Tartozom egy vallomással: nekem eddig ez kimaradt az életemből. Tudom, tudom, ez szinte a magyar alapműveltség része, és valóban... Sokan beszélnek erről a színpadi rockoperáról, és hát elég sokat hallani Koppány leghíresebb dalát még a rádióban is. Maga a színdarab 1983-ban kezdte a pályafutását, és Koltay Gábor egy évvel később máris összehozott belőle egy musical-filmet. Nem tipikus filmélmény vár tehát azokra, akik megnézik az István, a királyt, azonban színházinak sem mondanám.
Kétségkívül utóbbira emlékeztet inkább: a színészek erőteljesen gesztikulálnak, rájátszanak, a díszletek és a kosztümök is inkább az érzetet hivatottak előhozni, semmint azt, hogy megteremtsenek egy olyan összhangot, amit nézve elhisszük, hogy a 900-as évek végén járunk éppen. Meg ugyebár színpadon állva adják elő az énekeket (jobban mondva tátognak rá), bazi nagy reflektorok világítanak rájuk, és az egész ugyanazon az egy szent helyen játszódik.
Viszont amitől mégsem tiszta színházi élmény, az a vizuális trükk-rengeteg, amit bevetettek. És ami nekem baromira nem tetszett. Értem én, hogy ez a 80-as évek volt, de szerintem ez kortalanul nagyon gáz... De muszáj szót ejteni róla, hiszen ez az a pontja ennek a filmnek, ami kicsit emelni hivatott az egyébként magas színházi színvonalon vizuálisan. 24 fps alatti felvételek, valamiféle kezdetleges chroma key-technológia - ilyesmiket kell elképzelni, természetesen jó magyar szokás szerint túlhasználva.
A történet szerint Géza fejedelem halála után fia Vajk (a továbbiakban az egyszerűség kedvéért István) kerül a trónra, pedig egy ősi törvény értelmében Koppány, az Árpádházi rokonság rangidős férfiját illetné meg az. Így Koppány elindul, hogy a szokás szerint elvegye feleségül Géza özvegyét, Saroltot, aki viszont hallani sem akar erről, és István megkoronáztatását sürgeti. A magyarság két részre szakad: István a keresztény európai, míg Koppány az ősi magyar értékeket szeretné érvényesíteni, bevezetni/megtartani az országban.
Kanyarodjunk vissza először is a színészi játékhoz: Koltay Gábor, illetve hát még korábban Szörényiék azon az állásponton voltak, mint Michael Bayék az Armageddonban az űrhajósokkal, meg az olajfúrókkal: egyszerűbb énekeseket megtanítani színészkedni, mint színészeket igazán erélyesen énekelni. És mivel ez a kvázi koncertfilm is a színpadi előadásból merít, most sem változtattak a szereplők összetételén. Pedig éppenséggel lehetett volna...
Sőt, éppenséggel már eredetileg is megcsinálhatták volna azt, hogy a színpadon színészek játszanak, és tátognak az énekesek által felénekelt dalokra - mivel már a színpadi előadás is playback volt (többek között Varga Miklós itt még nem Istvánként, csak annak hangjaként szerepel, Pelsőczy László személyesíti meg az első magyar szentet). Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy Vikidál Gyuláék rossz munkát végeztek volna (sőt, szerintem ő Koppányként elképesztően karakteres és karizmatikus).
Rockoperáról lévén szó a zenékről is kell beszélni. Egyszerűen fantasztikusak, szinte kivétel nélkül. Mondom ezt én, aki nem vagyok rockrajongó. Fülbemászóak, jók a szövegek, és a ritmusuk mindig passzol az eseményekhez. Azt bánom csak egyedül, hogy ha már a címszereplő István, pont ő nem kapott egy igazán kemény, rockosabb darabot, ami versenyre kelhet Koppány Szállj fel szabad madár című nótájával. Őt meghagyták egy sokkal határozatlanabb (Sarolt jobban érvényesíti az akaratát), szelídebb embernek, pedig ez valószínűleg távol állt tőle.
Sok 80-as évekbeli betegségtől szenved képileg, és mivel nem mozifilm, így nem is szabad úgy beszélni róla, mint azokról, de: színészileg korrekt darab, még úgy is, hogy az előadók zömének nem volt sok tapasztalata ezen a téren. A zenéje pedig tényleg fantasztikus, nem csodálom, hogy ez lett minden idők legsikeresebb musicalje/rockoperája idehaza. Félek, a színházi élményt nem adja vissza, de azoknak bátran tudom ajánlani, akik még nem tapasztalták meg élőben, és tán sosem fogják úgy megnézni ezt a nagyszerű darabot.
