A "Vicces".
A Corvin moziéjszaka egyik legnagyobb rákfenéje, hogy megvan az esélyed arra, hogy nem jutsz be minden kiszemelt filmre, elvégre is 1100 ember lepi el a helyet és az ülőhelyek száma pedig véges. Ezen még a többszöri vetítés sem segít az este folyamán. Necces volt, de szinte mindenhová akadt A és B terv, ami jelen esetben azért érdekes, mert bár végül más okból, de B tervként Az eltűnés sorrendjében is felkerült az aznapi repertoárunkba. Kész szerencse, mert messze ez volt az este fénypontja.
Ezek a norvégok tudnak filmet készíteni! A skandináv filmgyártást szokás úgy alles zusammen az egekig magasztalni, noha ott is vannak kevésbé jól sikerült darabok is... Mint mindenhonnan máshonnan, innen is érkezik hazánkba a hígtrágyából, a kevésbé jól és a nagyon jól sikerült darabokból egyaránt. De amit ezek a norvégok művelnek! Basszus! Az Oscarra is jelölt Kon-Tikivel kezdve a Fejvadászokon át eddig a filmig (a Csillaghercegnőt felejtsük el gyorsan) egytől egyig csúcskategóriás darabokhoz volt szerencsém tőlük. És akkor még az Ördögszigetről nem is szóltam!
Szóval Az eltűnés sorrendjében a legújabb érv a "nézzetek norvég filmeket, de sokat!" mantrát megtámogatandó. Egy igazi krimi. Egy igazi vígjáték. Mindkettő legjobb tulajdonságait összevegyítve, egy hamisítatlan északi fekete komédia kerekedett ki belőle, egy olyan, amit még a menthetetlenül kizárólag Hollywoodon szocializálódott filmnézőknek is bátran merek ajánlani. Azoknak, akik, ha meghallják azt, hogy európai film, görcsbe rándul a gyomruk és követelik a napi városporigrombolás-adagjukat.
A történet szerint a helyi mintapolgár, Nils Dickman reptéren dolgozó fiát megöli a maffia, mert a rossz helyről lopó munkatársának segített. A túladagolásnak álcázott gyilkosság lezárt ügynek tűnik, de nem Nils számára. Ő ugyanis a kezdeti depi után felülkerekedik a szomorúságon és nekilát, hogy bosszút álljon. A tisztogatóakció olyan jól sikerül, hogy a helyi maffia a konkurens albánokra szerbekre gyanakszik, így kicsit meggondolatlan módon visszavágva kirobbantanak egy kisebb maffiaháborút...
Ez a film vicces. Beteg humora van, de kivétel nélkül betalál. Az elhalálozásokról mindig egy pár másodperces képpel emlékeznek meg, ami a film vége felé már elcsépelt is lehetne, de szerencsére mindig tudnak annyit csavarni a dolgon, hogy továbbra is betegre röhögjük magunkat minden egyes alkalommal. A maffia módszereit, a gyilkosságokat a kisstílűségnek, a vicces kulturális utalásoknak és a pergős párbeszédeknek hála sikerült úgy bemutatni, hogy miközben nyakig ázunk a vérben, akkor is inkább nevetni támadjon kedvünk.
A főszereplő Stellan Skarsgard (aki amúgy svéd) nagyszerűen, minden felesleges manír nélkül formálja meg a karaktert. Az elején átérezhető a fájdalma, átérezhető a dühe és átérezhető a vége felé a kiábrándultsága is. A filmmel kapcsolatos egyetlen komolyabb fenntartásom bár a karakteréhez köthető, nem a színész hibája, hogy a film közepe táján Nils teljesen háttérbe szorul és a súlypont áthelyeződik a norvég, illetve az albán szerb maffiára. Nem mintha haragudnék emiatt, mert baromi jó jeleneteket kapunk.
Az én személyes kedvencem a norvég maffiafőnök, Greven figurája. Illetve az őt alakító Pal Sverre Hagen játéka. Egy szóval összefoglalva: zseniális. Néhányan lehet, hogy ráfogák, hogy ripacskodás, de szerintem olyan csodásan egyensúlyoz végig a határon, félelmetes és vicces egyszerre, uralja a vásznat, uralja a filmet és uralja a karaktert is, hogy öröm minden megmozdulását nézni. Ő volt egyébként a már említett Kon-Tiki főszereplője is (ottani főszereplőtársa pedig most a beosztottját játssza).
Talán az albán szerb oldal lett kicsit még elnagyolva, de másba aztán tényleg nem tudok és nem is akarok belekötni, mert minek? Ez egy fantasztikus film, amit mindenkinek látnia kell, lehetőleg minél korábban. Csodás tájak, humor, brutalitás, életteli karakterek, remek színészi játék, remek történetvezetés, kiváló fordulatok, mesterien megírt párbeszédek... Satöbbi, satöbbi. Képzeljetek ide még 3-4 mondatot a lehető legváltozatosabb dicsérő szavakkal teletűzdelve...
