ez nem egyenlő azzal, hogy rossz mozi (sőt...), mert másodszorra nézve is szórakoztató volt.
