Két toplistás cikken túl vagyok már, ITT a "zsáner-toplistákat" olvashatod, ITT pedig az "elvárás-toplistákat" (és ne akadj fenn azon, hogy ilyen szó nem létezik)

Millió meg egy listát lehetne még készíteni, de egész nap körmölnöm kellene és amúgy sem érdekel túl sok embert, hogy egy huszadrangú blogger mit tart az év 13. legjobb disznóvágás témájú musicalének, úgyhogy itt az ideje a lényegre térnem és kihúzni az aduászt: mi volt a 10 legjobb film a 2013-ban bemutatott darabok közül Lisztes szerint?

A 10 legjobb film

Az imdb tanúsága szerint 2012-es és 2013-as filmekből ez alatt az egy év alatt 213-at néztem meg (ezekből persze nem mindet az idén mutatták be nálunk), úgyhogy néhány ordító kivételtől eltekintve (pl.: az utolsó héten startoló filmek) láttam a legfontosabbakat. Nyilvánvalóan nem mindenki (=senki sem) fog velem egyetérteni a végső 10-essel kapcsolatban, hiszen akad köztük 1-2 szándékosan provokatív cím is, de bátran vállalom, hogy az idén nekem ezek tetszettek a legjobban. Érdekes mix, ezt aláírom, de ez vagyok én.

10. Tűzgyűrű / Pacific Rim (2013) (kritikám)

Hogy miiiicsodaaaa? Bezony, én ezt a filmet tátott szájjal bámultam és minden ordító hibája ellenére is képes voltam maximális pontot adni rá és szemérmetlenül pozitívan nyilatkozni róla. Az IMAX élmény lehengerlő volt és én, mivel szeretek magamra egy nagy gyerekként gondolni, imádtam Guillermo del Toro szemérmetlenül hatásvadász, "óriásszörnyek vs. óriásrobotok" koncepcióját. Még ha csak 2 órára is, de kihozta belőlem a kisgyereket és én ezért nem tudok eléggé hálás lenni a készítőknek.

9. Az első igazi nyár / The Way Way Back (2013) (kritikám)

Ez meg mi? Nem lepődnék meg, ha azt mondanád, hogy még nem hallottál róla, hiszen hozzánk is csak DVD-n érkezett meg az utóbbi idők egyik legjobb coming of age mozija. Pedig a kínálat erős, csupán egy hajszálon múlt (de tényleg csak ennyin), hogy nem A nyár királyai (kritikám) került fel a listára végül. Remek kis történet az Utódok című film íróitól, van benne némi önéletrajzi ihletésű elem is és egy rakás kiváló színész, akik remekül játszanak. Sam Rockwell az utóbbi évek egyik legviccesebb karakterével ajándékoz meg minket (ismét A nyár királyait és a zseniális Biaggiot kell iderángatnom ellensúlyként) ebben a közel remekműben.

8. Családi üzelmek / We're the Millers (2013) (kritikám)

Mert kétszer láttam moziban és mind a kétszer végigröhögtem. Egyszerűen pont eltalálták az alkotók az ízlésemet és a magyar változatban sem kellett csalódnom. Nem, nem akarok folytatást, meg semmi ilyesmit, ez úgy volt jó, ahogy volt. Sokkal viccesebb, mint a Förtelmes főnökök és sokkal mélyebb, mint az első ránézésre látszik. No meg annyira beteg, hogy az már szinte fáj. Abszolút megérdemelt hazai siker az övé, furcsállom, hogy az államokban nem volt tőle annyira elragadva a kritika, de ez legyen a sok savanyú káposzta baja. Jövőre szinte biztos, hogy újra megnézem.

7. Mocsok / Filth (2013) (kritikám)

A Trainspotting írójának egy újabb regényét adaptálták a nagyvászonra. Szép nagyot hasalt ez a film itthon és valószínűleg én se mentem volna el rá, ha nem nyerek jegyet. De milyen szerencse, hogy nyertem! A Mocsok egy vad utazás a főhős sajátos világában, tele abszurd helyzetekkel, rohadt jó poénokkal és sok mocsoksággal. James McAvoy zseniálisat alakít: az ilyesmit kellene Oscarral jutalmazni, mert amit ebben a filmben látunk ettől a skót csávótól, arra nincsenek szavak. Sürgősen pótolni, ha még nem láttad. Nem is olyan régen kihívója is akadt, de a Jude Law nevével fémjelzett Dom Hemingway (kritikám) - annak ellenére, hogy szintén k*rva jó - végül kiütéses vereséggel maradt alul Jon S. Baird filmjével szemben.

