Ha igazi forróvérű latino lennék, most biztosan úgy kezdeném az irományomat, hogy "Én annyira utálom a szkeccsfilmeket..." De sajnos nincs meg hozzá a kellő temperamentumom, így maradok annyiban, hogy nem tartozik a kedvenc műfajaim közé. Már ha műfajnak lehet nevezni azt hogy pár rövidfilmet egymás után levetítünk, és eladjuk egyben. Éppen ezért csodálkoztam - leginkább magamon -, hogy mennyire tetszett nekem az Eszeveszett mesék... Mert basszus, ez egy nagyon jó film!
Hat szegmensből áll, és rendhagyó módon most nem csinálok egyebet, mint mindegyikről mondok pár szót - mert mindegyik részről szót kell ejteni. Damián Szifrón filmje ugyanis megérdemli a kiemelt figyelmet, és már előre sajnálom, hogy egy ilyen kaliberű film fog kikapni az Idától a legjobb idegennyelvű Oscarért folyó versenyben. Mondanám, hogy ez az év feketekomédiája, de az az igazság, hogy nem tudnék dönteni a What We Do in the Shadows és közte.
Pasternak
Az első, és egyben legrövedebb epizód tökéletes választás volt a kezdéshez. Egy egyszerű beszélgetésnek indul, majd átmegy véletlen egybeesések sorozatába, amit egészen az abszurditásig fokoznak, majd természetesen egy apró kis csavarral kiderül a turpisság, és már tényleg csak annyi van hátra, hogy a megfelelő pillanatban kimerevedjen a kép, és megjelenjenek a nyitókreditek. Az alaphangulat megvan, és a néző is rögtön megtudja, mi vár rá az elkövetkező két órában. Így kell szkeccsfilmet nyitni.
A patkányok
A második rész már kicsit hosszabb, de az abszurditásban továbbra sincs hiány. Hovatovább: felvet egy klasszikus kérdést, vagy ha úgy tetszik dilemmát, és elég jól eljátszadozik vele. Oké, kicsit máshonnan fogja meg a dolgot, mint Christopher Nolan a Batman-filmekben, de pont emiatt válik nagyszerű élménnyé. Kicsit nehezebben indul, de végül elég keményen betalál, amihez nagyban hozzájárul a remek atmoszférateremtés, és a kiváló színészi játék is.
Az erősebb
Nekem ez ütött a legjobban. Szintén egy ismert, sokat boncolgatott téma, ami idióta családi, meg karácsonyi vígjátékokban is gyakorta előfordul, de persze nem így! Amolyan szemet szemért, fogat fogért jellegű epizód, ami exponencionálisan durvul be egy apró kis közúti semmiség miatt. És azon felül, hogy brutális, elképesztően vicces is. Fekete komédiaként, és enyhén groteszk személyiségkritikaként is tökéletes, az utolsó snitt pedig felteszi az egészre a koronát. Egyszerűen hibátlan.
Bombaszaki
Enyhe visszaesés következik, bár inkább csak tempóban, hiszen a Bombaszaki tényleg lassan indul csak be. De ennél a résznél erre szükség is van. Azt a bizonyos cérnát ugyanis elég sokáig kell húzni, hogy elpattanjon, de szerencsére Damián Szifrón gondoskodik arról, hogy ez megtörténjen. A legjobb színészi játékkal ez a rész szolgál: Ricardo Darín most is kitesz magáért (ő a Szemekbe zárt titkokból lehet ismerős), kár, hogy az első jelenet eléggé egyértelművé teszi, hogy mire is fut ki ez az egész. És jó, hogy végül a rendező egy lépéssel továbbmegy a sztoriban... Így marad végül a Bombaszaki - annak ellenére, hogy talán ez a legkevésbé vicces - a dobogón a hat sztori közül.
Az ajánlat
Egészen az ötödik (vagyis az utolsó előtti) szegmensig kellett várni az első kisebb csalódásig. Nem mintha olyan rossz lenne Az ajánlat című rész, egyszerűen csak nem kiemelkedő. Ha mondjuk a rémes Couch Surf című filmben láttam volna, valószínűleg messze ezt gondoltam volna a legjobbnak. Így azonban egy ismét kellően abszurd, de kicsit jobban átlátszó, bénácska set-upokkal operáló részt kaptunk, ami tényleg csak ebben a környezetben érződik gyengének. A végéért nagyon kár.
Míg a halál el nem választ
Az utolsó, és valószínűleg a leghosszabb rész is, szintén dobogós az epizódok között. Egyetlen aprócska problémám van vele: a felvezetés egy icipicit hosszú, pedig a bulizós szekvenciákból (egy lagziról van szó) le lehetett volna még csippenteni egy picit. Sokszor használtam már az "abszurd" szót, de talán ez az a rész, amire a legjobban illik. De ennek ellenére is életszagú marad, ami szerintem kifejezetten bravúros. "Az erősebb" mellett itt voltak még kifejezetten jó beállítások, és kreatívan pakolgatták különböző helyekre a kamerát is, valamint itt éreztem hasonlóan dinamikusnak azt, ahogyan a két főszereplő helyzete változik az idő, és a cselekmény előrehaladtával.
Szóval igen... Az Eszeveszett mesék megcsinálta azt, amit eddig szinte egy szkeccsfilmnek sem sikerült: megkedveltette magát velem. Hovatovább: kifejezetten tetszett! Úgyhogy úgy érzem, jól választottunk asszonnyal, mikor végül A hobbit harmadik része helyett ennek a premier előtti vetítésére mentünk el inkább. Kár, hogy nagy valószínűség szerint a kutyát nem fogja érdekelni itthon. Pedig higgyétek el, megéri adni neki egy esélyt, még akkor is, ha hozzám hasonlóan ti sem csípitek a szkeccsfilmeket.
