Visszatekintve a tavalyi évre, úgy gondolom bátran kijelenthető, hogy elég erős volt a felhozatal coming of age (~felnövésről szóló) alkotásokból (hogy csak a két legjobbat említsem: Az első igazi nyár, illetve A nyár királyai). És bár szerintem ennek a műfajnak a kicsit vígjátékos, ifjúsági filmes beütés áll a legjobban, néha-néha elfér egy fajsúlyosabb darab is. A The Spectacular Now ezt az alternatívát kínálja az ilyen típusú filmekre szomjazó közönségnek.
Ez egy indie-film, ami magyarul annyit tesz, hogy "független". Független a nagy stúdióktól, sokkal kevesebb pénzből, tipikusan fesztiválokra szánt, személyesebb, mélyebb darab. És bár ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy az adott alkotás minőségben is kiváló, azt veszem észre, hogy valamiért a kritika ezekkel sokkal inkább csínján bánik. És bár én ezzel a - szerintem roppant mód - káros hozzáállással mélységesen nem értek egyet, a The Spectacular Now-t minden hibája ellenére egész jónak tartom.
Sutter egy bulizós, folyton piálós nagymenő végzős a gimiben, aki szerint a továbbtanulás nem sok mindenre jó, fontosabb az, hogy a mának élve minél hamarabb a talpára álljon az ember. Miután szakít barátnőjével, a szintén bulizós, népszerű csajjal, Cassidyvel, megismerkedik egy első ránézésre szürkébb, hétköznapibb lánnyal, Aimeevel, akiben meglátja azokat az értékeket, amiket más eddig nem látott. Szerelmük azonban Sutter felelőtlen életmódja miatt komoly veszélybe kerül...
Élj a mának! Hangzik a jól ismert frázis, amit ebben a filmben darabjaira cincálnak, lenyelnek, megemésztenek, kisz*rnak, újra megesznek, csak hogy jól lássa mindenki, milyen hátulütői vannak annak, ha az ember nem néz előre, nem tervez hosszabb távon is. Persze a helyzet ennél a kérdésnél sem fehér és fekete, szerintem órákat lehetne vitatkozni azon, hogy hogyan is kellene élni az életet (amiből ugye mindenkinek csak egy adatott), mindenesetre a film készítői a The Spectacular Now-ban felvázolják a carpe diem jó néhány ijesztő "mellékhatását".
A tiniszerelemről, a pályaválasztásról, az ilyenkor a családon belül óhatatlanul megjelenő feszültségről is rengeteg szó esik, de egy másik téma, az alkoholizmus kapja a legnagyobb figyelmet. Fiatalok körében a fékevesztett partyzás nagy hagyománynak örvend, de azért nem mondanám feltétlenül ezekre az emberekre, hogy alkoholisták - akikben a hajlam megvan, azok általában drogfüggőséggel végzik, szóval maga a tinédzserkori alkoholizmus ritkaságából adódóan nem sűrűn képezi a filmek tárgyát.
Itt viszont minden benne van: az "indíték" (meg kicsit a gének is), a szinte fel sem tűnő folyamatos piálás, az ennek következtében előjövő problémák és a búskomor jövőkép a kocsmában, ahol egy 50-esnek kinéző férfival jut közös nevezőre 17 éves főhősünk... Ahhoz, hogy kényelmetlenül érezze magát a néző a székében túl könnyed, de talán pont emiatt válhat az egyik legjobb alkoholizmusról szóló filmmé, ami bár nem olyan hiteles, mint a Kényszerleszállás, sokkal fogyaszthatóbb (mint a vodka és a vodkanarancs esete).
Miles Teller bár nem szép gyerek és volt néhány érdekes szerepválasztása, úgy tűnik, hogy kezd felnőni a mesterségéhez. Hogy más ne mondjak, a nemrég a Sundance-en debütált legújabb filmje, a Whiplash nagyon jó fogadtatásban részesült, de rebesgetik azt is, hogy megkaphatja Dan Aykroyd szerepét a készülő John Belsuhi biopicben (ami kemény dió lesz). Bár eddig ahányszor láttam, annyiszor ezt a folyton az életet lazán vevő, bulis figurát adta elő, most először tényleg jól is csinálta. Persze az is közrejátszik a dologban, hogy ez nem piálós tinivígjáték, szóval jobban odafigyelt az apróságokra a rendező.
A csajfronton szintén két ígéretes tehetség újabb lépését láthatjuk a siker felé, bár Brie Larson most meglehetősen háttérbe szorult (de kárpótolt minket a Short Term 12-vel). Shailene Woodley viszont nagyon a helyén van, ő is tipikusan olyan csaj, akinek bármikor el tudom hinni, hogy belehabarodott egy srácba (úgy néz ki, hogy Claire Danes, Drew Barrymore és Sandra Bullock nyomdokaiba lépett). Szóval a színészek játéka teljesen rendben van, a téma- és hozzá a műfaj választása hibátlan, a forgatókönyv remekül manőverez, a rendezés drámában jó, ellenben tempóban nem az igazi: az egyik legnagyobb problémám, hogy néha kicsit unalmassá vált a film.
De mindenképp érdemes megnézni, ugyanis 2013 egyik legerősebb indie-mozijáról van szó.
