Kevin Costnernél kevés "amerikaibb" filmes akad, tán így hirtelen a német Roland Emmerichet tudnám mondani... A mostanában liamneesoni útra lépő Costner mindössze 3 filmet rendezett, de ezek átlag játékideje a három órát karcolja - a Fegyvertársak speciel a legrövidebb mind közül, hiszen alig lépi túl a 130 percet. Mondanám, hogy mesterhármast lőtt velük, de A jövő hírnöke sajnos erősen kilóg a sorból: már a Waterworldnél sem működött a posztapokaliptikus világ vs. Costner kombó...
Szóval Costner ritkán rendez és bár első munkája kritikai sikerét nem tudta sosem megismételni, azért számítok még rá, hogy ismét beáll a kamera mögé és forgat valami igazán hozzá illőt. Igazából szerintem csak a megfelelő forgatókönyvírót keresi, hogy végre megszülethessen a mesterműve, amiben szép vadnyugati tájakon baseballoznak a cowboyok... Mert ha két szóval kellene jellemeznem Costnert, akkor az a western és a baseball lenne. Utóbbit nem különösebben komálom, de az előbbit, pont a Fegyvertársakhoz hasonló filmek miatt imádom.
4 férfi terel a pusztán egy csapat marhát, amikor egy vihar miatt kénytelenek letáborozni. Az újbóli útnak indulás előtt azonban egyiküket visszaküldik a közeli (mindössze egy nap lóval) kisvárosba, hogy beszerezze a cowboylét alapkellékeit a kávébabot és a sima babot. Azonban nem tér vissza, így Spearman főnök (Robert Duvall) és Charlie (Kevin Costner), a háború egykori elit katonája, utána erednek. A városban azonban nem látják őket szívesen. A helyi kiskirály, Denton Baxter (Michael Gambon) mindent megtesz azért, hogy elüldözze a szabadlegeltetőket és megszerezze a marháikat. És még a seriff is neki dolgozik...
Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy miért imádom én ezt a filmet annyira, annyit tudnék rá csak válaszolni, hogy "mert jó". Tele van olyan pillanatokkal, amelyek miatt kedvelem ezt a zsánert: Costner most is ügyelt arra, hogy ne csak a mocskot, hanem a csodaszép amerikai pusztát is bemutassa, hogy a város sáros, velejéig romlott világával még nagyobb kontrasztot állíthasson. Szinte kedve lenne kilovagolni az embernek marhákat terelni a film megnézése után.
Bár 2003-ban, a "modern" és/vagy revizionista westernek korában készült, sokkal inkább emlékeztetett a klasszikusokra. A nyitószituáció például a 40-es évek végi "My Darling Clementine"-t juttatta eszembe, de marhaterelősdiről lévén szó természetesen a Vörös folyó is beugrott, habár alapvetően másra van kihegyezve a történet. A fináléban, mint ahogy szinte minden más westernben elkerülhetetlen a lövöldözés és erről is el lehet mondani, hogy bármennyire is "modern" eszközökkel van bemutatva, a dramaturgiája inkább a klasszikusokat idézi.
Ahogy a szerelmi szál is sokkal derűsebb (pláne maga a tény, hogy van a filmben ilyesmi), sokkal romantikusabb, mint az ezredforduló végi darabok zömében (pl.: Appaloosa). Szóval igen, a Fegyvertársak szerintem egy tökéletes hibrid: egyszerre megtalálhatóak benne a régi értékek és a modern filmes felfogás. Ráadásul "buddy cowboy movie" is, azaz a férfi főszereplő páros közti dinamika fontos tényező, jól vannak a karakterek megírva, példaértéken vannak eljátszva, hiába más generáció szülöttei Duvall és Costner.
Mellettük még Annette Bening figuráját érdemes kiemelni, aki vénkisasszonyként Charlieval szűri össze a levet talán egy kicsit túlságosan kevés jelenetben bemutatva, de tulajdonképpen ez a szál nem is annyira fontos, hiszen mindenki a nagy lövöldözésre kíváncsi... Aminek nyitánya már akkor is instant kedvencemmé vált, amikor először láttam a filmet, most újranézve pedig ugyanolyan nagy királyságnak tartom, mint 5-6 éve. Annyira pimasz húzás, hogy elképesztő. Persze pontosan azért is üt akkorát, mert előtte végig a többi bekezdésben is taglalt klasszikus filmeket idéző jeleneteket bámulhatunk 1,5 órán keresztül. Ügyes.
Technikailag Coenék A félszeműje viszi a pálmát, de a 3 legjobb 2000 után készült western közül (a Börtönvonat Yumába a harmadik) számomra ez a legkedvesebb. Lehet, hogy a lövöldözés túl egyoldalúnak látszik, de ne feledjük azt, hogy elég szépen fel van vezetve Charlie háttérsztorija és az is, hogy miféle senkiháziak ellen harcol. A Fegyvertársak tehát szerintem egy nagyon jól sikerült western, ami a szívemhez is közel áll - akárhányszor újra tudnám nézni, mert fantasztikus élmény.
