Majd' 10 évet kellett várni, de végül elkészült. Már az első filmben sem bíztak túlságosan a stúdió fejesei, mégis szépen hozott a konyhára. Ugyanez igaz a második részre, ami már lényegesen nagyobb büdzséből készült ugyan, de ezzel párhuzamosan a mozikban is jobban szerepelt. Az idő közben magát kultfilmmé kinövő első rész magasra tette a lécet, de szerintem a folytatás nem a limbózást, hanem a magasugrást választotta: jobban sikerült, mint az elődje.
Bár félek, hogy kisebbségben vagyok ezzel a véleményemmel, ugyanis olvasva a külföldi fórumokat, elég sokan panaszkodtak a filmre és majdnem annyian hangoztatták is, hogy a film felénél felálltak és elhagyták a mozit. Azért ez nem túl jó ómen egy vígjáték számára... De mint mondtam: én kimondottan jobban élveztem ezt a filmet, mint a 2004-es első részt. Még akkor is, ha vígjátékhoz képest, meg amúgy is indokolatlanul hosszú (2 órás) és a sztori is csapongó, nem ír le egy szép ívet, ahogyan azt tudat alatt igaz, de minden filmnél nagyon szeretjük...
Ahogy a való életben, úgy Ron Burgundiék világában is eltelt közel 10 év: Veronicával házastársakként vezetik a New York-i híradót, míg nem a főnökük fel nem hívja egyszer őket az irodájába. Ront kirúgja, feleségét pedig előlépteti, amit főhősünk természetesen - hasonlóan az első részben látottakhoz - nem bír elviselni, ezért lelép otthonról... Egy frissen induló, 24 órás hírcsatorna (az első a világon) azonban felkéri, hogy dolgozzon náluk, így Ron összeszedi a régi, mára már szétszéledt, mással foglalkozó régi bandát, hogy újra közösen dolgozhassanak.
Komoly kihívás elé állították magukat a készítők, amikor úgy döntöttek, hogy folytatást csinálnak az első résznek. Egyrészt a hírolvasók világa első ránézésre nem tartogat túl sok izgalmat, főleg egy olyan film után, ami már eléggé körbejárta a témát. Másrészt pedig nem ökörködhettek már akárhogyan: voltak elvárások, amiknek meg kellett felelni. Voltak dolgok korábbról, amikre utalást, kikacsintást kellett csinálni. És nem utolsósorban túl is kellett szárnyalni grandiózusságában az első részt.
Ez utóbbira a legjobb a példa (azon felül, hogy a helyszín egy nagyobb város, ott is egy nagyobb (globális) hírcsatorna) az elmaradhatatlan híradós stábok közti összecsapás. Ahol most már nem 5, hanem 8 (vagy 9, én már nem is tudom) csatorna dolgozói csapnak össze egy sokkal epikusabb, véresebb csatában, mint korábban. Több a cameo (a filmbuzik számára maga a paradicsom) és most a dramaturgiailag indokolt helyen van (az ún. "point of no return" környékén), nem csak a poén kedvéért került bele a filmbe.
Viszont az is tény, hogy nem csak az igényes, jó poénokból kapunk többet a folytatásban, hanem a gázokból is. Steve Carell karaktere (Brick) már a 2004-es moziban is csak egy-két poén erejéig volt jó, utána inkább fárasztóvá vált. Az én ízlésemnek ő már túl beteges volt, úgyhogy kifejezetten rosszul jött, hogy a folytatásban ekkora teret kapott: egy teljesen külön szálban romantikázik a Kristen Wiig alakította női megfelelőjével, Chanival. És ami a Másnaposok 3 kevés értékelhető poénjához tartozott (Melissa McCarthy + Zach Galifianakis), az ezekkel a karakterekkel ordas nagy mellélövés...
Az viszont kifejezetten szimpatikus húzás volt, hogy a szatíra vonalat is felerősítették: a Hálózat című zseniális filmet juttatta eszembe néhány jelenet, de ezen felül is jócskán volt mit belepakolni a 80-as évek híradós szokásaiból a kifigurázó-dobozba. A komoly, szakmailag helytálló hírek vs. az igénytelen mocsok (pl.: élőben az autósüldözés), az átlagemberek igényeinek kiszolgálása (azaz azt mondják a hírekben, amit hallani akar a nép) poénosan és eléggé nyíltan kritizálják a mára már teljesen sztenderddé vált híradózási szokásokat.
A színészek pedig ismét remekelnek, bár most talán jobban rákoncentrálnak a címszereplőnkre, mint korábban. Camp (David Koechner) és Brian (Paul Rudd) eléggé el lettek hanyagolva, Veronicával (Christina Applegate) is csúnyán bántak, de helyettük sikerült pár igazán jól játszó színészt leszerződtetni: James Marsdennek például különösen jól állt a nagymenő hírolvasó karaktere, de jó volt látni Greg Kinneart, vagy épp Harrison Fordot is kisebb szerepeikben.
Nem csak a hosszabb játékidő az oka, hogy több poénnal szolgált Ron Burgundy második kalandja. Egyszerűen átlagosan több poén, geg, utalás került a filmbe, mint az előd esetében. A stílus pedig változatlan, akárki akármit mond. Mert egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy akinek igazán tetszett az első rész, annak nem tetszik a második. Mert A híres Ron Burgundy legendája úgy folytatódik, ahogy csak nagyon kevés film képes: magasabb színvonalon az elődjénél.
