A Hős6os logikus továbbgondolása a Disney (film)világuralmi terveinek: mivel úgyis a kezükben a Marvel nagy része, és már így is túlteng a piac a szuperhősfilmektől, nosza, vonzzuk be a legkisebbeket is a moziba, hogy a Hős6oshoz hasonló meséken felnőve tizenegy-két évesen már alig várják, a Bosszúállók kilencésfeledik, három részre, és egy tv-sorozatra lebontott részét popcornnal és kólával kezükben! Mert a szuperhősfilmeknél manapság nincs menőbb az univerzumban.
A szintén a Mickey egeres stúdió birtokolta Pixar megelőzve korát szállította le annak idején A hihetetlen családot, de most mégsem annak a folytatását kaptuk meg. Nem, most épp két hercegnős mese között van a Walt Disney Animation Studios (mert a Disneynek nem elég egy nagy animációs részleg!), úgyhogy a Rontó Ralph után ismét egy, inkább a fiúknak szóló kalanddal rukkoltak elő, méghozzá a már említett Marvel egyik képregényéből kapálva ki az alapötletet.
Azt az alapötletet, ami egyébként rengeteg változáson kellett, hogy átessen, már pusztán a szokásos jogi herce-hurcák miatt is, ugyanis a képregénysorozat kép prominens szereplője félig-meddig kapcsolódik az X-men univerzumhoz, ami meg ugye a Fox tulajdona, szóval érthető a szokásosnál is nagyobb kreatív szabadság. És hogy ez a szabadság jót tett-e a filmnek? Nos, ahhoz képest, hogy mennyi ötletet dobtak be a közösbe (sokféle főellenség szóba került még az elején), azt kell mondjam, meglehetősen összeszedett filmecske lett belőle.
Főhősünk Hiro (híró, érted?) egy alternatív jövőben, ott is San Fransokyo városában robotharcokkal üti el az időt (lásd még: Vasököl). Bátyja szeretné felkarolni, ezért beszervezné az egyetemre, hogy ne illegális játékokon, hanem az emberiség jövőjén agyaljon. Hogy bekerüljön a robotika laborba, jól kell teljesítenie az egyetem technológiai ki-mit-tudján, és hát... Túl jól teljesít. Az épületben tűz üt ki, bátyja meghal, a találmányát elrabolják, Hiro pedig testvére projektjében, Baymaxben, az egyészségügyis robotban találja meg depressziójából a kiutat...
Lufirobot! Fuckyeah! Egy szuperhőscsapat szembeszáll a gonosszal! Fuckno! Vegyes érzelmek keringenek bennem, hiszen a grafika kétségkívül hozza a Disneytől elvárt színvonalat, de azért ennél többre van szüksége egy animációs filmnek, ha a nagyok közé akar kerülni: a sztorinak megvannak a jó pillanatai, de összességében a szokásos kliséket követi, meglepődni senki sem fog sem a főgonosz kilétén (pedig nagyon igyekeztek), sem a többi fordulaton.
Ami hiányzik innen, az a humor. Vannak persze vicces(nek szánt) mellékkarakterek, a cuki-pojjénokról pedig Baymax gondoskodik, de valahogy mégis elképesztően sivár a végeredmény. Az, hogy az Aranyhajon, vagy a Jégvarázson többet nevettem, szerintem mindent elmond a Hős6os humorfaktoráról (oké, a lemerülőben lévő Baymax hatalmas volt, de itt megállt a tudomány). Pedig szerintem egy gyerekfilmnél, legyen az akármennyire is látványos, és tanulságos, azért ez az egyik legfontosabb elem. Nincs kikacsintás a felnőtt nézőknek, csak elvétve akadnak igazán ütős pillanatok.
Kicsit fájó az is (tudom, tudom, ez csak mese), hogy főhősünknek, meg társainak valahogy minden olyan könnyen megy. Ha valami elromlik, arra rögtön tudja a megoldást, ha valamit el kell készíteni, akkor az hopsz, már el is készült... És annak ellenére, hogy mekkora nagy zseniként vannak ábrázolva, a logikus gondolkodásra egyszerűen képtelenek. Na de hogyan higgyem el egy csapat infantilis módjára viselkedő comic reliefnek, hogy a tyúkénál nagyobb eszük van, ha a nyilvánvalót sem képesek meglátni?
Ebből is látszik, hogy ez a mese kifejezetten a gyerekeknek készült, és biztos vagyok benne, hogy a tanító célzatú történet (a bosszú nem old meg semmit; geeknek lenni klassz dolog), és a csodás látványvilág kárpótolja őket mindenért. Mi felnőttek pedig vadászhatjuk a rengeteg easter egget, és örömködhetünk az eddigi egyik legjobb Stan Lee cameón (stáblista utáni jelenet!). És bár ez is valami, a Disney animációs stúdiójától, és a Marveltől ennél kicsit többet várna az ember...
