A "Darabos".

Most először sikerült részt vennem a Corvin Moziban megtartott moziéjszakán, ahol egy 3000 forintos karszalag áráért 5 filmet nézhettem meg egy este alatt, melyek közül az első a Demóna volt. Az utóbbi hetekben sajnos nagyon kevés időm maradt moziba járni, így kifejezetten jót tett nekem ez a bő 12 órás, reggelig tartó programocska. Az asszonyt is sikerült rávennem, sőt a Filmbook blogtól Santi kolléga is tiszteletét tette barátnőjével (a beszámolóját ITT olvashatjátok), szóval szerencsére volt mivel eltölteni a vetítések közti 30-45 perces szüneteket a sorbanálláson túl is.

Angelina Jolie az utóbbi időkben inkább a kamera másik oldala felé kacsintgatott, szóval kifejezetten örömteli, hogy újra beállt elé, hogy felfrissítse az emlékeinket, miért is a legjobb színésznők között tartjuk számon. A Demóna egyértelműen az ő showja, ami annak ellenére, hogy a manapság divatos "klasszikus mese-modern feldolgozás" hullámot lovagolja meg, kifejezetten igényesre sikeredett. Nem, távolról sem tökéletes, de ha engem kérdeztek, messze veri például Óz legújabb kalandjait, pedig ott nem egy látványtervező, hanem egy tehetséges rendező dirigált.

Hozzáteszem rögvest: a Demóna nem az elsőfilmes Robert Stromberg miatt emelkedik ki a mocsárból. Mint ahogy a cikk elején is utaltam rá, a film meglehetősen "darabos", azaz jelenet jelenetet követ, de mégsem érezzük úgy, hogy filmet látnánk. Nincs szép íve, nem érezni az összefüggést, nincs szépen láncba fűzve. Szerencsére ez azonban mégsem olyan zavaró, mint amennyire lehett volna. És hogy ez minek köszönhető? Segítek: két szó és Brad Pitt dugja.

Nos, miután lecsekkoltátok a helyesírás szótárban, hogy a guminőt egybeírjuk, beszéljünk egy kicsit Angelina Jolieról! Apuka remek karakterszínész, Jolie remek főszereplő, nem mellesleg Oscar-díj birtokosa, aki inkább magánélete révén került sztárstátuszba, a faj egyik utolsó nagy kaliberű képviselőjeként. De a Demóna szempontjából csak két dolog lényeges: kóros örökbefogadási lázban szenved (ez egyébként dicséretes dolog) és nemrégiben a mellrák veszélye miatt le kellett műttetnie kebleit.

Mindkettő megjelenik valamilyen formában a Demónában: a nőiesség és az anyaság kérdése az a két témakör, amit a legalaposabban körüljár a forgatókönyv. A forgatókönyv, ami azért rendesen megküzd azzal, hogy maga a mese nem túl hosszú és nem is annyira eseménydús, de legalább ezt a játékidő tükrözi is (helló, Peter Jackson!). Az "új megközelítés" a Disney feminista újhullámába illeszkedik bele, úgyhogy aki például a Jégvarázst emiatt csípte, most lubickolhat a nőuralom-adagban, mert szinte már túl is csordul.

A látványvilág összességében szép, de nem kiemelkedő. A fantáziabirodalmat CGI-jal megoldva a végeredmény kifejezetten steril lett, noha próbálják feldobni mindenféle fura lénnyel, de azokra még el kellett volna költeni pár 10 millió dollárt, hogy ne egy videójáték figura szintjén legyenek. A legjobb persze az lett volna, ha a három tündérkeresztanyával egyetemben kivágták volna az egészet a kukába és maradtak volna a filmnek sokkal, de sokkal jobban álló komorabb vonalon.

Angelina Jolie lubickol a szerepben, ez 100%-ban az ő filmje. Nincs apelláta, lemos mindenkit a vászonról, nézzen ki akármennyire is hülyén (még) jóságos Demónaként, szárnyakkal a hátán, kiemelt arccsontokkal. Kifejezetten jól sikerült szerintem a szinkron is, minden karakterhez passzolt a kiválasztott hang, gratuálok hozzá. Amit viszont nagyon sajnálok, az az, hogy a trailerben is elhangzó Lana Del Rey dalocska végül csak a stáblista megjelenésekor csendült fel, szerintem használhatták volna a film közben is.

Na de mitől lesz ótvar unalmas helyett egy kifejezetten ügyes szimbolikával dolgozó, szórakoztató és egy pöttyet elgondolkodtató film a Demónából? Erre a választ ITT, a 6. hozzászólásban keresse az, aki már látta a filmet (mivel sajnos spoileres a cucc a többiek meg bízzanak meg bennem vakon) - én pl.: emiatt kezdtem el egyáltalán érdeklődni ez iránt a kifordított Csipkerózsika-sztori iránt. Bár nem tudom, hogy mennyi szusz van még ebben a vonulatban, azt biztos, hogy a true love('s kiss) máshogy értelmezése és a szerelem első látásra kategorikus elutasítása más filmre szerintem már nem alkalmazható büntetlenül, mint emlékezetes húzás, de most még megbocsátható.

Szerelem helyett tehát újfent a szeretetet hirdeti a Disney csillivilli látvánnyal és átfogalmazott, modernizált üzenettel. Jövőre érkezik Kenneth Branagh rendezésében a Hamupipőke, szóval nem maradunk sokáig a "betevő falat" nélkül. A Demóna minden hibája, döcögőssége, gagyi karakterei és effektjei ellenére is ajánlott a megnézésre. Pár hete még nem gondoltam volna, hogy ezt így le fogom írni (képzeljétek, még humora is van!). Talán a vonulat eddigi legjobbja, bár ez nem jelent még túl sokat, hiszen eddig jobbára felejthető filmeket szült az Alice csodaországban milliárdos sikere.