Ahogyan az a young adult regények adaptációival lenni szokott, Suzanne Collins A kiválasztott-ja is két részletben érkezik a mozikba, mert ugyebár az utolsó könyvekben annyi, de annyi minden történik, hogy azok egy filmbe bizony nem férnek bele. Ja. Persze. Ne legyünk naivak, ez a pénzről szól, mindig is arról szólt, a kérdés csak annyi, hogy ha már mindenképpen barbárkodni kell az alapanyaggal, akkor az egy egészt el tudják-e úgy vágni, hogy abból két majdnem egész maradjon?
Jelen esetben a válasz: NEM. Nagyon nem. A kiválasztott, 1. rész ugyanis pont olyan, mint az első két epizód felvezető kb. 1 órája, csak éppen 2 órában előadva. Rögtön a végére ugorva: most komolyan, ez nektek cliffhanger? A Modern család füstbe menni látszó melegesküvőjén többet rágtam a körmömet, mint most kifelé a moziból. A legdurvább azonban az, hogy ott volt a lehetőség, pontosan megvolt az a pillanat, ahol el kellett volna vágni a filmet. G*ci húzás lett volna, igazi hatásvadász, de legalább működött is volna. De nem. Még a végén gyorsba' meg kell magyarázni, mi miért történt...
A történetről: ez az a rész, amiben Katnissből a picsogóposzáta lesz. 2 órán keresztül szenved, sír, rí, két fiúja van, mindkettőt szereti... Tiszta tvájlájt, baszom! Így tönkretenni azt az erős főhősnőt, akit megismertünk! Szégyen. Maga a film egyébként arról szól, hogy a Kapitólium és a 13. körzet egymásnak üzenget propaganda videókkal, és utóbbiak főhősnőnknek, na meg egy rakás halottnak hála jobban csinálják. Bumm, eltelt 2 óra, jövőre várunk vissza! Puszi, Lionsgate.
Ez pedig nincsen jól így. Sajnos a rajongók már abban a fázisban vannak, hogy bármit raknak a készítők az orruk elé, ha rárakják a "Hunger Games" címkét, úgy fogják kajálni, hogy mind a 10 ujjukat megnyalják utána. Ez már az a pont, ahol tényleg érvényesül a "sorozat-hatás". Engem sem térítettek észhez a negatív kritikák, befizettem rá, pedig tudtam, hogy mi vár rám. A stúdiónak innentől kezdve pedig már mindegy. Azt az utolsó részt már úgyis megnézem, hiába távoztam rossz szájízzel a mostani filmről.
A lehetőségek pedig adottak voltak ahhoz, hogy valami izgalmat belecsempésszenek ebbe a 2 órába. És az izgalmak alatt most nem a feszült jeleneteket értem, mert abból igyekeztek belerakni annyit, amennyit csak lehet. De a horrorokra hajazó "kevés fény/villogások, kapkodó kameramozgás, alig mutatunk valamit a történésekből, helyette inkább az izguló szereplőkön időztetjük a kamerát" módi egy ekkora szuperprodukciónál már kevés. Ide akció kellett volna.
Egyébként bámulatos az is, hogy egy-két, a trailerbe bezsúfolható money shot (nem olyan money shot) mellett szinte semmire sem költenek, mennek az erdőbe, mer' olcsó, mennek a belső terekbe, mer' olcsó és menjenek a p*csába, mer' olcsó. 125 millió dollár persze sok pénz, de egyrészt valószínűleg inkább csak ügyesek voltak a könyvelők, másrészt pedig a háromnapos nyitóhétvége előjelzései alapján 150 milka bevétel nézett ki a filmnek... Szóval értitek: NEM volt kockázat.
No, de elég a Lionsgate cseppet sem szimpatikus hozzáállásából, koncentráljunk inkább a filmre: van, amikor működik, van, amikor nagyon működik, megvannak azok a jelenetek, amikre emlékezni fogunk, csak sajnos a 2 órás játékidőhöz képest elenyészően kevés ilyennel találkozunk. A "Hanging Tree" című dalocska valószínűleg sz*rrá lesz hallgatva az elkövetkezendő pár hónapban, talán még az Oscarra is bekukucskál - egyébként a zenei résszel tényleg nincs is gond.
Ahogy a színészi játékkal sincs semmi. Lawrence annak ellenére hiteles, és szerethető marad, hogy - ahogyan már említettem - egy hisztis, hülye p*csát csináltak belőle. Ráadásul a szerepe is egyre kisebb, mert bár a fecsegőposzáta is szimbólum, akárcsak a batman, utóbbi azért nem csak a videókamerák előtt pózolva mondja el, hogy "mit lát", jó discoverys valóságshow-s szokás szerint. A fiúk továbbra sem kapnak mellette teret, pedig végre eljött Liam Hemsworthnek is az ideje, de valahogy mégsem érezni a jelenlétét, hiába szerepeltetik.
Az újak közül Julianne Moore Alma elnöknője érdemel említést, mint jó választás, bár ez a konzervatív figura nem sok mozgásteret engedett a színésznőnek, azért Moore volt olyan profi, hogy megoldotta. Nem úgy a Trónok harca Fekete Özvegye, Natalie Dormer, aki a propagandafilmek rendezőnőjének szerepét olyan durván túljátssza, hogy szégyellje magát ő is, meg a rendező is, aki hagyta ezt így végignyomni. Kár volt érte.
Nem bűnrossz film, csak felesleges. Unszimpatikus (szia danialves) hozzáállással, kicsit kapkodósan készült, és ez visszaüt a vászonról. Persze írhat róla bármit a magyar sajtó és blogszféra, senkit nem fogunk tudni meggyőzni: aki el akar menni, az elmegy, aki nem akar, az meg nem fog. Az éhezők viadala mára már jelenséggé nőtte ki magát, és ennek sajnos mi, a nézők isszuk meg a levét, mert ott fent úgy érzik, hogy nekünk ez is elég. És sajnos igazuk is van, mert ahhoz, hogy megvegyük a mozijegyet, valóban elég is. De hogy jól is szórakozzunk rajta... Nos, az egy más kérdés.
