Na most akkor ez csak vaginális szexszel terjed, vagy orállal és anállal is? És mi van akkor, ha valaki meleg kalandba keveredik? Mondjuk egy jó kis leszbiszex? Vajon az első behatolástól számít, vagy végig kell mennie az aktusnak? Gumival és gumi nélkül is működik? Nem lehet kimaszturbálni magunkból? Mi van, ha az a valami pont szex közben ér utol? Kit öl meg? Téged, vagy akinek éppen átadod? Mi a szitu a double penetrationnel? Ha mondjuk egyszerre ketten kezdik el dugni a csajt? Akkor melyik csávó lesz az áldozat? És ha gruppenben nyomod? Vissza is kaphatod attól, akinek átadtad?
Megannyi kínzó kérdés a film kapcsán (bár néhányra már a rendező megadta a választ). A Valami követről az a hír járja, hogy az utóbbi évek legjobb horrorja. Na most nem tudom, hogy kik állítják ezt, de valószínűleg még annyi horrort sem láttak, mint én. A The Babadook lazán kenterbe veri, de egyébként még a Maniacban, és a Te következelben is sokkal több fantázia volt, mint ebben a filmben. Nem állítom azonban azt sem, hogy rossz volna - tény, hogy megvan a maga hangulata, és érdekes a sztorija is, csak úgy éreztem, nem használták ki a benne rejlő potenciálokat.
Csendes kertvárosban él főhősnőnk, Jay, egy átlagos tini, átlagos vágyakkal. Csak bambul ki a fejéből, közben pedig pasizni szeretne, ami össze is jön neki: az első szex után azonban nem várt fordulatot vesz bimbódzó kapcsolatuk. A csávó ugyanis közli vele, hogy most már őt fogja követni az a bizonyos gyilkos valami, és nem tud vele mit csinálni - adja tovább minél gyorsabban egy újabb aktussal valaki másnak, mert ha ez a bármilyen ember alakját felvenni képes lény gyalogléptekben eléri, akkor abba bizony csúnyán belehal...
Igen, kicsit olyan, mint A kör, csak itt most nem a videókazit kell a másolóba, hanem a péniszedet a csajba helyezni, hogy megszabadulj az átoktól. És akkor sem lehetsz 100%-ban nyugodt, hiszen ha meghal az, akinek továbbadtad, visszaszáll rád, így végülis egy egész életen át végigkísér. A szexuális úton terjedő nyavaja konkrétan mint egyfajta nemi betegség-allegória működik, csak kár, hogy a kankó esetében az antibiotikum-kúra, nem pedig egy újabb közösülés hozza el a megváltást.
Átlagos tinihorrornak tűnik, de cseppet sem az. A jump scare effect-eket teljesen mellőzték, és brutalitásból is csak elvétve akad (pedig ilyen szempontból a nyitójelenet ígéretesnek indult). Akkor mi marad nekünk, nézőknek, akik egy jó kis horrorra vágynak? A hangulat. Mert azt nagyon jól el sikerült találni. Más kérdés persze, hogy pusztán a hangulattal (és mondjuk pár jól megírt szerepővel) sikerülhet-e jó horrorfilmet csinálni? Mármint... jó filmet egészen biztos, de jó HORRORfilmet?
Persze a "horror" szó hallatán is mindenkinek más ugrik be. Vannak akik a megállíthatatlan sorozatgyilkosokra (Jason, Freddy, Michael Myers és társaik), vannak akik a kísértetekre (legyen az maga az ördög, vagy valami japán sz*rság), és vannak (ők vannak a legkevesebben) akik a "lelki terrorra" asszociálnak. Ez utóbbi típusból (hívjuk talán őket pszichológiai horroroknak) viszonylag kevés van, de talán mindenki hallott már a Stanley Kubrick-féle Ragyogásról...
A zsánerfilmeknek megvannak a maguk jellemzői. Hívhatjuk őket kliséknek is, vagy alappaneleknek, amikből mindenki, aki ilyen film készítésére adja a fejét, építkezni kezd. A Valami követben is fellelhetőek ezek az elemek, csak éppen a legfinnyásabb módon kiválogatva egy keveset közülök. Ezt a keveset viszont - mivel nincs más - túlhasználják. Nem kicsit, hanem nagyon. Néha úgy éreztem magam, mint Jarmusch Halott emberének nézése közben "oh, szupi, már megint egy kis vernyákolás azon a k*rva gitáron...".
Itt ezt a funkciót egyrészt a körbe-körbe pásztázó kamera tölti be (bár nekem ez speciel bejött, de tény, hogy elég lett volna egyszer használni a 25 helyett), másrészt - és ami sokkalta idegesítőbb - a zenei aláfestés. Tudjátok, van az a fesztültségteremtő, a húrt a végletekig feszítő muzsika, aminek a végén vagy tényleg megjelenik a gyilkos, vagy sóhajtunk egy nagyot, hogy mégsincs veszély. Ez utóbbit konkrétan minden 3. percben ellövik, és így a vége felé már rettentően elcsépeltté válik. Jó feszültségkeltő eszköz, csak nem ilyen dózisban. Mert ti is ismeritek a farkaskiáltó fiú történetét...
Másfelől viszont - hogy ne csak szidjam a zenét - baromi hangulatosra sikeredett ez a 80-as évekbeli szintetizátorozás. Tudom, a Halloweennak kellett volna beugornia, de engem valamiért a Szárnyas fejvadászra emlékeztetett a hangzásvilág. Szokatlan volt, és nem mindenhol működött, de amikor mégis, az nagyon ütős lett. Jól passzolt a félig modern, félig retro világhoz, ami a filmben van: egyszerre 80-as évek, és a mai kor... Furcsa ezt a kettőt egyben látni, de számomra szimpatikus megoldás volt.
Igen, nem szokványos horror, igen, sok kérdést felvet, és igen, nem váltja meg a világot. Mégis, ha rá tudsz hangolódni, nyújthat egy olyan filmélményt, amit manapság csak nagyon kevés film képes (inkább szól a tinik problémáiról, mint a hentelésről). Én a magam részéről azt mondanám, hogy nem kiváló, de mindenképpen jó film, aminek végeztével te is nagyon furcsán fogsz nézni az utcán monoton, lassú tempóban sétáló emberkékre. Na meg persze szexelni is csak olyannal fogsz, akiben maximálisan megbízol, ugye? :)
