A horror zsánerébe érkezik talán a legtöbb kiszámítható, és emiatt nagyon unalmas, olcsó jump scare effektekkel, vagy gagyi művérrel és belsőségekkel ijesztgetni próbáló független filmecske. A választék akkora, hogy azt még a műfaj fanatikus rajongói sem tudják normálisan követni, pláne nem az egyszeri nézők, akik csak egy jó filmre vágynak. Ha random választanának a felhozatalból, kb. kevesebb esélyük lenne egy jó filmélményre, mint megnyerni az ötös lottót, úgyhogy társadalmi célú munkaként is értelmezhető az, amit most teszek: ajánlok egy IGAZÁN jó horrorfilmet.
És a horrorfilm alatt most nem az automatikusan beugró gore, zombi, vagy kísértetfilmeket értem, bár leginkább az utóbbival rokonítható a The Babadook. Egy a bibi: a készítők a nehezebb utat választották arra, hogy megijesszék a nézőt. Magyarul nincs sehol egy sötétből előugró, nyávergó macska, sem egy hirtelen hanghatással megtámogatott jump scare effekt. Ha egy filmet kellene idecitálnom, valószínűleg Kubricktól a Ragyogás lenne az: főhőseink ebben a horrorban is hasonlóan durva testi-lelki megpróbáltatáson mennek keresztül.
Az egyszeri néző azonban ezt már talán nem is tekinti horrornak. Igen, bizonyos szempontból igazuk is van, hiszen az olcsó ijesztgetős trükkökkel feltunningolt hígtrágya felhozatal (pl.: Démok között) a nem túl gyakran moziba járóknak elképzelhető, hogy félelmetesebbnek hat a maga bugyuta, kiszámítható módján: valahogy úgy, mint a pornókban a felpumpált mellű és szájú művésznők, akik olyan magas elvárásokat ébresztenek a természetes mellekkel szemben, hogy nincs csaj 20 év felett, aki azt tudná teljesíteni. De azért nah, a természetes szépség többre értékelendő a botoxnál, meg a szilikonnál!
Ilyen szemmel kéretik hát nézni a The Babadookot is, ami első pillantásra egy szokványos kísértethorrornak tűnhet, hiszen lényegében most sincs másról szó, mint egy csonka család kiszolgáltatottságáról a házukban őket ijesztgető mumussal szemben. Főhősnőnk, Amelia élete nem egyszerű: férje meghalt egy autóbalesetben, miközben a fiát épp megszülni igyekvő feleségével a kórház felé tartottak, most, 7 évvel később pedig csak rosszabb lett. Fia kiállhatatlan, ADHD-s, ő maga még mindig depressziós, és apapótló sincs még a képben...
Nehéz a filmről spolierveszély nélkül beszélni, de annyit talán elárulhatok a végével kapcsolatban, hogy nem szájbarágós... Nem véletlenül jelölte meg a rendezőnő David Lynch munkásságát a kedvenceként. A filmben történteket ugyani számtalan módon lehet interpretálni, mint ahogy azóta az internet népe már meg is tette. Magyarán aki szereti a nehéz kirakós játékokat, az mindenképpen tegyen a The Babadookkal egy próbát, mert tényleg jó móka ráeszmélni az egyes jelenetek másféle értelmezésére, valamint a feltűnésmentesen elejtett apró, de mégis fontos információkra.
Ráadásul nem csak a párbeszédekbe rejtettek árulkodó jeleket, hanem találunk jócskán "képrejtvényeket" is. Miért volt olyan a keze, miért az ment a híradóban, stb... Úgyhogy biztos vagyok, aki ráérzett az ízére, az szinte azonnal újra szeretné majd nézni ezt a kickstarter kampány segítségével (tehát közösségi finanszírozással) is megtámogatott projektet. 30 000 dollárt sikerült ugyanis az eredeti költségvetés mellé összekalapozniuk a készítőknek, amit a díszletre, meg kosztümökre költhettek.
A pénzhiány azonban nem süt át a vászonról: igaz, a sztori legnagyobb része egy házban játszódik, de amikor valami trükkfelvételről van szó, akkor az TÉNYLEG meg van csinálva normálisan. Nincs sok, de az patent. És ez szükséges is egy jó horrornál, hiszen semmi sem fontosabb az ijesztgetésnél, minthogy tényleg elhiggyük azt, amit látunk, és ne süssön a jelenetről az after effects, meg hasonló progik használata. Az operatőri munkában, és a világításban sincs hiba, minden flottul működik, megteremtve a "filmszerű hatást".
Ami azonban mindenen túltesz, az a színészi játék: Essie Davis hihető egyedülálló anyuka, nagyon kedves arcú, és éppen ezért nagyon kemény, amikor bepszichul, szóval tökéletes volt a szerepre. Noah Wiseman, a kisfiú szerepében pedig egyszerűen zseniális. Gyerekszínésszel ezt mind eljátszatni... Bámulatos, mit ki nem tudtak hozni a kissrácból. Persze az elején nagyon sok, mint ADHD-val megáldott csemete, de ez szándékos. És nem csak ezekben a jelenetekben erős, hanem olyankor is, amikor nem ordibál, csak leszedálva, csendben játszik.
Nem biztos, hogy a The Babadook a te filmed. Nem történik benne olyan sok minden, nem sok olyan jelenet van, amitől "összefosnád" magad, szóval a "hollywoodi horror definíció" nem illik rá. Ellenben ha szeretsz még napokkal később is agyalni egy-egy jobban összerakott filmen, és ha szeretsz "beleborzongani" a dolgokba, csak ajánlani tudom.