Az eredetileg füves humorra építő vígjátéknak szánt, de végül össznépi másfél órás SNL-szkeccsé átvarázsolt Bombázók a seregnek akár még vicces is lehetett volna, ha írnak bele poénokat, és nem mindent arra az egy lapra tesznek fel, hogy "hát majd Bill Murray, meg a többiek el-elimprovizálgatnak". Bezony, megint egy olyan darabot pótoltam, amit a 90-es években, szigorúan 10 éves kor alatt kellett volna VHS-en rongyosra néznem, már csak az indokolatlanul magas mennyiségű csöcs és punci miatt is.
De nem így történt (legnagyobb bánatomra), és hát felnőtt fejjel első megtekintésre, hogy úgy mondjam... Hagy némi kívánnivalót maga után. Különösen igaz ez a rendkívül kínos harmadik felvonásra. És amikor azt mondom, hogy "rendkívül kínos", azt úgy tessék érteni, hogy még maga a rendező, Ivan Reitman is elismerte Michael Bay módjára, hogy hát azt bizony elb*szta. És igazat kell adnom neki, mert azóta sem sikerült napirendre térnem afelett, hogy mégis mi a sz*r volt ez?
Pedig tök jól kezdődik a film: Bill Murray karakterének sz*r napja van, és miután elveszti a munkáját, a házát, a kocsiját és a nője is lelécel, a haverjával úgy döntenek, hogy belépnek a seregbe, hiszen ott frankó a fizu, és még ruhát is adnak. A kiképzésen Hulka őrmester veszi őket kezelésbe, és hát nincs kegyelem... A fiúk persze fájlalják, hogy mozogni is kell, ezért minden lehetőséget megragadnak, hogy lazítsanak - de részben pont ennek köszönhetően különleges olaszországi megbízást kapnak a hadseregtől: tesztelniük kell egy városi harci járművet, ami leginkább egy átalakított lakókocsinak néz ki.
Most már legalább tudom, hogy a Kő egy csapat című (guilty pleasure kategóriába tartozó) film honnan merített inspirációt (eddig sem volt túl vicces, de most kiderült, hogy azt a maradék pár poént is máshonnan csórták). Mert a bevonulós-kiképzős rész még működik is. Nincs sok poén, de addig is elviszi a filmet a hátán a hangulat. Úgy fél óra után kezdjük azt érezni, hogy most már azért ideje lenne villantani valamit, elvégre mégiscsak Bill Murray, Harold Ramis és John Candy szerepel a filmben...
De helyette jönnek a meztelen nők (amikre isten ments, hogy panaszkodjak), a zavaros történetelemek, és az egyre elborultabb baromságok, ami végül egy csehszlovák tankos-lövöldözős-túszkiszabadítós fináléban kulminálódik, melynek végeztével kitüntetést kapnak főhőseink! Mármint basszus... Ez nem egy gyerekekről szóló családi film, ahol a veszélyesen magánakciózó kölyköket a végén kitünteti a rendőrség, mert mindenki rájött, nekik volt igazuk... Nem, ez a hadseregről szóló film, amiben a szereplők lényegében hadiállapotot idéznek elő, és ezért cserébe plecsnit kapnak.
Na, de mindegy is, fogadjuk el, ez egy vígjáték, amit nem kell komolyan venni. De sajnos olyan sokat röhögni sem tudunk rajta. A sok improvizáció sok fecsegést, de kevés poént eredményez, Murray karaktere egyik pillanatban még szánalmas lúzer, a másikban nőcsábász, a harmadikban tökös katona... Ramis pedig, mivel neki volt szemüvege, a bozonthajú csajmágnesből rögtön geekké vedlett át, amint azt a forgatókönyv úgy kívánta, és az addigi balf*szkodást hátrahagyva ő is megtáltosodott. Tudjátok, mert... kellett.
Warren Oates sokat öregedett, mióta kb. 7 évvel korábbról a Hozzátok el nekem Alfredo Garcia fejét-ben láttam. És csak úgy finoman szeretném megjegyezni, hogy ő ugyanabban a korban volt itt, mint Tom Cruise a Mission: Impossible - Titkos nemzet forgatásán... Szóval jah, gyerekek, ez a szcientológia lehet, hogy tud valamit. Mindenesetre mint karakterszínészben, Oatesban most sem kellett csalódni, inkább magában a karakterében, aki szintén rémesen valószerűtlenné válik a harmadik felvonásra.
Csalódásként éltem meg ezt a filmet, mert bíztam benne, hogy a 80-as években akad azért még pár, általam korábban még nem látott kincs, de pár éve a Golfőrültek sem jött át, és hát ez meg még kevésbé fogott most meg. Pedig Ivan Reitman ez után azt a bizonyos Szellemirtókat forgatta le, ami azóta is megkerülhetetlen alapmű az évtizedből. Lehet, hogy jobban jártunk volna, ha ahogyan azt eredetileg is tervezték, egy Cheech & Chong-filmet forgattak volna belőle. Azt én úgysem néztem volna meg, így nem is fájt volna annyira...
