Lisztes megmondja a tutit

Flörti dancing - Lisztes megmondja a tutit

2014. április 27. 15:00 - lisztes

Ez egy egész jó vígjáték. Meg is mondom, hogy miért: mert benne van az a plusz, az "El Corazón", hogy a filmből idézzek. Azaz látszik rajta, hogy szívvel-lélekkel csinálták. Mert igazából ez is csak egy sablonos sztori, amihez sikerült egy olyan forgatókönyvet firkantani, amiben akad néhány poén, de ez önmagában még semmit nem érne. Benne vannak a kötelező fordulatok, a lúzer, szerethető főhős, a genya, a jó nő, akiért teperni kell és persze a finálé, a végső nagy tánc, aminek eljárásával érkezik a katarzis.

cuban-fury-poster.jpg

Szóval eddig semmi rendkívüli, de A SZÍV, vagyis az El Corazón csak úgy lüktet... És ez az, ami miatt ez a film megtelik élettel. Egy ormótlan kreténségnek néz ki első látásra, ami szándékosan a végletekig sztereotipizált karakterekkel igyekszik megnevettetni a nézőjét. Erre még rátesz a magyar cím is egy lapáttal, noha a forgalmazó eredetileg a facebookon várta az ötleteket, de végül a "saját találmánynál" maradtak, amivel a kényesebb nézők egy részét sikeresen el is riasztották.

Főhősünk Bruce, aki gyerekkorában hatalmas tehetségnek számító salsa táncos volt, nővérével közösen megnyertek szinte minden táncversenyt, egyedül az országos bajnoki cím hiányzott nekik. De ekkor beütött a krach: a flitteres ruhában a fellépésre igyekvő Bruce-t pár suhanc jól agyonverte, ami miatt ő hátat fordított addigi életének és másban keresett vigaszt. Sok évvel és kilóval később a munkahelyére új, dögös főnöknőt helyeznek ki, akiről kiderül, hogy imád salsázni és Bruce úgy gondolja, hogy még ha esélye vajmi kevés is van nála, a tánc segítségével megpróbálja meghódítani.

Cuban-Fury.jpg

Már rég megfigyeltem, hogy sokat számít, hogyan néz az ember egy filmet: otthon, egymaga, esetleg üres moziban, vagy sokat pofázó közönséggel... A vígjátékoknál általában jól szokott jönni, ha a poénokat jól fogadja a közönség és amikor kell, akkor nagyokat nevet (nem véletlen egy csomó sitcomnál a nevetőgép használata). Akad persze itt is kivétel, mint például a Nagytudásúak vetítésén, ahol a mellettem ülő csávó még az egyszerű vágóképeken is hangosan röhögte könnyesre magát - na, az ilyesmi inkább elvesz, mint hozzáad a moziélményhez.

Szerencsére a Flörti dancing közönsége most elemében volt: a megfelelő helyeken röhögött, igaz néha olyan sokat, hogy a poénok után a párbeszédekből pár sort nem is lehetett érteni, de talán nem maradtunk le semmi egetrengetően fontos dologról. Valószínűleg ez is közrejátszik abban, hogy magam is jól szórakoztam rajta és egy kellemes csalódásként, mitöbb, abszolút pozitív élményként könyveltem el. Még akkor is, ha Nick Frost hangjának képesek voltak Scherer Pétert berakni.

nick-frost-and-chris-odowd-in-cuban-fury.jpg

Szegény Nickhez még mindig nem sikerült megtalálni a megfelelő orgánumú magyar szinkronszínészt, a legtöbbször alkalmazott Kerekes József sem az igazi valahogy... És hiába imádom Scherer hangját, egyszerűen annyira más stílusban nyomja, hogy eltartott kb. 10 percig is, amíg sikerült megszoknom egyáltalán. A fordítással is akadnak gondok, például képesek voltak a kocsmában bárpultra kirakott ropogtatni valót csípős helyett forróra fordítani. Jah, angolul mindkettő "hot", de a wasabiba mártott mogyoró, vagy mi a fene, talán inkább az előbbi.

Mint már említettem, a karakterek többsége erősen sztereotipizált, de mégis szinte az összes telitalálat. Adva van a lúzer főhős, akinek hatalmas szíve van (szerethető, szóval pipa), van egy gennyláda felettese (vicces, de hamar megutáljuk, szóval pipa), van egy dögös főnöknő (aki szintén szerethető, szóval pipa), egy morcos mentor (aki legbelül jóarc, szóval pipa) és egy csatak homár táncos csávó, aki annak ellenére képes vicces és érdekes figura maradni, hogy kb. az összes melegekkel kapcsolatos poént elsütik vele és még rá is játszik minderre.

still-of-kayvan-novak-in-cuban-fury-(2014)-large-picture.jpg

De talán itt pont ez kellett. A Beépített szépség 1-2 jutott az eszembe ezzel kapcsolatban. Azoknak a filmeknek aranyosabb, családbarát humoruk van, éppen ezért a meleget nagyon finoman alakító Sir Michael Caine az első részben kifejezetten jó karakter volt. A második részben azonban a Diedrich Bader játszotta Joel egy erősen affektáló, idegesítő faroknak sikeredett... Na, itt Kayvan Novak túljátszásban még rajta is simán túltesz, de furcsa módon pont emiatt (meg amiatt, hogy a film humora is sokkal merészebb) egy nagyon is vicces és jól működő szereplővé válik.

Azért persze akad olyan jelenet, amit tőle is kukáztam volna, az elmaradhatatlan riszaviadal is... őőő... elmaradhatott volna és a szintén alapkellék felkészülős montázsba is szorulhatott volna több kreativitás. A Simon Pegg cameoért jár a pirospont az alkotóknak, ahogy tulajdonképpen magáért a filmért is, hiszen egy másfél órás könnyed szórakozást nyújtó vígjátékról van szó a jobbik fajtából. Nem váltja meg a világot, de felviszi a nézőjét a táncparkettre és jól megpörgeti...

Lisztes

Flörti dancing az imdb-n

Flörti dancing előzetes

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lisztesmegmondjaatutit.blog.hu/api/trackback/id/tr356087203

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása