Egy-egy új westernfilm érkezésének én személy szerint mindig örülök. Kiváltképp ha igényesnek tűnő darabról van szó - márpedig ha Michael Fassbender veszi a szárnyai alá a produkciót, abban azért lehet valami. Pályafutását januárban kezdte a Sundance-en, azóta egy rakás fesztiválon megfordult, szóval pörgetik a producerek rendesen a filmet, és bár díjakból nem jutott olyan sok ezidáig, a kritikusok általában jó véleménnyel vannak róla. Mindezt egy elsőfilmes rendezőtől.
A western egyébként nagyon veszélyes terep egy kezdő számára, hiszen ez egy olyan műfaj, amelyben nagyon fontos a megfelelő hangulat megteremtése. Nagyon fontos? Kulcsfontosságú! Ezen áll, vagy bukik az egész. Ugye ezt a zsánert általában nem beszéltetik túl a szereplőkkel (a Slow West felirata is 500 táblából áll össz-vissz), szóval maradnak a szép képek, a megfelelően megtervezett, pattanásig feszülős, egy mukkanás nélküli meredten nézős jelenetek (copyright by Sergio Leone) és az ezekhez hasonló megoldások.
Az előkelő származású, mindössze 16 éves Jay Cavendish szerelemtől fűtve érkezik Skóciából a vadnyugatra, hiszen kiszemeltje apjával egészen idáig menekült egy véletlenül elkövetett gyilkosság következményei elől. Itt találkozik Silas Selleckkel, a fejvadásszal, aki felajánlja, hogy segít neki eljutni szerelméhez, ugyanis a vadnyugat nem egyszerű terep, főleg egy ilyen tapasztalatlan fiatal számára. Azonban Silast, és még a környéken jó néhány fejvadászt is jobban érdekli a menekülő lányra és apjára kitűzött vérdíj.
Kezdjük a rossz dolgokkal, azokon mindig jobb túlesni: nincs sok, igazából csak egy komolyabbat, és egy kevésbé veszélyest tudnék felsorolni... Az a legnagyobb baj a filmmel, hogy nagyon sok minden érdekességet meg akar mutatni a vadnyugatból, de néha csak nagyon erőltetetten, vagy jobban mondva öncélúan tudja ezeket beleszuszakolni a sztorijába. A roadmovie alap persze valamelyest tompít ezen, hiszen az utazások általában különböző szakaszokból állnak, de néha azért érezni, hogy ez a jelenet csak azért van, mert menő, vagy mert érdekesnek titulálta a rendező.
Mert az odáig még rendben van, hogy az elázott ruhákat a lovak között kifeszített kötélen szárítják, de amikor így lovagolnak be egy elég sűrű erdőbe, az ember elgondolkozik azon, hogy ezt meg hogyan... Aztán persze érkezik a pay-off, de akkor már valahogyan nem az igazi. A másik, kisebbik gond pedig az, hogy ha összevágnánk a "szereplő szép tájon lovagol" vágóképeket egy fájlba, a hossza simán 5-10 perces is lenne - a sztori amúgy sem vaskos, a játékidő így is épp, hogy felülről súrolja a 80 percet, szóval azt érezhetjük, hogy ezek a jelenetek azért ilyen hosszúak, hogy meglegyen az a hossz, amitől már "komolyan vehető" lesz a film.
Na, de jöjjenek a jó pontok: a kockázatos vállalkozás, azaz a hangulatteremtés abszolút működött. Nagyon szépek a képek, és megfordulunk a vadnyugat összes jelentősebb helyszínén. Talán csak a poros kisváros maradt ki, de az is csak azért, mert a fénykornál egy évtizeddel korábban, 1870-ben játszódik, és nem a prérin, hanem a telepesek által éppcsak bevett Sziklás-hegységben. Izgalom is akad bőven - a svéd házaspár rablási kísérlete például brutálisan erős, és nyers jelenet, de azt például cseppet sem éreztem öncélúnak.
Még a flashbackek is egész jól működtek - ezek közül talán a fejvadászok táborában elmesélt sztori lógott kicsit ki. Mert bár az is baromi jó, valójában nem sok köze van az események folyásához (és akkor itt most visszautalnék a nagyobbik problémaként aposztrofált jelenségre 3 bekezdéssel feljebbre). A szépen kibontakozó sztori pedig kellemesen egyszerű, és jól használja a karaktereket. Egyedül a végső lövöldözésnél éreztem úgy, hogy a főszereplők kifejezetten inaktívak, de ez érzésem szerint szándékos húzás volt, nem forgatókönyvírói hiba.
A szereplők kiváló formában vannak, Kodi Smit-McPhee méltó párja a szótlanságában is mesteri Fassbendernek, és természetesen Ben Mendelsohn is remekül használja nem túl szimpatikus arcvonásait a fejvadászok vezetőjeként. Hangulatában és képileg is leginkább Tommy Lee Jones The Homesmanjéhez tudnám hasonlítani az elmúlt időkből, csak kicsit felgyorsítva a sebességét. Talán még egy kicsit jobb is volt nála, bár itt már nehezebb igazságot tenni. Az viszont árulkodó, hogy éjfél után, fáradtan kezdtem el nézni, és egy percig sem unatkoztam, vagy hunytam le a szememet, pedig fáradt voltam cefetül. Ezt pedig nem sok filmnek sikerült ám elérnie!
