Bevallom, régebben azt gondoltam, hogy az ehhez hasonló merényletek/merénylet kísérletek nagyjából annyiból álltak, hogy volt egy feldühödött emberke, akinek már nagyon elege volt abból, amit XY csinált, szóval fogta a puskáját/bombáját/kenőkését és megpróbálta megölni. Hol sikerrel járt (mint például a vadkan Zrínyi Miklóssal), hol pedig nem, mint ahogyan az Claus von Stauffenberggel is történt 1944 júliusában, amikor megpróbálta megölni a korszak aktuális főgonoszát, Hitlert.
Persze azóta rájöttem, hogy egy valamire való merénylet sosem hirtelen felindulásból történik, hanem precízen megtervezett "hadművelet", ami mögött rengetegen állnak. Amilyen például a Valkűr is volt, mert hát lássuk be, önmagában az, hogy megölik Hitlert, még kevés lett volna. Valaki a pártból biztosan a helyébe lép, és folytatja azt, amit csinált. Nem, ennél többre volt szükség, és Stauffenbergék ezt nagyon jól tudták. Nos, ennek köszönhető, hogy a Valkűr nem rövidfilmként látott napvilágot.
Nemesi származású főhősünk (Tom Cruise) elveszíti az egyik szemét, meg a kezét Észak-Afrikában egy támadás során. Már korábban sem értett egyet mindennel, amit parancsoltak neki, de ezt követően végleg betelt a pohár. Megtalálja őt egy német ellenállási mozgalom, akik titkon remélik, véget vethetnek a náci uralomnak, ami szerintük egyre nagyobb mélységekbe taszítja Németországot. Szóval elindul a szervezkedés, mellyel Hitler halála után a hatalmat is magukhoz tudják ragadni: ehhez első körben a Valkűr névre hallgató protokollt kell módosítani a Führer áldásával...
Tom Cruise azután kezdett el érdeklődni a szerep után, hogy rájött, mennyire hasonlít Stauffenbergre... A forgatókönyvet a Blacklistről halászták össze, és valószínűleg ennek Christopher McQuarrie nagyon örül azóta is, mert eléggé úgy tűnik, hogy egy életreszóló munkakapcsolat lett belőle - legalábbis az, hogy Cruise már szinte csak vele dolgoztat, jelzi, hogy Chris nagyon jól kijön a mostanában egyre jobban magára találó szupersztárral (és itt most elsütnék egy gonosz megjegyzést, hogy valójában nem McQuarrie, hanem Cruise rendezi a filmeket, de szerintem a végeredmény a lényeg, és az magáért beszél a Mission: Impossible 5. részénél például).
Szóval történelmi-háborús-thriller vonalon vagyunk, egy rengeteg szereplőt megmozgató történetben, aminek már akkor mindenki tudta a végét, még mielőtt jegyet váltott volna rá. Mivel lehet egy ilyen filmet érdekessé tenni? Nos, egyrészt a sok epizódszereplő idejét minimálisra kell redukálni, ismert arcok kell, hogy eljátsszák, és ami mind közül a legfontosabb, valahogyan izgalmakat kell csempészni bele. Erre pedig a legjobb módszer a folyton gyanakvó németek + bénázó / szerencsétlen főhősök, akik épp, hogy nem buknak le.
Meg persze szerethető figurák kellenek (Bill Nighy ebben nagyon jó), hogy azért legyen okunk izgulni is értük. A másik oldal azonban - furcsa módon, de nagyon helyesen - nincs túldémonizálva ebben a filmben, tehát az olcsó, hatásvadász szemétkedős jelenetektől megkíméltek minket: emberek harcolnak emberek ellen. Bőven elégnek bizonyulnak a minimális történelmi ismeretek is ahhoz, hogy a két tábort el tudjuk különíteni, illetve most kifejezetten jól jött, hogy a főhősök a sérelmeiket verbálisan mondják fel egymás közt, és nem kell a másik oldalt esetlenül bemutatva nézni az ok nélküli gonoszkodós jeleneteket.
Cruise nagyon jó a szerepben. Ezúttal eredeti nyelven néztem, és eltekintve a ténytől, hogy természetesen a szereplők angolul beszélnek (némelyik német akcentussal, de ez most nem olyan vészes, mint pl.: A 44. gyermeknél), nem lehet okom a panaszra. Változatos karaktereket játszanak kiváló karakterszínészek - talán így tudnám a legjobban jellemezni a dolgot. Kifejezetten örültem, hogy olyan figurákat is bemutattak, mint amilyent pl.: Tom Wilkinson játszott.
Bryan Singer az X-Men filmeknek hála szerzett némi tapasztalatot már abban, hogyan irányítson ennyi szereplőt, így kijelenthető, hogy az egyik legjobb ember került a rendezői székbe. Ha az író-rendező páros a Közönséges bűnözők színvonalát és sikerét nem is érte el, egy izgalmas, hellyel-közzel igaz háborús thrillert tett le az asztalra, amit annak ellenére sem nyom agyom Cruise jelenléte, hogy messze ő szerepel a legtöbbet benne. Nem hibátlan, de kifejezetten szórakoztató, érett műnek tartom.
