Ha korunk két legnagyobb komikusát, Will Ferrellt és Zach Galifianakist összeeresztik egy filmbe, akkor abból csak jó sülhet ki... Vagy mégsem? A Képtelen kampány ugyanis sok sebből vérzik, ezt be kell ismernem. Ám ennek ellenére sem tudok lesújtóan nyilatkozni róla. Lehetne ez ugyan még ennél is jobb film, de összességében korrekt szórakozást nyújthat bárki számára, még az olyanoknak is, mint én, akik magasról tesznek a politikára. Ugyanis a Képtelen kampány - ahogy a címéből az sejthető - egy kis választókerület képviselőválasztását mutatja be nekünk...
...Ahol a két jelölt közül egyik sem normális. Ha magát a castingot nézzük, akkor a feladatra nem is találhattak volna jobb színészeket az előbb említett két komikusnál. Ha viszont a rendezőt nézzük, hát... Igazából ott sem kellene, hogy panaszra legyen okunk, hiszen Jay Roach nevéhez olyan nagyszerű komédiák fűződnek, mint az Austin Powers trilógia, vagy az Apádra ütök (meg sajnos a Vejedre ütök is). Valamilyen rejtélyes okból kifolyólag ugyanis a poénok indokolatlanul magas hányada nem úgy sül el, ahogyan kellene. Szerencséjére még így sem lépi mindez át a "kínos" mennyiséget.
Cam Bradyt (Ferrell) eddig négyszer választották meg képviselőnek a körzetében - nem mintha ez akkora eredménynek számítana, lévén kihívója sem volt, a győzelemhez csak regisztrálnia kellett magát. Most azonban súlyos hibát követett el, amikor rossz számot tárcsázva perverz dolgokat mondott fel egy prűd család üzenetrögzítőjére... Pénzes támogatói kihátrálnak mögüle a következő választások előtt és helyette a kissé furán viselkedő Marty Hugginsban (Galifianakis) látják meg a potenciális bábot, akinek segítségével a választókörzet területén olcsó kínai munkaerővel működő gyárakat létesíthetnének.
Rögtön le kell szögezni, hogy ez az a film, amiben minden, de tényleg minden el van durván túlozva - ebben a tekintetben hasonlít is az Austin Powers trilógiára valamelyest. Ha elfogadjuk, hogy az alkotók részéről ez egy szándékos húzás, hogy ennek segítségével is görbítsék azt a bizonyos tükröt, akkor az idegeskedés helyett sikeresen át tudjuk adni magunkat a folyamatosan ránk zúduló jó értelemben vett idiótaságoknak. Elég csak a szálakat mozgató pénzes duó gonosz kis tervére (és minden megmozdulására), vagy Marty Huggins családjának bemutatására gondolnunk.
Kétségkívül a legjobb jelenetek Cam Brady magyarázkodásai a választópolgárai felé. Ezek a viccesen megírt szövegek valóban nagyot ütnek, hiszen itt működik a legjobban az a bizonyos görbe tükör: akkora adag bullshit árad Ferrell karakterének szájából, hogy már maga a szituáció is önmagában vicces. De ahogy a mondóka végéhez ér és bemutatják az emberek reakcióját már csak kínunkban nevetünk. Ráismerünk ugyanis (hiába a tipikus Ferrell-humor) a valódi politikusok hasonló beszédeire és az ezekre adott emberi reakciókra.
Mitch: What's it all about?
Cam Brady: America, Jesus, freedom.
Minden túlzása ellenére ezek és az ehhez hasonló jelenetek alkotják a film legjobb és legőszintébb pillanatait. Igazából sok mindenből sikerült a Képtelen kampánynak erényt kovácsolnia: a szögegyenes történetvezetés máris viccesebb, ha maguk a készítők is röhögnek rajta. A nem is annyira váratlan fordulat a végén annyira túl van idealizálva, hogy már a puszta léte egy ilyen sztoriban röhögésre ad okot... A rajzfilmszerű gonoszok hiába hatnak első blikkre furának, tökéletesen beleillenek a filmben bemutatott világba.
Ha nem is üt minden poénjuk, Ferrell és Galifianakis is lubickol a szerepében. Nem csak hogy remekül túlozzák el karaktereiket, egymást is tökéletesen kiegészítik. Az egyre durvuló választási csatájuk - bár nem mindig vicces, de - garantáltan van annyira morbid, hogy egy csomó jelenet beleégjen az agyunkba:
Cam Brady: You get my son to call you daddy. I *fuck* your wife!
Persze rajtuk kívül is akad szép számmal korrekt alakítás, gondolok itt a két kampányfőnökre, vagy a Motch fivéreket megformáló Dan Aykroydra és John Lithgowra. Slusszpoénként John Goodman is feltűnik egy rövid, de annál viccesebb cameo szerep kedvéért. Minden hibája ellenére én jól szórakoztam a Képtelen kampányon. Persze tisztában vagyok azzal, hogy a pozitív megítélést tőlem a sajátos humorérzékemnek köszönheti, ami éppenséggel pont egybevág a filmben reprezentált humor nagy részével. Objektívan szemlélve ugyanis nem egy nagy durranás...
