Basszus, mekkora klisék vannak ebben a filmben! De basszus, mégis működik! Oké, nem lesz ebből Oscar, ez már a tengerentúli kritikusoknak is sok, de ha szemet hunysz afelett, hogy az alkotók annyira pofátlanul számítóak, hogy nem is próbálják titkolni a szándékukat a filmmel, akkor egy igazán kellemes érzelmi hullámvasút vár rád, aminek két és fél órájában kivesézik az egészségtelen apa-fia kapcsolatokat, a családi kötelékek fontosságát, a múltban elkövetett hibák súlyát, a rákkal való küzdelem gyötrelmeit, a becsületességet/gerincességet, ésatöbbi...
Igen, talán egy kicsit zsúfoltnak is hathat ez így együtt, de a filmet mégsem érezni annak. Kifejezetten jó a tempója, nem kapkod, de nem is időzik egy-egy téma felett sokáig. David Dobkin ezt tényleg baromi jó érzékkel rakta össze. Az más kérdés, hogy amikor a könnyfakasztást tűzi ki feladatául, lángszóróval megy neki egy szem fűszálnak: kicsit túl... túlizéli ezt az egészet. A lezárás a tavon pecázva például kifejezetten giccses, otromba, hatásvadász. Őszintén mondom, hogy nagy kár érte.
Mert A bíró a jobb pillanataiban (és ebből szerencsére nagységrendekkel több van) egy rendkívül szórakoztató film, amiben két nagyszerű színész megállás nélkül licitál egymásra tehetségben, és amelynek története ugyan nem váltja meg a világot, de végig leköti a néző figyelmét. Mindezt ráadásul technikailag is teljesen korrekt módon rakták össze, szóval tényleg csak azek a túlcsordulások rondítanak bele az összképbe. Az pedig, hogy ezekre ki mennyire érzékeny, nagyban befolyásolhatja a verdiktet végül.
A Robert Downey Jr. által játszott sztárügyvéd, Henry édesanyja meghal Indianában, ő pedig 20 év után hazautazik a szülői házba meggyászolni őt. És hogy miért nem látogatta sűrűbben a szülőket? Mert apuci, a helyi közösség nagy tiszteletben álló bírója (Robert Duvall) egy igazi p*csként viselkedik vele szemben... Henry az első adandó alkalommal már utazna is vissza a tökéletesnek tűnő (de valójában nem az) életébe, de nem sokkal az indulása előtt kiderül: édesapját gyilkossággal vádolják...
Innentől pedig egy érdekes tárgyalótermi dráma venné kezdetét, de valójában drámából ott van a legkevesebb... Ezek a szekvenciák egyébként meglepően viccesek, frissnek érződnek, noha hasonlót csak azok nem láttak, akik nem láttak még ilyen típusú filmeket: esküdtkiválasztás, tiltakozások, cselekményfordító tanúvallomások, egy balf*sz és egy rafkós védőügyvéd, és egy igazán p*cs ügyész Billy Bob Thornton megformálásában... Van itt minden, mi szem-szájnak ingere.
A bíró azonban sokkal nagyobb figyelmet fordít arra, hogy mi történik főhősével odahaza. Henry visszatért a kisvárosba, ahonnan származik, és amit utál, mint a sz*rt, mert rengeteg rossz emléke kötődik hozzá. Próbál újra kibékülni az apjával (és ő is vele), persze nem ennyire direkten, mert az nem az ő stílusuk... Találkozik a gimis szerelmével (Vera Farmigát nagyon alulhasználják sajnos), akivel még mindig jól kijönnek, és aki mitadisten pont szingli, és még mindig nagyon dögös.
Robert Downey Jr. Robert Downey Jr.-t alakítja már megint. De még mindig nem unalmas. Sőt, kifejezetten jó nézni, ahogy feldobja a poénokkal és az arcjátékával a jeleneteket. Henry karakterét mintha csak rászabták volna: hedonista, nemtörődöm, szeret a középpontban lenni és félelmetes verbális érzékkel rendelkezik, és bár nincs komoly hollywoodi film jellemfejlődés nélkül, A bíró esetében szerintem ezt speciel egész korrekt módon oldották meg. Egy olyan befejezéssel, amit még pont elhiszünk ettől a karaktertől.
Robert Duvall ugyanakkor még RDJ-n is túltesz rengetegszer. Az öreg úgy játssza a köcsög fatert, hogy közben mégis szimpatikus. Gyászol, de nem szenveleg, morcos, de közben mégis nagy szíve van. Nem gondoltam volna, hogy ezt valaha le fogom így írni, de a film egyik legjobb jelenete, amikor Duvall összefossa magát a fürdőszobában, és Henry próbál segíteni rajta. Abban szerintem minden benne van, amit erről a két emberről, és a családjukról tudni kell, tudni lehet.
Hosszú film, de nem érződik annak, még úgy sem, hogy nincsenek benne látványos robbantgatások, se meztelen nők, se semmi ilyesmi. Két nagyszerű színész játszik jól egy jól összerakott, de nem kicsit hatásvadász történetben jó ritmusú rendezés mellett. Több ilyet szeretnék látni Robert Downey Jr.-tól, mert attól félek, hogy ezek nélkül a filmek nélkül, mint például A bíró, ő is gőzerővel kezd majd el száguldani a Johnny Depp által kitaposott úton az érdektelenség felé. Érte pedig talán még nagyobb kár volna, mint Sparrow kapitányért.
