Ötödszörre is együtt dolgozik a világ egyik legjobb rendezője a világ egyik legjobb színészével. Scorsese 1995-ben forgatott együtt utoljára Robert de Niroval, majd némi keresgélés után úgy tűnik, hogy végleg megtalálta az utódját: a hamarjában nyálas tiniszínésznek kikiáltott, de azóta örök közönségkedvenccé előléptetett Leonardo DiCaprio a meglehetősen zsúfolt határidőnaplójában mindig talál helyet a mester filmjeinek. És baromi jól teszi, hiszen filmográfiája legjobb darabjai kerülnek ki az olasz származású direktorral forgatott alkotások közül.
Mondanám, hogy a pont az "I"-re, de koránt sem biztos, hogy most értek el a csúcsra A Wall Street farkasával. A lécet mindenesetre újfent feljebb helyezték, pedig az anno komoly produkciós poklot megjárt első közös munkájuk, a New York bandái sem mondható félresikerültnek, a legutóbbi Viharsziget pedig egy fenomenális misztikus thriller. Ha a mester eddigi életművének darabjaihoz kellene hasonlítanom, akkor azt mondanám, hogy ez a Casino A holtak útja stílusában, sok-sok poénnal.
Jordan Belfort igaz történetében egy, a gengszterfilmekre jellemző klasszikus felemelkedés, majd bukás sztorit követhetünk végig: az ifjú alkusz kitanulja a szakma csínját-bínját, majd a '87-es fekete hétfő után munka nélkül maradva egy kis cégnél kényszerül tovább dolgozni, ahol kisembereknek adnak el centes részvényeket, viszont a szokásos 1%-os jutalék helyett 50%-ot besöpörve. Jordan hamar meglátja a potenciált a dologban és saját céget alapítva nem sokkal később már milliomos lesz. Közben ő is megváltozik és nem éppen legálisan keresett vagyona szemet szúr az FBI-nak is...
A 180 perces játékidő sokak kedvét elveszi a mozitól (mint pl.: az asszonyét is), pedig a szintén ezen az időskálán utazó LotR- és Hobbit filmeket gond nélkül végigüli bárki... Vizuális élményből itt is akad bőven, persze nem kell rögtön a CGI-ra gondolni. A 70 felett járó Scorsese fiatalokat megszégyenítő tempót diktál, formai megoldásaiban még némi kísérletezést is fel véltem fedezni, amire a legkevésbé sem számítana az ember egy, a szakmájában ennyi ideje tevékenykedő alkotótól.
Igaz történet - persze hellyel közzel. Nyilván fenntartásokkal kell kezelni minden ilyen marketing-kijelentést: a film készítői gondoltak egy nagyot és lényegében vígjátékot varázsoltak Belfort nem mindennapi életének bemutatásából. És visszatérve Scorsesére, akitől nem egy komoly gengszterfilmet láttunk már, ez igencsak meglepő húzásnak számít. Egyébként tökéletesen reprezentálja a film stílusát/vadságát/elborultságát a barátnőm őszinte kérdése, miután belinkeltem neki a valódi Jordan Belfort facebook oldalát: "Ez egy létező ember?"
És pontosan ez az, ami miatt imádni lehet A Wall Street farkasát! Ahogy tavaly Tarantino is alternatív módot választva "vezekelt" az országa nevében a rabszolgatartás miatt a Django elszabadullal, úgy ennek a filmnek a készítői sem a hagyományos utat választották a Belfort-biopichez. Vicces a narrálás, ami hemzseg a meta-momentumoktól (DiCaprio néha a nézőkhöz beszél), menők a lassítások, ahogy a vad partyk kendőzetlen bemutatása is, temérdek a popkulturális utalás és börleszk-szerű vizuális poénok garmadájával is találkozhatunk.
Az például, ahogy a szétcsúszott Leonardo DiCaprio megpróbál beszállni fehér sportkocsijába, hogy sebtiben hazavezessen, szerintem a 2013-as év egyik legnagyobb poénja volt. De nem csak ez a 2-3 perc marad emlékezetes tőle, hanem mind a 180 - ilyen egy Oscart érő alakítás nálam. Végig uralja a vásznat és simán lenyomja még a komikusként dolgozó Jonah Hillt is bármikor. A Popeye-Belfort / spenót-kokain allegória, a magát instant mémmé kinövő tánca a főszereplőnek, vagy a jelenet, amiben DiCaprio első telefonbeszélgetésével 3000 dollárt keres, miközben a kollégák tátott szájjal bámulják, valószínűleg sokáig megmarad a nézők emlékezetében.
Ahogy megmarad a rengeteg meztelen női test látványa is. Bár, ha a híresztelések igazak, ennél durvább lett volna a végeredmény, de a vágóasztalon sok minden elvérzett az alacsonyabb korhatár besorolás és a nézőbarát(abb) játékidő belövésével (csoda, hogy sikerült időben megvágni). Van egy olyan tippem is, hogy a Matthew McConaughey által (mindössze 3-4 jelenetben, de) zseniális megformált Mark Hannah későbbi felbukkanásai is így jártak - hiszen a való életben állítólag sokáig üzleti kapcsolatban álltak még Belforttal. Mindenesetre nem csak a nyálcsorgató férfi szól belőlem, amikor azt mondom, hogy rohadt kíváncsi lennék egy rendezői változatra.
DiCapriot körbenyaltam, Jonah Hilltől, csak azért, mert berakott magának egy műprotkót, még nem fogok hanyatt esni, de ettől függetlenül neki is megvannak az erős pillanatai. Karrier szempontjából a film abszolút győztese a gyönyörűséges Margot Robbie lesz, ez kétségtelen. Az Időről időre című filmben is eleget legeltethettük rajta a szemünket, de itt teljesedik ki igazán szexistennőként. Sharon Stone a hellyel-közzel hasonló karakterével a Casinoból (aminek eljátszása Oscar-jelölést ért) elbújhat a kisasszony mögött. Margot előtt szabad a pálya, a szépsége és a tehetsége is megvan ahhoz, hogy élvonalbeli színésznővé válhasson. És baszki 2 évvel fiatalabb nálam!
Rengeteg ismert arc tűnik fel mellékszerepekben (még maga az igazi Jordan Belfort is látható a film végén) és szinte mindenki formában van. Lehet, hogy az elképesztő verbális és vizuális intenzitás miatt soknak fogjuk érezni a 3 órás játékidőt, de garantáltan szakadni fogunk a röhögéstől. És még ha az élet által írt, nem a megszokott tanulsággal is fejeződik be a film (szintén a Casinot és annak főszereplőjét, Ace-t kell felhoznom példaként), garantáltan elégedett bólogatással állunk fel a székünkből, ha egy kicsit is fogékonyak vagyunk erre _valóban_ filmszerű stílusra.