6. A vadászat / The Hunt (2012) (kritikám)

Miért? Mert aztak*rva! Ezek a szemét dánok már megint megcsinálták és valami olyasmivel rukkoltak elő, ami releváns kérdéseket boncolgat érdekfeszítően, szóval a tálalás sem mindennapi. Legszívesebben felállna az ember, odasétálna azokhoz a szemétládákhoz, akik főhősünket b*szogatják és jól megrugdosná őket stoplis cipővel, hogy érezzék a törődést. Ennek az alkotásnak meg kell nyernie az idei Oscar-díjat a legjobb külföldi film kategóriájában. Pont. Mint ahogy tavaly meg az Életrevalóknak kellett volna nyernie, aztán még a legjobb 5-be sem jutott be. Szégyen.

5. Dredd 3D / Dredd 3D (2012) (kritikám)

Imádtam a zúzást Dreddel és az újonccal, azt, ahogy a Die Hard által kikövezett útra terelték ennek a jobb sorsra érdemes képregényhősnek a történetét. Karl Urban a megfelelő választás volt a szerepre, kellően alázatos (mint színész), kellően laza és kellően badass. A 3D-t is értelmesen használják és az egysorosokból sincs hiány. Igazi old school nyalánkság modern technikával elkészítve, kár, hogy bukott a mozikban, mert nem ezt érdemelné. Azért remélem, hogy összekalapolják a folytatásra valót...

4. A vasember 3 / Iron Man 3 (2013) (kritikám)

Nagyon jó a Dredd 3D, de az "idei év legjobb képregényfilmje" díj nem az övé, sőt nem is az Adéle életéjé (kritikám), hanem Shane Black heves utálatot kiváltó Tony Stark-kalandjáé. Szerintem még az elsőnél is jobb, igaz csak egy icipicit. Rengeteg jó duma, az elengedhetetlen buddy cop stílus, na és persze a karácsonyi hangulat is gondoskodnak arról, hogy remekül szórakozzunk. A tűzokádásért nagy kár volt, ellenben a Mandarinnal kapcsolatos csavar bátor húzás volt, de nekem nagyon bejött.

3. Fogságban / Prisoners (2013) (kritikám)

Imádtam a Titokzatos folyót (kritikám), nagyon jól sikerült a Hideg nyomon is - ezekhez csatlakozik stílusban, történetben és minőségben a Fogságban című thriller. Hugh Jackman és Paul Dano nagyszerű, Jake Gyllenhaal átlagos alakítása és a kiváló rendezés elég volt az idei dobogóra. Sokáig a hatása alatt álltam, nem bántam egy percig sem, hogy az orromnál fogva vezetett félre és azt sem, hogy pár nyilvánvaló jelre túl későn eszmélt rá Loki nyomozó. Jackman alakítása minimum Oscar-jelölést ér.

2. Időről időre / About Time (2013) (kritikám)

Richard Curtis (állítólag) utolsó rendezésében egy nem mindennapi, romantikusnak tűnő (valójában nem az) sci-fi-vígjáték-dráma keveréket tett le az asztalra, aminek fő témája az apa-fiú kapcsolat különlegessége. Az író/rendező úr nemrégiben veszítette el a szüleit, ezért aztán érthető a témaválasztás... A végeredmény egy minden szempontból csodálatos film, ami sokkal többet érdemel annál, hogy pár hónap múlva elfelejtsük. Bill Nighy most is ellopja a showt, de a többi színészre sem lehet panasz: működik a kémia Domnhall Gleeson és a mindig elbűvölő Rachel McAdams közt is. Imádtam.

1. Gravitáció / Gravity (2013) (kritikám)

Hát most erre mit mondhatnék? Sokan nem érzékelik még, de egy fontos filmtörténelmi mérföldkővel van dolgunk. Miután láttam, egy percig nem volt kérdés, hogy ez volt a legjobb film idén, de megkockáztatom, hogy ebben az évtizedben nem akadt még kihívója (mondjuk ez még csak 3 évet takar, szóval annyira nem súlyos szavak ezek). Sandra Bullock Oscart érdemel, ahogy Alfonso Cuarón is, akinek hálás vagyok azért a nagybetűs MOZIÉLMÉNYÉRT, amit az Aréna pláza IMAX termében éltem át. Miközben néztem, izzadt a tenyerem, aztán pedig napokig a hatása alatt voltam. Ilyesmi nagyon ritkán fordul elő velem, szóval magabiztos első helyet ér a Gravitáció teljesítménye.

Egyet értesz? Nem? Helyes! Kommentben várom az ellenvéleményeket :) Hogy le ne maradj a további listákról, dobj egy lájkot a blogom facebookos oldalára!

Lisztes