Lehet, hogy pont én voltam a 100 000. nézője a filmnek, hiszen épp azon a napon váltottunk rá az asszonnyal jegyet, mert sikerült rábeszélnem, hogy ezt a magyar filmet érdemes lesz megnézni moziban (azóta már megdöntötte Hajnal Tímeát is!). A vicces az, hogy ő elképesztően élvezte, és nagyon tetszett neki, míg nekem már kevésbé. Lehet, hogy ez azért van, mert az első trailer után teljesen felspanolódtam, hogy "végre valami eredeti, valami merész, ami ráadásul még magyar is!" - nos, magyarnak magyar, csak ezt most negatív jelzőként használom.
450 000 000 - ilyen sok pénzből készült, elég sok huzavona után. Volt szó skandináv pénzekről (a dán, japán származású főszereplő megmaradt onnan, de végül a producerek visszaléptek), meg egyébként is: azért ennyi pénzt már nem szívesen dob ki az állami gépezet egyetlen egy filmre. Főleg úgy, hogy a 9. héten láttam, és akkor haladtunk át a 100 000. nézőn! Az átlag 800 Ft-os jegyárbevétellel számolva (nincs még ennyi sem) is csak 80 milka - és az ilyet idehaza már sikerfilmként aposztrofálják!
De ezzel persze nem az alkotókat támadom, csupán egy szomorú képet festek a jelenlegi honi helyzetről. A feleennyi lakosságú Norvégia is messze jobb látogatottsági adatokat produkál saját gyártású filmjeinél, mint mi, és akkor még nem beszéltem a Fák jú, Tanár úr! (Németország), vagy a Nyomtalanul (Dánia) irdatlan sikereiről saját hazájában. Persze itthon is egyre több a jól elsülő próbálkozás, és a Liza is egy közülük, csak éppen nem az én szememben:
Unom már, hogy ha magyar film, akkor csöcsök. Mindegy, hogy nincs semmi értelme, hogy benne legyenek, a lényeg, hogy csöcsök. Egy ilyen, alapvetően ártatlan, meseszerű történetbe ugyan miért kellett beleerőszakolni a csöcsöket? Félreértés ne essék, férfiből vagyok, és nem a látványuk miatt panaszkodom, csak a funkciótlanságuk miatt. És mellékesen megjegyzem, hogy a szocializmusban játszódó filmeket (még ha meg is van egy kicsit bolondítva mindenféle kitalált dologgal) is rettenetesen unom már. Pedig olyan sok magyar filmet nem is nézek.
A történet - nem meglepő módon - Lizáról szól, aki az egykori magyarországi japán nagykövet mozdulni is alig tudó feleségét ápolja napi 24 órában. Liza aranyos lány, de nincs magánélete, se sok pénze. Ellenben van egy "barátja", akit csak ő lát: Tomy Tani, a halott japán popénekes szelleme. Eléggé beteg, mi? Miután az ápolt néni meghal, Lizára hagyja a házát, aki elkezdene pasizni, de minden férfi elhalálozik körülötte, akinek megtetszik, szóval nagyon úgy néz ki, Lizából a japán mondák egyik ismert figurája, rókatündér lett!
Az alapfelállás nagyon tetszik. Szimpatikus, hogy más népek kultúráját vegyítik a hazaival, így hozva létre valami újat (még fülbemászó kamu popslágert is írtak hozzá!). A mikrokultúrákon való viccelődés (pl.: Zoltán zászlós a finn westernzene egyetlen hazai rajongója, és hasonlók) működik. De ez általánosan is elmondható a filmre: a fekete humort eltalálták, Reviczky Gábor minden szava arany - egyedül talán a sztereotipizálásból van sok, illetve a nagyon abszurd dolgok (Cserna Antal különös ízlése az asztalnál) mennek egy kicsit félre.
Oh, és még valami: A Tomy Tanihoz kapcsolódó tök felesleges, pár másodperces, de a filmet megakasztó, és bizonyosan nem túl olcsón leforgatott "poénok". Olyan kár érte, hogy ilyesmivel taszítanak ki a film világából, újra a moziszékben ülve találva magamat. Ujj Mészáros Károlynak itt még lenne hová fejlődnie, bár biztosra veszem, hogy már így is elég sok kompromisszumot kellett kötnie, és sok mindenről le kellett mondania, hogy a Liza elkészüljön. És a csalódottságom ellenére is örülök, hogy elkészült.
Mert a filmnek van egy jól megfogható, könnyen átélhető üzenete, miszerint: egy kapcsolat halálra van ítélve, ha csak az egyik fél szerelmes, ha valaki nem tiszta szándékkal közeledik a másikhoz. Szeresd azt, aki megérdemli, és ne azt, akit szeretnéd, hogy megérdemelje. Mert rövid távon lehet, hogy jól jársz, de hosszútávon semmiképp sem (copyright by Oravecz Nóra). És persze, ha már megvan az a bizonyos kapcsolat, akkor sem szabad eltunyulni. Egy kapcsolatért folyamatosan küzdeni kell, és ilyenkor gyakran szerez újabb, és újabb sebeket az ember. De ettől szép ez az egész. Meg persze a finn westernzenétől.
