Billy Wilder egyike volt a legnagyobb filmkészítőknek, aki a szinte azonnal felismerhető sajátos humorát még a komolyabb filmjeibe is minden erőlködés nélkül volt képes úgy belevinni, hogy egy percig se érezzük azt izzadtságszagúnak. Itt a blogon is volt már szó a munkásságáról: bár az Egy, kettő, három klasszikus vígjáték, A 17-es fogolytábor a II. Világháború alatt játszódó, meglehetősen komoly témát feszegető börtönös mozi, ami ennek ellenére sem nélkülözte a komikumot.
És most itt van ez az Agatha Christie (!) színdarabjából vászonra adaptált történet, A vád tanúja, amit Wilder halál lazán öntött nyakon sajátos poénjaival, egy teljesen új szálat behozva a sztoriba. És nem csak hogy működik ennek ellenére is, hanem így működik csak igazán! Persze ehhez a megfelelő színészpárosra is szükség volt, és mi tagadás, nem is választhatta volna meg jobban szereplőit: Charles Laughton és Elsa Lanchester "szeretve utállak" viszonyának megfelelő ábrázolásához jól jött, hogy ők a való életben férj és feleség voltak.
A vád tanúja egy gyilkossági ügyről szól, melynek Leonard Vole, egy csóró alkalmi feltaláló a gyanúsítottja. Az áldozat pedig egy idős, gazdag özvegyasszony, akivel a vádlott az utóbbi időben nagyon jó viszonyba került, és aki átíratta a végrendeletét, Leonardra hagyva 80 000 fontos örökségét. A rafinált védőügyvédet, Sir Wilfridet kéri fel a férfi a védelemre. Bár az egészségügyi állapota miatt pihennie kellene, Wilfridet még ilyen idősen, betegen is a kihívások vonzzák, így egy kis habozással ugyan, de vállalja az ügyet.
Azt azért be kell látni, hogy a vicces figurák ellenére A vád tanúja mégsem vígjáték. Tény, hogy nem tudnék mondani ennél szórakoztatóbb alkotást, ami végül egy (vagy inkább több) komoly film végi csavarral operál. De erről többet nem is szeretnék beszélni, lévén a filmélményhez kétségkívül sokat adhat hozzá, ha nem ismerjük a történet végét. Ha sok hasonló "twisted ending"-es filmet nézett már az ember, rá fog jönni hamar a turpisságra, de 1957-ben bizony ez még nagyon is sokkoló, újszerű volt.
Kicsit úgy, mint ahogy Hitchcock Pszichója is nagyot ütött anno. Sokan egyébként azt is hitték, hogy A vád tanúját az angol mester vezényelte (a már említetteken felül az Angliába helyezett sztori is erre engedett következtetni). Mivel színdarab adaptációjáról van szó, nem meglepő, hogy a történet nagy része a tárgyalóteremben játszódik. Néha megszakítja ugyan a lineáris idősíkot egy-egy flashback, amik eredetileg nem is szerepeltek a történetben - kicsit érezni is rajtuk, hogy a levegőben lógnak.
Persze azt nem merem mondani, hogy feleslegesek lennének, mert hozzáadnak valamit a nagy egészhez, sőt, kimondottan félrevezető kis visszaemlékezések ezek, melyekkel Wilder egyértelműen az orruknál fogva szerette volna vezetni a nézőket. És még abban is igaza van, hogy sokkal könnyebben elfogadjuk azt, amit látunk, mint azt, amit a gyanúsított, vagy a tanuk a tárgyalóteremben felmondanak. Ha pedig a néző bizalmát sikerül elnyerni, onnantól kezdve a filmnek nyert ügye van.
A díszlet korhű, a játékidő nagy részében javarészt egy helyen játszódó sztori nem ül le egy percig sem, amiről a kiváló dialógusok, és a tárgyalás során felmerülő egyre újabb bizonyítékok, fordulatok gondoskodnak. No meg persze a főszereplő, Sir Wilfrid zseniális dumái... Tudjátok, vannak azok a karakterek, amiről minden szereplő elmondja, hogy milyen ravasz, meg eszes, de valahogy a filmben ez nem köszön vissza. Na, Sir Wilfrid nem ilyen. Mert bár a híre ugyanúgy megvan, Wilder nem volt rest ezt magában a filmben is bemutatni, amikor csak lehetett, így vált számomra a karakter az egyik legjobb filmes ügyvéddé a történelemben.
Mivel az 50-es évek filmjéről van szó, igen, egy kissé teátrális a színészi játék, igen, néha furcsa a vágás, vagy a hangvágás. Igen, fekete-fehér. Igen, kedves poénkodás megy benne, nem b*sz meg egyik szereplő sem egy pitét. És igen, lehet, hogy annyira már nem fogsz a csavaron meglepődni, de ez inkább amiatt van, hogy rengeteg más film próbálta lemásolni azt, és te is biztosan belefutottál már egy-kettőbe. De aki ezeken az apróságokon túl tudja magát tenni, és rászánja azt a két órát, annak egy baromi jó filmélményben lesz része. Nem mellesleg arra is rájön, hogy miért "A vád tanúja" lett a film címe :)
