Ha nem is tekinthető sorsfordítónak (mostanában olvastam egy cikket, amiben azt taglalták, hogy a németek részéről ez egy nagy kamu volt, már az elején tudták, hogy esélyük sincs), azért ha másért nem is, a szigetországiak morálját tekintve nagyon is jelentős csata(sorozat) volt az angliai csataként elhíresült periódus. Talán itt látszott először, hogy a német hadigépezet sem legyőzhetetlen. A remény pedig nagyon erős boostot adhat a vesztésre álló fél katonái, lakossága számára. Nem véletlenül használta a szövetséges propaganda rongyosra Churchill szavait.

„Soha a történelem folyamán nem köszönhettek ilyen sokan ily sokat ily keveseknek” - Ezzel utalva arra a pár száz angol (meg francia, kanadai, lengyel, cseh, stb) pilótára, akik felvették a kesztyűt a németek légierejével. Közel 30 évvel később is rettentő büszkék lehettek rá a britek, hiszen egy bivalyerős szereplőgárdával filmesítették meg a korabeli eseményeket. A baj csak az, hogy tették mindezt olyan fantáziátlanul, hogy csoda, hogy a forgatás alatt nem aludt el a stáb az unalom miatt.

A sztori tehát 1940. nyarára és őszére koncentrál (májustól szeptemberig), amikor is a Dunkirkben történt gyalázatos menekülés után az angolok kezdenek ráeszmélni arra, hogy bizony a franciák után ők következnek. Ezért aztán mindent bevetnek annak érdekében, hogy a németek még véletlenül se tegyék be a lábukat a tengerrel gondosan körülvett kis országukba. A hírszerzés, a tökös pilóták, a még tökösebb pilóták, és természetesen az angol katonahölgyek, akik a korabeli radarokból próbálták kinyerni a hasznos információt, mind-mind igazi hősök, akik az öntelt, gonosz németekkel, vért és verejtéket nem kímélve szálltak szembe...

Kezdjük rögtön a film német-ábrázolásával: botrányos. Azt persze már megszokhattuk, hogy egytől egyig a sátán katonáinak vannak beállítva a filmeken, de amit itt műveltek, arra már kevesek a szavak is. És ismét hangsúlyoznám: nem védeni akarom én a németeket, de ennyire degradálóan primitív idiótáknak beállítani őket azután, hogy kicsit több, mint fél év alatt fél Európát legyakták, finoman szólva is pontatlan. De a legrosszabb az az egészben, hogy nem is ez a legnagyobb baj a filmmel.

Hanem az, hogy nem tud koncentrálni. Van, amikor sikerül egy all-star szereplőgárdát jól mozgatni (pl.: A híd túl messze van), és van, amikor a karakterek csak a levegőben lógnak, és igazából nem is tudjuk követni, hogy kivel mi történt (pl.: A leghosszabb nap). Megvillantják, hogy "lám, ő is szerepet vállalt nálunk, nézzétek, két jelenete is van!", aztán teljesen elfelejtik. Michael Redgrave (Vanessa Redgrave apukája) például fogalmam sincs, hogy hol szerepelt a filmben, pedig nem volt olyan régen, hogy megnéztem.

Cameóknak túl hosszúak ezek a megjelenések, minden máshoz meg túl rövidek. A legtöbb esetben az értelmét sem láttam, hogy egyik-másik karakter mi a francot keresett a filmben: értem én, hogy próbáltak adni a hitelességre, de ezzel pont a filmélménytől fosztották meg a kedves mozinézőt. Van, amikor az ember dokumentumfilmet akar nézni, én ezt megértem, de Az angliai csata mégiscsak egy játékfilm élményével kecsegtetett... És ha már itt tartunk, amennyire sz*r játékfilmként, annyira pontatlan doksiként is.

Egyébként tök jó volt látni Christopher Plummert fiatalon, de ismét fanyalognom kell, mert az ő karakterével is nagyon durván elbántak. Konkrétan olyan érzésem volt, mintha kivágtak volna kb. fél órát a filmből, és ennek azok a jelenetek látták volna kárát, amelyektől az egész film összeállna egy nagy egésszé. Valószínűleg (mert sajnos az eredeti könyvet nem olvastam) Az angliai csata egy remek példa lehet arra, hogyan kell egy regényt rosszul adaptálni a nagyvászonra.

Hogy ne csak rosszat mondjak, azt azért el kell ismerni, hogy van pár kifejezetten erős légicsata-jelenet, amikért érdemes lehet belenézni a filmbe. Az is örömteli, hogy a katonahölgyek is nagyobb szerepet kapnak egy átlagos háborús filmhez képest - nélkülük természetesen nem sikerült volna legyőzni a németeket. De visszautalnék az első bekezdésben citált cikkre egy fél mondat erejéig: ez a csata sokkal izgalmasabb volt annál, hogy egy ilyen kétes értékű filmben emlékezzenek meg róla. A világ még adós nekünk, filmnézőknek egy sok tekintetben realistább, és sok tekintetben pedig filmszerűbb "Battle of Britain"-filmmel.