A norvégokban csordogáló viking vér arra sarkallt egy kutatót, hogy a merész elméletét a gyakorlatban is tesztelje... A történet sokaknak ismerős lehet (bár számomra sajnos nem volt az), mint kiderült Thor Heyerdahl és csapatának nem mindennapi kalandjáért a fater is oda volt gyerekkorában. Bezzeg nekem nem szólt róla! Pedig egy rohadtul érdekes utazás/kísérlet volt az, amit ez a 6 férfi véghezvitt: 101 napon keresztül hánykolódtak a Csendes-óceánon egy 1500 éve létezett technikával és alapanyagokból összeeszkábált tutajon...
Hogy miért? Thor elmélete szerint már akkoriban is lehetséges volt a mai Peru partjaitól eljutni (és benépesíteni) Polinéziát. 5000 tengeri mérföldes utazásról van szó, tehát cseppet sem triviális, inkább megmosolyogtató a felvetése, de 1947-ben sikerült bebizonyítani mindezt a gyakorlatban. Az más kérdés, hogy a DNS vizsgálatok eredményei alapján a kutatók eredeti felvetése látszik bebizonyosodni, miszerint a szigetvilág lakosai Ázsia felől érkeztek.
Persze Thor sosem állított olyasmit, hogy a jelenlegi lakosok ősei dél-amerikaiak voltak. Ők jóval később hódították meg Polinéziát, valószínűleg kiirtva az addigi lakosság nagy részét. Persze ez csak elmélet... Ami főhősünk mellett szól, az a helybéliek eredet-mondái (miszerint Tiki (~Ádám) kelet felől érkezett tutajon), vagy a helyi flórában is fellelhető újvilági növények, mint például az édesburgonya. Utóbbiak zöme persze érkezhetett "alkalmi" tutajon is, bár erre pont a példaként felhozott szulák-féle esetében minimális az esély, mivel nem maggal szaporodik.
1947-ben tehát egy 6 főből és egy papagájból álló csapat merész vállalkozásra szánta el magát: a tengeráramlatokra bízva az életüket, hatalmas fákból, szegek nélkül, kötelek segítségével tutajt építettek és nekivágtak az óceánnak. Főhősünk Thor, aki még úszni sem tud, mégis hihetetlenül lelkesen próbálja bebizonyítani, hogy a sok otthon ülő begyöpösödött tudósember téved: az óceán nem gátként, hanem útként szolgálhatott a régmúlt emberének Óceánia irányába...
Maga Thor Heyerdahl készített dokumentumfilmet az expedícióról pár évvel később, amivel anno meg is nyerte az Oscart. Az interneten megtalálható a film angolul (ITT), nagyon könnyen érthető (és kihallható) nyelvezettel, szóval mindenkinek szívből tudom ajánlani, mert nagyon érdekes. A mai bejegyzés témája pedig az expedíció dramatizált változata 2012-ből, ami a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjáért is versenyben volt tavaly, bár a Szerelem mellett labdába sem rúghatott (no nem az én véleményem szerint).
Pedig baromi jó kis kalandfilm, öröm nézni minden percét, még úgy is, hogy sajnos túl sok mindent változtattak meg a valóságban történtekhez képest. A forgatókönyvíró nyilatkozott is róla, hogy az eredeti expedícióban 'sajnos' szinte minden olyan flottul ment, hogy muszáj volt belevinni egy kis konfliktust: így lett Hermanból egy sokat kétkedő és még többet pánikoló útitárs. Vagy így próbáltak kicsi izgalmat belevinni, hogy nem a legjobb irányba, észak-nyugat felé tartanak...
Magát az adaptációt csak addig gondoltam kiválónak, amíg meg nem néztem a dokumentumfilmet. Most már csak tisztességes iparosmunkának tartom, jó néhány kihagyott ziccerrel - persze ez a végeredmény élvezeti értékéből nem sokat von le. Szerintem túlságosan is rágyúrtak magára az utazásra, minden fontos fordulatot a tengerre tartogattak, pedig a tutaj elkészítése körül is rengeteg probléma (és viccesnek ígérkező szituáció) volt, sőt, az út végeztével rengeteg izgalmas (filmre való) dolog történt a lakatlan szigeten is.
Kihagyták a favágás nehézségeit, azt, hogy ketten majdnem a kötélbiztosítás nélküli gumicsónakban maradtak a gyorsan haladó tutaj mögött, a cápamészárlásokból sem kapunk sokat, Lorita sztoriját és a partot érést túldramatizálták. Az elültetett kókuszdiót egy potyautas tarisznyarákra cserélték és ötletem sincs, hogy miért hagyták ki azt, ahogy két sziget mellett is elhaladnak az útjuk során. Ez utóbbiban azért bőven volt potenciál - lehet, hogy kár volt megnéznem a dokumentumfilmet?
Túltéve magam azon, hogy ha én írtam volna a forgatókönyvet, más dolgokra helyeztem volna a hangsúlyt (mondjuk ha már belekezdtem, elvarrtam volna az otthon aggódó feleség szálát is például), térjünk rá a szereplőkre: Pål Sverre Hagen remek választás volt a castingosok részéről. Egyfelől folyamatosan nyugalmat sugároz, megvan benne a magabiztosság és egy kicsit a félelem is (mivel hogy nem tud úszni a szerepe szerint), ráadásul vezetőnek is megfontolt és okos. A hab a tortán pedig az, hogy a hozzá hasonló kutatókra jellemző kisfiús lelkesedést is nagyszerűen visszaadja.
Anders Baasmo Christiansennel nemrég találkozhattunk a mozikban idehaza, ő volt a király a Csillaghercegnő című norvég fantasyban. Itt nem csak annyi volt a dolga, hogy mosolyogjon: ő kapta a legnagyobb kihívást a folyton kételkedő és pánikoló Herman karakterével. De nagyszerűen helytállt, ahogy szinte mindenki. A Kon-Tiki egyébként egy újabb remek érv az ellen, hogy a skandinávokat beengedjék a szoláriumba, mert baromi viccesen néznek ki a színészek a napon szénné égett arcbőrükkel és hozzá a három hónap alatt méteresre növő szakállukkal.
A készítők igényessége abban is megmutatkozik, hogy szinte minden jelenetet felvettek norvégul és angolul is: így a tengerentúlon is instant piacképessé varázsolták a produkciót. Persze ehhez az is kellett, hogy a szerződtetett színészek egytől egyig hibátlanul, minimális akcentussal beszéljék a nyelvet, ami a hazai hunglisht ismerve Magyarországon inkább humortalan paródiaként hatna. Már az eredeti dokumentumfilm narrálásában is nagyon szépen beszél angolul a valódi Thor Heyerdahl...
Összefoglalva mindent: egy rendkívül érdekes és a világháború utáni világban egy nagyon is fontos expedíció történetét sikerült filmre varázsolniuk a norvégoknak, amire méltán lehetnek büszkék. Leszámítva a klasszikus (és ezért picit unalmas) tengeren játszódó történetcsavarokat (vihar, hajó felborítására alkalmas bálna, cápák), egy rendkívül szórakoztató és a sok skandináv név ellenére is könnyen követhető, szívet melengető kalandfilmet kapunk, amit mindenkinek érdemes megnéznie.
P.S.: Ellenállhatatlan késztetést érzek, hogy eljussak Polinéziába...
P.S.II.: Tudja valaki, hogy ezt a remek filmet miért nem hajlandó behozni senki sem az országba?
Bónusz kép az eredeti Kon-Tikiről:
