Vannak ezek a McDonaugh gyerekek, akik roppant mód tehetségesek az általam eddig látottak alapján. Csupa jó film került ki a kezeik közül, amik elsősorban a nagyon alaposan kidolgozott, és remekül megírt forgatókönyveikkel hódítottak. Martin egy rakás színdarab és két film után (Erőszakik, A hét pszichopata és a si-cu) rengeteg pozitív kritikát tudhat magáénak, míg a Kálváriát is jegyző John Michael előző, eddigi egyetlen filmjével, A guardistával minden idők legjobban tejelő ír független filmjét tette le az asztalra.
Nem is volt kérdéses, hogy folytatja a filmkészítést, méghozzá a páros jól bevált házi színészével, Brendan Gleesonnal a főszerepben. A Kálváriával azonban pöttyet más vizekre evezett. A testvérpárra eddig jellemző vígjátéki elemekkel tarkított dráma helyett egy sokkal komorabb darabbal jelentkezett, melyet egyébként idén nálunk a Titanic filmfesztiválon meg is tekinthette pár szerencsés, az ír akcentusos angolt is jól nyomó honfitársunk. Na de hogyan szuperál ez a komorabb hangnem?
Őszinte leszek: nem túl jól. Én pont azt a játékosságot szerettem a filmjeikben, amit most John Michael teljesen hanyagolt. A téma sokkal komolyabb, szó esik az az élet nehézségeiről, elmúlásról, gyászról, a megbocsátásról, és még egy rakás ehhez hasonló, fajsúlyos dologról. Nem is a témaválasztás, inkább a tálalás a gond, az ugyanis unalmasra sikeredett. A Kálvária az a film, amit egy óráig nézel, és még csak fél óra telt el belőle. Az a film, aminek a témájához rossz műfaj és/vagy erőtlen rendezés társult.
Ezzel a véleményemmel egyébként kisebbségben vagyok, szóval nem feltétlenül kell rám hallgatni, mert elképzelhető, hogy csak a csalódottság beszél belőlem. A Kálvária nem ótvar szar film, sőt, kifejezetten jó film, de nem kiváló, nincs meg benne az a plusz, amiért a testvérpár eddigi filmjeit én az átlagnál jobban szerettem. Van benne más, de az engem nem hoz annyira lázba. De hogy ne csak a személyes ízlésemről szóljon ez a bejegyzés:
A vidéki ír közösség ábrázolása minden, csak nem autentikus (fórumokat bújva találkoztam a helyi írek morgolódásaival), de egyébként nekem is feltűnt, hogy vajon a helyi pap miért piros sportkocsiban furikázik? Ja, tudom, ettől árnyaltabb lesz a karakter, hiszen az korábban világi életet élt... Persze ha ez a Transformers franchiseban jelent volna meg ugyanígy, akkor minden második ember képzeletbeli baltát b*szna Bay buksijába. De John Michael szerencséjére ez egy ír függetlenfilm.
Aminek a sztorija egyébként annyi, hogy egy szép hosszú snittes nyitójelenetben a falu egyik lakója egy hetet ad a helyi plébánosnak, hogy elbúcsúzzon mindenkitől, majd megöli, mert jó ember. Mert az, ha megöl egy pedofil papot, nem kap akkora sajtóvisszhangot, mint az, amikor egy ártatlan ember bűnhődik mások bűneiért (ez a sztorielem egyébként a mai napig bestseller, "Biblia" néven árulják, ha érdekelne valakit). Szóval főhősünk kis epizódokban szépen elvarrja a szálakat, és felkészül lelkiekben az elkerülhetetlenre. Mindezt úgy, hogy tudja, ki fenyegette meg, mégsem hívja rá a yardot, mert az olyan snassz.
A film legizgalmasabb kérdése, hogy vajon a falu kétes erkölcsű lakói közül ki az a bizonyos gyilkos hajlamú úriember? Ugyan sok választás nincs, de van néhány gyanús elem - én magam sem találtam el a "győztest", mivel szokás szerint túlkomplikáltam, és nagyobb csavarra számítottam. No de azért erre felhúzni egy több, mint másfél órás filmet, szerintem eléggé gyengusz elgondolás. Az oké, hogy a párbeszédek rohadt jól meg vannak írva (McDonaughéknál ez speciel standard), a színészek is jól játszanak, de sztori nélkül nem teljes egy film.
És itt inkább csak egy jól hangzó premissza van, semmint konkrét cselekmény. Az epizodikus jellegű filmek pedig sosem tartoztak a lieblingjeim közé (a szkeccsfilmeket sem komálom), itt pedig egy kicsit visszaköszön ez a műfaj (sok apró sztori, egy közös, nem feltétlenül túl erős kapocs). Szóval szinte minden klappol, de valami mégis hiányzik. Csalódás, ha nem is hatalmas - a lécet már ezzel a pár filmjükkel olyan magasra tették a McDonaugh tesók, hogy a rossz szájíz sokkal intenzívebben visszaköszön, ha valami nem stimmel a látottakkal. Itt pontosan ez történt. Kár.
