Nem mondanám megnézésre csábítónak a film címét - őszintén szólva hiába tudtam a létezéséről, nagy valószínűséggel elkerülte volna a figyelmemet, ha a színészek céhe nem jelöli Michael Shannont legjobb mellékszereplőként idén (sajnos az Oscar-jelölésről végül lecsúszott). Ez számomra két okból volt érdekes: egyrészt maga a színészi jelölés a szakmai stábtól már sokkal csábítóbban hat, másrészt pedig Michael Shannon korunk egyik legjobb kevésbé ismert színésze - szóval ha Ő jól játszik a szakma szerint, akkor nekem azt látnom kell.
Most persze úgy tűnhet, hogy nagy Michael Shannon rajongó vagyok, de az igazság az, hogy csupán próbálok pótolni - mert azt évenkénti 250-300 filmmel a hátam mögött is kell... Mindenesetre a 99 Homesról eddig vagy jót, vagy semmit sem hallottam, úgyhogy elébe menve a helyi véleményformálók zömének, viszonylag kevés külső behatástól mentesen fedeztem fel magamnak a sztorit - még az előzetest sem néztem meg, így néhány képre, meg a tavalyi VOX évindító gyűjteményéből egy halvány emlékfoszlányra támaszkodhattam csupán.
Szívfájdalmam, de valószínűleg azért hallani keveset erről a filmről, mert nem lett olyan jó. Illetve - és ez minden kritikaíró rémálma - jó lett, csak nem lett OLYAN jó. Persze Shannon isteni most is, és a számomra húzónévnek egyáltalán nem nevezhető Adrew Garfield is kitett magáért, de az indie filmes Ramin Bahrani még ennyi tapasztalattal a háta mögött sem tudta úgy levezényelni a filmet, hogy azt végig érdekessé tegye a néző számára. Pedig a témaválasztása egyáltalán nem rossz.
Volt nekünk egy gazdasági világválságunk, amiről a mostanában mozikba került A nagy dobás is mesél. Nos, ezt megelőzően sokan vettek fel kölcsönöket az USÁ-ban a házukat használva fedezetként, ezt követően pedig a bankoknak nagyon-nagyon sok házuk lett. Főszereplőnk Dennis Nash, egyedülálló apuka is ilyen cipőben jár - a kölcsönt nem tudja fizetni, így amikor eljön az idő, és Rick Carves cége kilakoltatja, egy motelszerűségbe költözik "átmenetileg" a pereputtyával. Kétkezi munkásként nehezen talál munkát, de mit ad isten, végül mégis sikerül: Rick Carves bérli fel, hogy segédkezzen neki a piszkos melókban...
Morál. Ez a film alaptémája: adva van egy becsületesen dolgozó apuka, aki persze a kölcsönt is azért vette fel, hogy abból szerszámokat vegyen, hogy dolgozni tudjon, és adva van egy vállalkozó, aki piszkos játszmát űz. Előbbi épp most vesztette el az otthonát, utóbbi pedig épp most kezdi el unni a sokadik palotáját, szóval hamarosan majd el akarja adni. A jól érezhető ellentétet aztán maga a pénz oldja fel: Dennis a nem éppen legális dolgokat az elején még azért csinálja, hogy visszaszerezze azt, ami igazából az övé kéne, hogy legyen, de ahogy egyre és egyre jobban belemerül ebbe a világba, őt is megbolondítja a pénz szaga.
Minden éremnek két oldala van (napi bölcsesség megvolt), és nem ártott volna, ha ez a film mindkettőt bemutatja. Mert nagyon az az érzése az embernek, hogy mindenki, aki felvett kölcsönt, és b*szott... izé, bocsánat, nem tudta visszafizetni (mert meghalt a kismacskája, stb.), az tulajdonképpen áldozat, akit meg akarnak lopni a gonosz bankok. Ez egyszerűen nem igaz, mert a helyzet sosem ilyen egyszerű - és itt most nem a bankokat akarom védeni, szerintem elég nagy szégyen, hogy ha ők k*rnak el valamit a világpiacon, akkor azt is a kisember fizeti meg, a pénzemberek meg a nagy izgalomra gyorsan vesznek pár újabb nyaralót.
Nade: a 99 Homesban csak áldozatok vannak, és őszintén megmondva pont ezért kezdtem el szimpatizálni Shannon karakterével - bármennyire is szemétnek próbálják beállítani. Mert miközben próbálják érzéketlen p*csként ábrázolni, véletlenül azt is megmutatják, hogy miért lett ilyen. És nem a pénztől, vagy attól, hogy alapvetően rossz ember lenne, hanem attól, ahogyan az összes "áldozat" reagál arra, amikor ki akarják lakoltatni. Ő csak megéli az amerikai álmot, ahol az erősebb mindent és mindenkit megb*szik, ami/aki csak az útjába kerül. Lehet, hogy ő csinálja jól?
Persze, hogy nem! És persze, hogy igen. A jelenlegi rendszer ugyanis az ilyen magatartásnak kedvez, és ez az, amit ez a film remekül bemutat. Ha az utolsó fél órája nem lenne ennyire hazug moralizálósdi, kifejezetten jó filmélményként éltem volna meg a 99 Homest. Így azonban csak egy remek elszalasztott lehetőséget láttam, ami ahhoz nem elég mocskos és szórakoztató, hogy párba tudjam állítani a nagyokkal (pl.: A Wall Street farkasával), ugyanakkor sajnos nem eléggé igaz és drámai ahhoz, hogy gyomron üssön.
