Sok f*szsággal találkoztam a tavalyi filmes kínálatban (pl.: A beavatott), de őszintén meg kell mondanom, ekkorával kb. még sosem. Akiva Goldsman magára vállalta a hálátlan feladatot, és megfilmesítette Mark Helprin megfilmesíthetetlennek mondott regényét. És hogy vajon miért gondolták ezt sokan erről a sztoriról? Ha megnézed a filmet, rögtön világossá válik: a papír ugyanis sok eszement dolgot elbír, ellenben a celluloid szalaggal már más a helyzet...
Goldsman egyébként az egyik legellentmondásosabb figura Hollywoodban. Gondoltátok volna, hogy ugyanaz a fazon írta a Batman és Robin "zseniális" forgatókönyvét, aki négy évvel később az Akadémiától megkapta a legjobb forgatókönyvírónak járó szobrot az Egy csodálatos elméért? Ő piszkított bele A Da Vinci-kódba, és ő adaptálta zseniálisan James Braddock életútját A remény bajnokában. Most hanyagolta kedvenc rendezőit (Joel Schumachert és Ron Howardot), és ő maga vette a kezébe a gyeplőt.
Könnyű dolga volt, hiszen bejáratott színészei (Russell Crowe és Will Smith) is beugrottak, ők pedig még mindig az A-ligát erősítik a botlásaik ellenére is. A főszerepet pedig az a Colin Farrell vállalta el, aki már többször bebizonyította, hogy egy jó rendező kezei között (Martin McDonagh) hibátlanul tud játszani. A gondok ott kezdődnek, hogy Akiva Goldsman nem jó rendező. Eddig amúgy sem került még egy ekkora volumenű projekt közelébe, de a Téli mesével be is bizonyította, hogy joggal.
Az 1900-as évek elején járunk. Főhősünk Peter Lake egy profi tolvaj, akit a tüdőbeteg szülei egy játékhajón juttattak be az államokba. Az utcán nevelkedett Pearly Soames kezei alatt, aki egyébként a pokol egyik démona, aki magának Lucifernek dolgozik és az emberek csodáira vadászik. Peter hiába volt a legügyesebb tolvaj, idővel kegyvesztett lett, akit Pearly vakon üldöz, de aztán Peter szerelmes lesz egy tüdőbeteg lányba, aki aztán meghal, aztán Peter 2014-ben találja magát, ahol Pearly újra elkezdi üldözni, közben meg...
Áh! Említettem már, hogy ez mekkora egy f*szság? Higgyetek nekem, nem túloztam. Kezdve azzal, hogy a development hellben eltöltött hosszú-hosszú éveknek hála (a regényt már a megjelenése, '83 óta meg szeretnék filmesíteni) a film végén az öregasszony úgy durván 115 éves kellene, hogy legyen, de ahhoz képest elég fürge, és még dolgozik is... De ez az apró logikátlanság tényleg csak a jéghegy csúcsa. Sokkal jobban bántottak a párbeszédek.
A párbeszédek, amik között egy olyan sincs, amiben akár csak egy cseppnyi természetességet is fel lehetne fedezni. A szereplők végig baromságokat beszélnek, és teljesen fapofával mondanak ki olyan szövegeket, amik még leírva is durván hangozhattak, nem élőszóban. A sztoriban egy csipetnyi logika sincs, ha valami "csoda" történik, akkor természetesen nincs megmagyarázva, mint ahogy maga a film szabályrendszere sincs behatárolva, márpedig az minden fantasynál nagyon fontos.
Russell Crowe élete alakítását nyújtja: ilyen rossz még sosem volt. A 2 órás játékidő alatt nem sikerül kiemelni a karakterét a kétdimenzióból, pedig bőven kapna rá teret, de a készítők megelégedtek annyival, hogy gonosz dolgokat mond és tesz fanatikusan. A legkínosabb jelenetek pedig azok, amikben magával Luciferrel diskurál, amelyik beszélgetésnek millió meg egy utalásából örül a néző, ha valamit fel képes fogni. De minek is törődnének a nézővel, miután az már kifizette az évszázadon átívelő romantikus sztorinak ígérkező katyvaszra a mozijegyet?
A vizuális effektek bénák, a láz fogalmával/működésével senki sem volt tisztában, a fordulatok - ha sikerül felvenni a fonalat - kiszámíthatóak, ha meg nem sikerül, akkor csak nézhetünk magunk elé, hogy itt mégis most mi a fene történik? Erre a filmre kár volt elkölteni azt a 60 millió dollárt, és büszke vagyok a nézőkre, mert a sztárparádé és a Valentin-napi romantika ellenére is isteneset hasalt a kasszáknál. Többet nem is érdemelne, Goldsmant meg tiltsák el a rendezéstől, mert nincs érzéke hozzá.
