Miután a kvázi előzmény, azaz az Egy maroknyi dollárért óriási siker lett mind a kritikusok, mind a nézők körében, nem is volt kérdéses, hogy Leonénak folytatnia kell a westernkészítést. A siker velejárója volt az is, hogy az olaszok mind-mind az ő filmjét másolták: egy átlagos spagettiwesternben a főhős idegenként, vagy magát annak kiadva érkezik a városba, a nagy párbaj előtt jól ellátják a baját, talán még a keze is megsérül (Django, Ringo visszatér, A halál csöndje) és persze előkerül a jó öreg forgótáras gépfegyver, pusztán azért, hogy azt valaki átszellemült arccal használva legyilkoljon vele egy rakás embert... Merthogy ugyebár az jól néz ki.
A Pár dollárral többért azonban nem kezd önismétlésbe, hanem egy teljesen új irányt vesz: segítségével a vadnyugati éra egyik hírhedt hivatását űző férfiak, a fejvadászok életébe nyerhetünk egy kis bepillantást - sokan vádolták is emiatt a készítőket, t.i. meglehetősen pozitív képet festettek ezekről az emberekről. Mondanom sem kell, hogy a film megjelenése után a spagettiwesternek főhősei közt lépten-nyomon fejvadászokba botolhattunk - ezzel a körülöttük kialakult pozitív megítéléssel végül a már említett A halál csöndje számolt le 3 évvel később.
Két rivális fejvadász a nagy jutalom fejében összefog, hogy az El Indio (Gian Maria Volonté) néven elhíresült, nemrég megszöktetett banditát elkapják. A tét 10 000 dollár és akkor még a bandája többi tagjáért kapható pénzt nem is számoltuk. A bizalom azonban hamar meginog a veterán Mortimer (Lee Van Cleef) és a fiatal Monco (Clint Eastwood) közt. Pedig utóbbi sikeresen beépül Indio bandájába, akik épp egy El Pasoban található, bombabiztosnak gondolt bankot terveznek kirabolni...
Jó folytatáshoz mérten tehát - ahogy azt a címe is mutatja - a tét nőtt, hiszen itt bizony jó néhány marékkal több dollár reményében vágnak neki antihőseink a veszélyes küldetésnek. Leone egy sokkal összetettebb történettel készült, mint az előd esetében, így a játékidő is átlépi a két órát (és ezt követően az olasz mester nem is ment már ez alá többet). A három karakter illő módon, kb. 10-10 perces jelenetekkel mutatkozik be, hogy aztán kezdetét vehesse a vadászat...
A fejvadászok a banditákra, a banditák pedig a pénzre próbálják rátenni a kezüket. A nagyon erősen megírt második felvonásban mindent megkapunk, ami szem-szájnak ingere. Van itt péniszméregetés a két rivális közt, gonoszkodás a főgonosznak köszönhetően, egy kis beépülősdi, egy kis sz*rkeverés és egy nem mindennapi meglepetéssel megspékelt bankrablás, hogy aztán a fináléra már csak a jó öreg idegőrlő játék maradjon: lebukás, átverések és egy feszült pisztolypárbaj.
Az első rész sikere utáni nagyobb büdzsé már rögtön az elején érezhető a filmen. Sokkal jobb az operatőri munka, szebbek a képek, nagyobbak és változatosabbak a díszletek és sokkal több a szereplő. Morricone zenéje a trilógiában itt a legjobb és Leone is fejlődött valamennyit: sokkal magabiztosabban mozgatja a szálakat, sokkal erősebb atmoszférát teremt és sokkal több az azóta is sokszor megidézett jelenet, vagy beállítás, bár még így is messze van A jó, a rossz és a csúfban produkált teljesítményétől.
A film igazi nagy "felfedezettje" Lee Van Cleef - ő ugyan előtte egy rakás westernben szerepelt már, de Douglas Mortimer ezredes karaktere volt az első főszerepe. Később persze a Dollár-trilógia népszerűsége és a karakteres arcának hála egy halom másik spagettiwesternbe leszerződtették, szóval ~40 éves korára végre beindult a karrierje. Érdekesség, hogy bár papíron egy sokkal idősebb figurát alakít, mint Monco, Eastwood és közte mindössze 5 év a különbség...
Az első részből a már említett friss felfedezett Clinten túl Gian Maria Volonté is visszatér, ismét a negatív főszerepben és továbbra is zseniálisan. A teátrálisságával ugyan még most is akadnak problémák, de úgy gondolom, hogy egy igazán ütős főgonosz nem árt, ha kitűnik a tetteivel (ez nem egyenlő még feltétlenül a ripacskodással). Szóval Leonénak másodszorra még jobban összejött. A Pár dollárral többért a bevált recepthez csak a színészeiben és a hangulatában tartotta magát, történetben és kivitelezésben bőven tudott még újat mutatni és ezzel minden idők egyik legjobb westernfilmjévé előlépni.
