Így közel egy hét távlatából szemlélve az eseményeket érdekes dolgot figyeltem meg. Míg az USÁ-ban kasszasikerként, és ami jelen esetben fontosabb: kritikai sikerként robbant be Amy Schumer első filmje, addig idehaza alig köszörül - az előjátszásokkal együtt is csak 11 000 nézőre futotta tőle, ráadásul a filmes véleményformálók jó része sincs elragadtatva a látottaktól. Míg a Vakáció ottkint nem érdekelt senkit, és szinte csak negatív kritikákat kapott, viszont idehaza elég jól kezdett, és érdekes módon rendre jelennek meg pozitív kritikák...
Szerintem tanulságos jelenség az, hogy egy hazai blogger/filmkritikus mennyire képtelen elvonatkoztatni attól, hogy a tengerentúlon hogyan kezelik a filmet: úgy ülünk be rá, hogy 1) ez mocsok jó lesz (és egy kicsit csalódni fogunk, ami kicsapódik az írásunkban), 2) ez biztos sz*r lesz (aztán meg jól érezzük magunkat, és végül pozitívan nyilatkozunk róla). Pontosan ez a helyzet most a Kész katasztrófa és a Vakáció esetében, és én nem az alapvetően más ízlésre, hanem szimplán arra fogom, hogy a külföldön előre meghatározott koordináta rendszer nélkül szinte már nem is tudunk véleményt alkotni.
Ami azért "káros", mert egy ilyen, alapvetően igényesen megírt, és szórakoztató filmet sz*rabbnak állítunk be, mint a teljesen változó színvonalon összehordott poénokkal operáló remake-reboot-sequel Vakációt. Az egyetlen szerencse annyi, hogy idehaza a kutya sem olvas filmes sajtót, vagy ha mégis, nagy ívben tojik az ott megfogalmazott véleményekre (és ezzel most adtam egy pofont a fenti 3 bekezdésnek), így mai filmünk bukása mégiscsak szimplán annak tudható be, hogy "ki a f*szom az az Amy Schumer?"
A nyugati újgazdag értelmiségi vígjátékok first world problematikái idehaza csak ímmel-ámmal működnek (azóta sem tudom átélni a 40 és annyi komoly dilemmáját, miszerint a gázos pénzügyi helyzet miatt az EGYIK kocsit el kell adnia a családnak), így a Judd Apatow-féle, kint már brandként működő filmek rendre nem találják a közönségüket. A Kész katasztrófával is ez a helyzet (azért lássuk be: az, hogy Amy egy magazinnak írt sz*ros portrén hónapokat dolgozik, idehaza nem életszerű), amit tetéz, hogy a forgalmazó meg sem próbálta úgy eladni, ahogy esély is lett volna rá, hogy megvegyék: csajos vígjátékként.
Ha nagyon le akarom egyszerűsíteni, a Kész katasztrófa nagy "találmánya" (bár egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy ezt már nem játszották el korábban 10 másik filmben), hogy megfordítja a klasszikus romantikus vígjátékok nemi szerepeit. Itt most a csaj az, aki nem párkapcsolat-párti, bulizós, élvhajhász (ezt most a hedonista magyar megfelelőjeként használom, mert csak), míg a csávó szeretne már megállapodni, sokkal kimértebb, nyugodtabb típus, amiből persze sok-sok vicces szituáció fog kerekedni.
Amy stand-upos múltja nagyon érződik a filmen. Van olyan karakter (a koldus), aki lényegében az utcán nyomja a show-t, akárhányszor csak a vásznon van, de egyébként is általánosan elmondható, hogy a szereplők zöme kifejezetten viccesen beszél, és látja a világot (a másik fele pedig olyan, akit lehet cikizni). Ez sajnos kicsit egysíkúvá is teszi a filmet, amit tulajdonképpen csak Bill Hader orvosfigurája, és Brie Larson hugica-karaktere tud valamelyest tompítani.
Sok a cameo megjelenés (Marisa Tomei-nek és Daniel Radcliffe-nek hála a túlművészkedett indie-filmek is megkapják a magukét), van 1-2 sztársportoló (LeBron James szerintem sokat köszönhet a magyar szinkronjának, mert egyébként nem mozog túl otthonosan a kamera előtt, hiába játssza saját magát), és Tilda Swinton életében valószínűleg először és utoljára végre jól néz ki, ráadásul olyan szerepet kapott, amiben kedvére szórakozhat - és ezt meg is hálálja.
A humor fő forrásai a sztereotípiák, vagy azok kifacsarása, rengeteg popkultúrális utalással megfűszerezve. Apatow-vígjátékhoz hűen a játékidő ismét 2 óra felett van, de most egy szakaszt leszámítva (a kötelező szakításos részről van szó természetesen) nem érződik vontatottnak a film. Szókimondó, kicsit már-már túlzottan is sok szexszel nyomuló, inkább csajos vígjáték, amin asszony is, én is, sőt, a Vox nyereményjátékának egész közönsége meglepően jól szórakozott. Emiatt a tapasztalatom miatt merem csak bátran ajánlani mindenkinek, aki egy kicsit is otthon van az USA kultúrájában, és a filmek világában. És fuck yeah, Billy Joel.
