Svédország Oscar-versenyzője, aminek a Leviatán és az Ida mellett a tavalyi Alabama és Monroehoz hasonlóan azért lett volna némi esélye arra, hogy nevető harmadikként bezsebelje a trófeát. Aztán jött a nagy kopp, és nem kerültek a legjobb 5-be. De ezt akkor még nem tudtam, szóval az Oscar-esély, és a zömmel pozitív hangnemű kritikák tudatában ültem neki a filmnek, és nem is csalódhattam volna nagyobbat benne. Kedves Svédország! Tőletek az utóbbi időkben csupa jó filmet kaptunk, miért pont eköré kellett ekkora kampányt csapnotok?
Persze sokan nyilván nem fognak egyetérteni velem abban, hogy mennyire ócska, és lapos megoldásokkal operál ez, az egyébként zseniális alapötletre épülő film. Mert most komolyan: mi kegyetlenebbet tudna elképzelni egy családapa, minthogy meginogjon az ő őrző-védő szerepe szeretett mikroközösségében? Mi lehet rosszabb annál, hogy kiderül felesége és gyermekei számára, hogy ha életveszélyes szituációba kerülnének, apuka fülét-farkát behúzva menekülne, hátrahagyva mindenkit?
Ennél a premisszánál kevés jobb dráma-alapanyagot tudnék elképzelni, és a film ezen részével nincs is hiba: az az ominózus lavina jön, apuka meg fut, a többiek meg csak lesnek. Persze aztán mindenki túléli, de a tüske csak ott marad az asszonyban, főleg azután, hogy férje utólag máshogyan igyekszik emlékezni az eseményekre. És ahogy telik a nyaralás (ami valójában "telelés" a francia Alpokban), úgy lesz egyre rosszabb a hangulat, és úgy lesz egyre sz*rabb a film is.
Klasszikus európai szerzői filmes megoldás: leb*sszuk valahová a kamerát, aztán hadd futkossanak, meg beszélgessenek előtte a színészek! Csavarjunk a dolgon, és rakjuk a tükörrel szembe! Majd digitális utómunkával kiszedjük, a hülye parasztok meg hadd gondolkodjanak, hogyan trükköztük meg a dolgot! Oh, most valami izgalmas történik? Nem baj, hagyjuk csak a kamerát az étterem ajtajában, úgy sokkal naturalisztikusabban fogjuk tudni ábrázolni a lavinát, és a körülötte kialakuló pánikot. A néző meg elalszik közben? Az ugyan kit érdekel?
A lavina alkotói valami igazán nagy folyamatot szerettek volna ábrázolni: egy érzelmi lavinát, ami szép lassan indul be, de egyre csak terebélyesedik. De úgy hiszem, hogy ezt nem sikerült a megfelelő eszközökkel szemléltetni. Nincs egy momentum, amibe belekapaszkodhatna a néző, nincs semmi, ami segítene egy kicsit közelebb kerülnünk a főszereplőkhöz, néha már-már dokumentarista stílusban mutatják be a halál unalmas kirándulást. Ami persze érthető, hiszen egy részben diszfunkcionális család van a középpontban, ahol apuka túl sokat dolgozik, ésatöbbi... De akkor is hiányzik pár _igazi_ pillanat.
A lavina lezúdulása után pedig megkezdődik a második "kedvenc" európai szerzői filmes megoldásom... Errefelé valahogy túl komolyan veszik a "mutasd, ne mondasd ki a szereplőkkel" szabályt, hogy főhőseink jóformán nem is beszélnek, csak néznek, meg néznek, meg néznek. Mindig máshogy, mindig nagyon kifejezően, mindig nagyon, de nagyon... természetellenesen lereagálva a szituációt. És aki itt még ébren van, az végképp nem tud mit kezdeni a karakterekkel, mert egyik kreténebb, mint a másik.
Szerencsére aztán behoznak egy baráti párt, és a velük költött beszélgetés, és az azutáni jelenetek sok mindenért kárpótolnak. Jönnek a jobb, és a még jobb pillanatok, kezdenek beindulni az egyébként ügyesen megírt párbeszédek, kezd megtelni élettel a film. De még így is kevés teret kapnak a nagyon művészi, meg kreatív, meg még művészibb beállítások mellett. Aztán jön a csendes finálé, amin lehet agyalni rendesen (okos, azt meg kell hagyni), de én akkor már csak arra tudtam gondolni, hogy ez bizony nem ért meg 2 órát az életemből.
Úgy érzem, hogy a film egy nagy lehetőséget szalasztott el. Adva volt egy remek téma, amit aztán sikerült csúnya szóval élve "túlművészkedni". Tudom, menjek inkább Transformerst nézni, mert az való nekem... Egy esélyt azért adhattok neki, de ha 20 perc után kényelmetlenül fészkelődtök a széketekben, inkább kapcsoljátok ki, mert olyan sokkal a végére sem lesz jobb, hogy megérje belefeccölni azt a közel 2 órát. Sajnáltam, mert sokkal többet vártam a Lavinától...
